Mert elfogadhatjuk alapérvként Kulcsár-Terza József, a tervezet parlamenti beterjesztőjének meglátását, amely szerint az általános elutasítás mellett mégis áttörés volt, hogy ismét a parlament elé került az autonómiastatútum, és ezáltal visszatért a közbeszédbe az egész témakör, párbeszéd lehetőségét villantva fel. És ugyanígy értékelhetjük az SZNT elnökének véleményét, miszerint nem történt semmi világrengető, bármikor újból beterjeszthető, és legalább most már közismert a politikum álláspontja, ami alap lehet a további küzdelemben – de mindezek ellenére sem szabadulhatunk az érzéstől, hogy gyakorlatilag süket füleknek üvöltözünk.
Ez a közel sem vigasztaló következtetés irányába mutat a Klaus Iohannis államfő tanácsadója által összefércelt válasz Tőkés László és Izsák Balázs márciusban megfogalmazott levelére, amelyben az elnöki hivatal egyrészt egyértelművé teszi, hogy noha az államfőnek fontosak a román–magyar kapcsolatok, de azért az autonómiával csak óvatosan, sőt, lehetőleg ne tessenek előhozakodni, másrészt diplomatikusan kikerülik a javasolt párbeszéd lehetőségét, esélyt sem adva, hogy netán kiderüljön: a román ellenérvek több szempontból sem állják meg a helyüket.
A román politikum viszonyulását valamelyest ismerők számára ugyanakkor nem idegen az a jelenség sem, hogy agysorvasztó alapossággal képesek figyelmen kívül hagyni egyszerű, logikus érveket, és a végtelenségig ismételgetni pár betanult frázist, amihez sikerrel asszisztál a román közvélemény nagy része. Ez alkalommal a betanult és untig ismételt mantra a kezdeményezés alkotmányellenessége, különös tekintettel a lassan szentnek kikiáltott 1-es cikkely első, az egységes és oszthatatlan román nemzetállamot kikiáltó bekezdésére. Ezen gyakorlat mellett, sajnos, egyelőre pusztába kiáltott szó marad az Izsák Balázs által felsorolt érvrendszer az alkotmány félreértelmezésétől a nemzetközi jogi normáknak a hazai jogrenddel szembeni elsőbbségéig. Az pedig – amint az SZNT elnöke szintén  megállapítja –, hogy egy előírás értelmezése, alkalmazása esetleg diszkriminatív, jogtipró vagy más módon súrolja a törvénytelenség határát, a már említett bukaresti politikumot vajmi kevésszer szokta zavarni – lásd a nyelvhasználattal kapcsolatos viszonyulásukat.
Kétségtelen, hogy a döntéshozók és egyáltalán a román társadalom többsége szintjén uralkodó általános meggyőződés, illetve az ebből fakadó ellenérvek leépítése kell hogy legyen az elsődleges feladat – amint azt az SZNT elnöke is megállapította –, marad ugyanakkor a kérdés: honnan is indulunk? A jelenlegi – és immár 28 éve fennálló – helyzet nagyjából úgy néz ki: amit mi sokszor áldozatos munkával felépítünk, azt ők rövid időn belül lerombolják. Ha pedig szóvá tesszük, emlékeztetnek: igazából még az alapkőletételt sem engedélyezték...