Némi változtatásokat szükséges volt eszközölni az eredeti fotón, mert azon sajnos több magyar nyelvű cégtábla is éktelenedett, ami esetleg zavarhatná a város lakosainak nagy többségét, a toleránsabbik felét. Érdekes, hogy az angol nyelvű The Gresham felirat már nem szúrt szemet, mert azt meghagyták. Ne háborogjunk ezen, hiszen nemrég a német Lidl üzletlánc görög származású joghurtjának dobozán levő képről, a híres santorini-i ortodox templom kupoláinak tetejéről is leretusálták a kereszteket, mert más vallású embereket nem akartak megsérteni. Nálunk is így van. Az angol feliratok nem zavarják a többségi náció tagjait, mert nincsenek angolok, és a magyar feliratok sem fogják sérteni, mikor már nem lesznek magyarok. A híres Házsongárdi temetőben, ahol Erdély számos neves személyisége nyugszik, és ahová 1920 előtt jóformán csak magyarok temetkeztek, a sírkert útmutatóján „Hajongard” megnevezés szerepel, és a temető ismertetése románul és angolul jelenik meg. Betartják a szabályt: halottakról jót vagy semmit, de azt is csak románul! Végül is a polgármesteri hivatal a Muszáj–Musai szervezet tiltakozása után úgy érezte, hogy neki is muszáj az eredeti változatra visszatérni. Pedig nemcsak az ilyen apróságok, hanem a nagyobb történelmi tények is sokkal jobban mutatnának kiretusálva, és jó funari szellemben piros, sárga, kékre mázolva.
Mivel ezer év után ugyebár Kisrománia a győztesek oldalán végezte az első világháborút, így létrejött Nagyrománia és a nagy impériumváltás, utólag meg kell változtatni a históriát, mert mint ahogy már Napóleon (vagy Churchill?) is megmondta: a történelmet mindig a győztesek írják. Ezért el kell hallgatni, át kell írni, meg kell változtatni, vagy ki kell retusálni belőle a győzteseknek nem tetsző eseményeket, részeket (vagy képeket). Ebbe aztán bőven belefér egy kis (vagy nagy) történelemhamisítás is.
Már Sztálin idejében is tökélyre vitték a történtek átírását és a fényképek retusálását. Olyan sima arcú, selymes bajszú titánt fabrikáltak belőle, hogy egy újonc tolmács, aki azelőtt nem látta, egyszerűen nem ismerte fel az alacsony, ragyás képű diktátort. Azt is hatékonyan gyakorolták, hogy az általa meggyilkoltatott párttársait kitöröljék mellőle a korábban készült fotókról. Így történhetett meg, hogy a központi vezetés húsz tagjából adott pillanatban hárman maradtak a képeken, majd végül csak egyedül Sztálin.
Orwell 1984 című világhírű regényé­ből megtanulhattuk már, hogy „aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is”. Valószínű, ez utóbbira gondoltak, akik az említett posztert átpingálták, eltüntetve a cégtáblák szövegeit. És nem követtek el nagy szentségtörést, hisz például kenceficélhettek volna helyükbe román feliratokat is.
Szintén az 1984-ből tudjuk, hogy a múltat napról napra, sőt, percről percre a jelenhez lehet igazítani. A regényben mindent át- vagy újraírnak, és a régi dokumentumokat, fotókat, filmeket stb. elégetik. A kolozsvári poszterhamisításnál csak ott tévedtek, hogy nem kutatták fel és nem égették el az összes eredeti felvételt.
A könyv igazi inspirálója lehet azoknak, akik a forradalmi dal szavaival élve „A múltat végképp eltörölni!” vagy legalább elfeledni, elhallgatni szeretnék kies hazánkban. Még olyan illusztris személyek is hajlamosak az amnéziára, mint a híres színész és kultúrember Ion Caramitru, aki Gyulafehérváron a Román Színházi Szövetség (UNITER) gáláján ismertette a város történelmét több mint kétezer évre visszamenőleg, benne a katolikus székesegyházat is megemlítve. Csak éppen azt felejtette el, hogy az az 1009-ben Szent István király által alapított erdélyi püspökség széktemplomaként állt, amelynek első felépítménye a 11. században már háromhajós bazilika volt, és így részleteiben nyolcszáz évvel régebbi, mint a vele együtt említett ortodox Egyesülés Katedrálisa. De szintén kellemesebbnek tűnhetett számára megfeledkezni a székesegyházban nyugvó erdélyi fejedelmekről is. Fontosnak gondolta megemlíteni a román nyelvű Gyulafehérvári Újtestamentumot, de valahogy kifittyent fejéből az a semmiség, hogy azt I. Rákóczi György erdélyi fejedelem költségén nyomtatták ki 1648-ban, negyven évvel az első bukaresti román biblia előtt. És bizony vannak még olyan dokumentumok, amelyeket el kellene égetni, tüntetni vagy esetleg át kellene írni. Ilyen például a Váradi Jegyzőkönyv (Regestrum) (1208–1235), vagy a Pápai Tizedjegyzék (1332–1337) az erdélyi eredeti magyar helynevekkel, amelyeket csak később fordítottak románra. Erdély fejedelmeinek nevét is lehetne románosítani, és akkor nemcsak Hunyadi János és Mátyás király lenne román, hanem mások is áteshetnének az újkori keresztségen.
Bukarest első írásos említésének 560. évfordulója csak jövőben lesz aktuális, míg a székely falvak többségét több mint nyolcszáz éve jegyzik. Ezen is illene változtatni, például úgy, hogy az 560 elé tennének még egy egyest, és akkor fővárosunk már egyből 1560 évessé válna.
Ugye van még, amit javítani a múlton? Erre egyik legjobb módszer a mítoszok történelembe való beemelése és tényként tanítása, ami szintén dívott és dívik, mert a mese sokszor szebb, mint a történelmi valóság. A história okításának egyik legjobb módszere korábban a történelmi mesefilmek bemutatásával történt (és történhet ma is), amelyeket látva, a kedves néző a mesét történelemnek hiszi. Ilyen „történelmi” (rabló)mesefilmeket gyártott Sergiu Nicolaescu például Mihály Vitézről, akinek törökök felett aratott nagy győzelme után valójában Báthory Zsigmond kellett hogy segítségére siessen, vagy Mircea cel Bătrânről, akit menet közben átkereszteltek „Öreg”-ről „Vitéz”-re. És román történészek potyára és hiába mondják, hogy durván hamisította a történelmet, amikor azokból generációk okosodtak.
Ilyen és ehhez hasonló filmekkel és egyáltalán, a szépen kicifrázott múlt igaz történetként tálalásával lehet generációkat hazafias szellemben (félre) nevelni.