Nem, nem soha – zúgták a harangok 1920. június 4-én, és mormoljuk ezt magunk is hol lázadva, hol elkeseredetten, hiszen Trianon olyan országot rendelt fölénk, amely nem ismeri az emberi jogokat, s amelynek az a szándéka, hogy bedaráljon, beolvasszon. Hiába reménykedtünk az uniós csatlakozáskor, bebizonyosodott: kutyából nem lesz szalonna, a hazug ország nem fog megváltozni, az Európai Unió pedig nem kéri számon a tagállamok mulasztását, a kisebbségeknek tett megszegett ígéreteket – ostorozta a bukaresti és a brüsszeli hatalmat a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban a volt országzászló helyén tartott, immár hagyományosan – romániai idő szerint – fél hatkor kezdődött megemlékezés nyitányaként Gazda Zoltán.

A rendezvényen felszólaltak a magyar pártok képviselői, a történelmi hátteret Zsigmond Zoltán történész ismertette, imát mondott Szabó Lajos római katolikus kanonok, népdalokkal közreműködött Szabó Fruzsina.

Szabó Fruzsina népdalokat énekelt

Ne hagyjuk, hogy Trianon mérhetetlen tragédiája meghatározza Székelyföld 21. századi helyzetét, előre kell néznünk, erőseknek kell lennünk, és harcolnunk kell céljainkért – szólított fel szónoklatában Benkő Erika RMDSZ-es parlamenti képviselő.

El kell érnünk azt, hogy amit 1918-ban ígértek nekünk, azt betartsák, és ez a 21. század körülményei között autonómiát jelent – szögezte le, kifejtve, miben is áll ez: a magyar legyen a régió hivatalos nyelve, az itthon befizetett adó maradjon helyben, és itt használjuk fel azt, a közösségünk mindennapjait illető döntéseket pedig ne Bukarestben hozzák meg, hanem mi magunk.

Mindez azért is fontos most, mert a román állam idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját – ideje lenne, hogy végre a helyén kezelje az országban élő nemzeti közösségek helyzetét, nyitottan viszonyuljon az erdélyi magyarság ügyéhez.

Trianon fájt azoknak is, akiknek országa jóval kisebb lett, azoknak is, akiknek új otthont kellett keresniük maguknak, de legfőként azoknak, akik egy másik országban, kisebbségi sorsba kényszerültek – kezdte felszólalását Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki szervezetének elnöke. Megbecsüléssel, együttérzéssel, jóléttel lehetne kezelni a traumát, de bennünket átvertek, megloptak. Mégis, fontos tudatosítanunk a magunk számára is: bár sokat elvettek Trianonban, gyakran, ami maradt, az is soknak tűnik, meg kell tanulnunk tehát azt megbecsülni, óvni, védelmezni – ecsetelte a szónok, utalva olyan mai jelenségekre, mint az elvándorlás, a parlagon hagyott földek, iskoláink bezárása.

Nagy Gábor Levente, az esemény társzervezője, az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetője párhuzamot vont múlt és jelen között: akkor is, most is féltek tőlünk, magyaroktól. Ezért van az, hogy Kolozsváron a hatóságok csapnak le, ha Erdély-zászlóval vonulnak fel – holott 1918-ban ugyanezen jelkép alatt gyűltek össze Gyulafehérváron –, és ezért lopják el a kitűzött székely zászlókat, mert lopni, azt tudnak – ecsetelte a szónok a Kilyénben és Szotyorban is nemrég történt zászlógyalázásos incidensekre utalva. Hiába azonban minden igyekezetük, ugyanis ezek a zászlók a szívünkben lobognak, onnan kitépni pedig nem tudják – szögezte le, arra buzdítva ugyanakkor, hogy ismerjük meg alaposabban történelmünk győztes csatáit is, azokból is megértjük, miért félnek ma is tőlünk.

Zsigmond Zoltán történész a trianoni döntés történelmi hátterét ismertette, korabeli sajtó- és más beszámolók alapján is közelebb hozva a résztvevők számára ama gyászos június 4-i napot, amikor a magyar állam képviselőinek alá kellett írniuk a diktátumot, odahaza pedig leállt az élet, felzúgtak a harangok, és az ország mély gyászba süllyedt.

Beszédét jövőbe tekintő üzenettel zárta a szónok, nyomatékosítva, hogy a magyar nemzetet elpusztítani nem tudták, majd Wass Albert Üzenet haza című verséből idézte: „És lészen csillagfordulás megint, / és miként hirdeti a Biblia: / megméretik az embernek fia, / s ki mint vetett, azonképpen arat, / mert elfut a víz, és csak a kő marad, / de a kő marad.”

Szabó Lajos római katolikus kanonok Jézus Krisztusnak a Getsemáne-kertben elmondott fohászának alaphelyzetével – „Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen.” (Lukács evangéliuma, 22. rész) – idézte fel a magyar nemzet sorsfordító pillanatát. Trianonnal kezdődött és 98 éve tart a magyarság keresztútja, de e keresztút során Isten jelenlétét és kegyelmét mindvégig megtapasztalhattuk, hiszen küldött ő Simonokat, akik könnyítettek a terhen, Veronikákat, akik megtörölték arcunkat, s mindvégig Mária oltalmát élvezhettük. Voltak bátor, irányt mutató vezetőink, áldozatot vállaló sorstársaink, együttérző szövetségeseink – mutatott rá a magyar nemzet jövőjéért mondott fohászában Szabó Lajos kanonok, azért imádkozva, hogy továbbra se lankadjon hitünk.

A méltóságteljes megemlékezés közös imával, himnuszaink eléneklésével zárult.