Az autóban kilenc, Maros megyéből származó romániai állampolgár utazott, a sofőr kivételével szlovéniai alkalmi mezőgazdasági munkával keresték kenyerüket, s éppen hazafelé utaztak, amikor mindannyian életüket vesztették.
Hogy vezetés közben sokan telefonálnak, ez gyakori és sajnálatos tény, bárki láthatja  közutakon, városban, települések között egyaránt. Ám, hogy valaki saját őrültségét a közösségi médián élő adásban közvetítse, s ennek hatását száguldozás közben még kövesse is, ez már nem mindennapi eset. Következménye döbbenetes, ugyanakkor az is érzékelhető, ilyen és ehhez hasonló tragédiának kell történnie  ahhoz, hogy ezrek, tízezrek felháborodjanak, szörnyülködjenek. Mert különben szokványossá vált a felelőtlen autóvezetés, azon már szinte senki nem lepődik meg, ha Sepsiszentgyörgy utcáin telefonáló sofőrök villognak. Ők is, hasonlóan honfitársaik ezreihez, fütyülnek a jogszabályra, miközben saját és ártatlan embertársaik életét kockáztatják. És ez a sokak által hangoztatott „teszek rá” vagy „fáj a hátam közepe” szemléletmód magyarázza a ceglédberceli tragédiát is. Mert a vitatható elmeállapotúakat, a sorsot önmaguk ellen az országúton rendszeresen kihívókat nem érdekli, hogy bűnt követnek el, hogy cselekedetükkel ártatlanok életét veszélyeztetik.
A közutakon tapasztalható beteges megnyilvánulások hosszú idő múltán mérséklődhetnek, oktatással, neveléssel, a virtuskodás büntetésével. Másrészt, radikális szigorításra lenne szükség az autóvezetői jogosítvány megszerzése terén is, bárha a baleseti statisztikákból az is kitűnik, számos vétkes vezető ittasan és jogosítvány nélkül ül a járműbe. Ezért olyan vizsgálatokat is be kellene vezetni, melyek révén kiszűrhetőek lennének a vitatható elmeállapotú lehetséges autóvezetők. Hiszen ma ott tartunk, hogy nem lehet nyugodtan beülni a kormány mögé, azzal a tudattal, hogy majd épen, egészségesen ki is szállunk onnan, mert bármikor szembejöhet egy őrült, miként Ceglédbercelen is történt.
Páncélozott járművel, katonai terepjáróval nem utazhatunk, a vasút lassan, de biztosan szétrohad, repülőtér nincs, mi lehet akkor a biztonságos megoldás? Nincs ilyen. S bár fejfájást okoz a közlekedés, halmozódnak a megoldhatatlan gondok – ilyen például a szentgyörgyi, szűnni nem akaró tömeges jajongás az egy-, illetve kétirányú utcák fölöttébb fontos kérdéséről –, ezért aztán lehet modellezni reggeltől napestig a forgalmat, illetve lehet mérgelődni a hiányzó autópályák és a létező gödrök miatt, ám a következményeket tekintve legalább ennyire aggasztó, hogy vitatható elmeállapotú autóvezetők tömege száguldozhat az utakon.