Vargha Mihály szerint a Savonarola című munkához hasonlóan a legtöbb korai Bocskay-kisplasztika sokrétű jelentésű, melyekben megérteni a titkos, finom utalásokat igazi szellemi kaland. Bár szemlélésükkor gyakran idéződik fel bennünk régmúlt korok (hellenizmus, németalföldi középkor, erdélyi reneszánsz) hangulata, motívumvilága, a téma, a feltett kérdés, a művészi attitűd ma is korszerű. Bátorság kellett a legdurvább Ceaușescu-rendszerben megmintázni Nérót, az elmebajos római császárt, a gyermekkórus alultáplált, de éneklésre és zászlólengetésre fogott kis tagjait (Himnusz), az ablakon kitekinteni szándékozó, de a drapéria alól kinézni nem merő, rettegő emberek figuráit (Az ablak) – írja Vargha Mihály, rámutatva, hogy ma, a szólásszabadság „áldásai és átkai közepette” talán fel sem sejlik a nézőben ezeknek a motívumoknak, témáknak a szellemi töltete, kortörténeti érdekessége. A szemforgatás, a (vallási) fanatizmus, a gyávaság, a patópálság, a kishitűség, az álszentség azonban továbbra is élő és működő fogalmak mind közösségi, mind pedig egyéni életünkben, és talán azért aktuálisak ma is Bocskay Vince kisplasztikái, mert ezekre emberien, őszintén reagálnak – teszi hozzá.
A rendszerváltozás az erdélyi magyarság számára kevés pozitívumot hozott, de a köztéri szobrok vonatkozásában valóságos reneszánszról beszélhetünk. A köztéri megrendelések egy szobrász életében új dimenziót nyitnak, így történt ez Bocskay Vince esetében is. Végre megnagyobbodhattak az arasznyi szobrok, arcok, figurák, drapériatanulmányok, a groteszk alaphangok és a társadalomkritika helyett pedig a fennköltség, ünnepiesség vált hangsúlyosabbá műveiben. Vargha szerint azonban ezt a súlyponteltolódást konstatálva is megállapíthatjuk, hogy Bocskay hetvenes-nyolcvanas évekbeli kisplasztikái és a 90-es évek monumentális köztéri szobrai között nincs különösebb formai, stiláris szakadás.
Vécsi Nagy Zoltán nemcsak Kuti Dénes életpályáját vázolja röviden a katalógusban, külön kiemelve azokat a személyeket és eseményeket, amelyek szerinte hatással voltak a festő művészetének alakulására, hanem a kiállított képek mindegyikét elemzi pár mondatban, részletesebben is bemutatva azokat a munkákat, amelyek meghatározó fontosságúak az életmű szempontjából.
 Bár a folyamatos stílusfejlődés ténye nyilvánvaló, az is egyértelmű, hogy Kuti Dénes egyik korai képe, az 1974-ben festett Műterem már olyan jegyeket mutat, amelyek mindvégig visszatérnek művészetében – írja Vécsi Nagy –, ilyen a fotórealizmusra jellemző fényképszerű látványközpontúság vagy a dimenziókkal való játék is, amellyel ezen a képen a maga valóságában kicsiny, de a művész festésze­tében meghatározóan fontos eszközt, a kis ecsetet valószínűtlenül nagyra növeli, plakátszerű hatást érve el vele. A kompozíció figyelemfelkeltő, gyakran meghökkentő jellege mellett a korábban többnyire csak a nyugati folyóiratokban, lemezborítókon látott, a fogyasztói társadalom reklámvilágából kölcsönzött alkalmazott grafikai megoldások is részévé vállnak Kuti Dénes művészetének már a hetvenes évektől, néhol egyfajta pop artos hangulatot is kölcsönözve munkáinak. Ezen a festményen a művészettörténész szerint egy másik olyan elemet is találunk, melynek alkalmazására munkásságában többször visszatér, és amely talán a főiskolán akkor divatos rajztechnikára vezethető vissza: a forma kontúrjának helyenkénti kihagyása valójában a térbeliség és az ott meglévő körvonal olyan kifejező és pontos megjelenítését feltételezi, aminek következtében a néző mintegy látni véli a fehér felületen ennek a körvonalnak a folytatását.
A műelemző szerint a Békés katicabogár (1979) című kép ugyanilyen nagy hatású, több olyan motívummal, amelyek később visszatérnek Kuti festészetében, például a vészjósló fegyverek jelenléte – akkor is, ha itt a drapéria egyfajta hippis jelleget kölcsönöz ennek –, ezenkívül pedig itt jelenik meg először az a virágokkal teli rét is, amely máig emblematikus eleme Kuti Dénes művészetének.

Vargha Mihály és Vécsi Nagy Zoltán szövegei felhasználásával:
NAGY B. SÁNDOR