A Déli pályaudvar mellett, a Krisztina körúttól a várig, ,,hol annyi vér folyt vala török s habsburg idegenség ellen", ott, a vérmezőn az a kis liget, parkocska igazán otthonos, sétára alkalmas.

Valóban otthonos így április és október között, mert az ország magyar hajléktalanjai ott húzzák meg magukat. A hajléktalanok egy része, természetesen. Hiába kerestem tegnap egy padot, ahol elfogyaszthatnám uzsonnámat a várakozásban — belakva minden. Padon, fűben, árnyékos, majd napos oldalon laknak, alszanak, egy öreg éppen ingét teríti ki a fűre száradni, valahol megmoshatta, vagy csak beleizzadt, mindegy.

Aludni kell, ám ennem is valamit. Kutyákat sétáltatnak közöttük, azok is vizelnek, ürítenek, futkorásznak, de az az itt lakókat cseppet sem zavarja.

Jó, most július van, délután.

De éjszaka is itt laknak, babám!

Behúzódom a Vár oldalába, eszegetek valamit köröm közül, nézem a tájat, amely előttem elterül, szuszog, vakaródzik. Fölöttem a Budai Vár, ahová beüzent a nagy török császár, aztán hogy megunta az üzengetést, beköltözött. Lakni.

Rittyegő tél volt, megadta az ég s meg a sorsunk is, hogy megértük ezt is. Azt is, hogy ugyanez a népség lenn lakik az aluljárókban, első osztályú az a hely, ahol a kanálisokból, földalattik alagútjaiból jő, jövöget valami meleg áramlat, az éltet, az megéltet fagy ellen. Kányádi írja, örök figyelmeztetésül a mai s későbbi politikamentes (apolitikus) magyar írók elé a futó homokba: ,,Aki ért és megértet, egy népet megéltet".

Értegeted-e, rongy gatyában ultramodern, káromkodó írók után futkorászó úrficsúr s vén trotli? Érteni kell s megmagyarázni a népnek, mi van, mi történik véle, s miért, milyen célból!

A Vérmezőre már csak a kutyákat viszik szaratni, a nyáron itt lakó népség mint oldott kéve, szétszórva alulra, mélyre, utcákon, kanálisok fölött, egyelőre. Míg jő a tavasz.

És ennek a mostani magyar népnek s elvadult kisebbségben illegő kormánytalan kormányának most azon jár az esze, hogy a XII. kerület polgármesteri hivatala mellől, a szép oldalból a nemrég fölépített Turul madár-szobrot eltakarítsa valaki. Az a vállalkozó valaki az MSZP IX. kerületi nyáladzó polgármestere, ő vállalta, hogy ha másképp nem, hát karhatalommal is eltakarítja az ősi magyar eredetmonda egyik legfőbb alakjának mását, a turulmadarat.

Mert az van, babám, hogy Magyarország idegen szívű fővárosában tilos emlékezni arra, hogy valamikor magyarok voltunk még saját hazánkban is, eredtünk valahonnét, Emese álma a megőrzőnk, Álmos vezér fejedelem utódai vagyunk. Neeeem. Ilyen nincs.

Ahol van nemzeti önérzet, ott van haladás, nemzet, lásd Romániát, Szlovákiát, szedte-vette új történelmükkel, de az övék!

Hon volt itt, babám! Most a legfőbb gondja a két pártnak, hogy eltakarítsák a madarat onnét. Madárvírust okoz, ha van, s látják.

Hát eladjuk emitt a legendájával együtt a turult! Vigyétek, olvasszátok be! A Székelyföld tele turulmadárral. A románok nem takaríttatják el 1990 óta.

Babám, ne csudálkozz, hogy a haranglopások közben valakik elviszik az óriási turulmadarat, s eladják színesfémként, hulladékként, akár a csermelyi három harangot, s a többit.

Turult vegyenek! És lélekharangszót veszünk itt, mert a harangokat szertelopkodták halmozottan előnyös helyzetűek. Erdély, mentsd meg, vidd el a turult!