Demeter J. Ildikó
Miközben a kormánypártok a „párhuzamos állam” általuk sem pontosan körülírt ködképe elleni óriás tüntetésre készülnek (amelynek valódi célja – Liviu Dragnea szociáldemokrata pártvezér tömeges támogatottságának felmutatása – egyre világosabban látszik), az ellenzék pedig azon tépelődik, hogy Klaus Iohannis államfő miképpen fogja megoldani az alkotmánybírósággal támadt intézményi konfliktust (amelynek nem a korrupcióellenes főügyész leváltása a fő tétje, hanem az igazságszolgáltatás politikai alárendelése), az emberek a zsebüket méregetik egyre nagyobb aggodalommal.
Béremelések ide, dübörgő gazdaság oda, a várt jólét helyett csak újabb nehézségek jönnek. A lej elértéktelenedése, az élelmiszerek, energiaárak és hitelrészletek drágulása millióknak keseríti meg az életét, és bizakodni sincs miben, a kilátások egyre rosszabbak. A tavalyi év végén végrehajtott adóreform leállította az amúgy is egészségtelen, fogyasztáson alapuló bővülést – a Pénzügyi Tanács elnöke, Ionuţ Dumitru figyelmeztetése szerint idén az első negyedévben nullára csökkent a tavaly még hétszázalékos gazdasági növekedés –, és e komor megállapítás után alig egy nappal az országos statisztikai intézet közölte, hogy tartalékaink sincsenek, jövedelmünk 84,7 százalékát el is költöttük, ahogy jött.
A részletek is sokatmondóak. Abból a 62 százalékból, amit az állam a bruttó munkabérünkből meghagy nekünk, még 21 százalékot adunk ki különböző adókra és illetékekre, többet, mint élelemre, italra – amire 20 százalék jut – vagy lakásfenntartásra. A többi költség kifizetése után befektetésekre átlag 0,5 százalék jut. Arányában éppen annyi, mint amennyi az államnak marad a nemzeti össztermékből. És még mindig nem tudni, hogy van-e elég pénz a bérekre, nyugdíjakra. A jelek szerint nincs, a kormány újabb külföldi kölcsön felvételére készül, noha mindegyikre magasabb kamatot számolnak, mint az előzőre. Ezt is mi fizetjük meg, vagy a gyermekeink, ha itthon akarnak élni.
Lefelé tartunk, és ezen a közel másfél évi vajúdás után tegnap létrehozott Szuverén Befektetési Alap sem fog segíteni. A kormány rossz gazda, ezt a bőrünkön tapasztaljuk. Munkabérünket azért fölözi le az állam, hogy ebből legyen út, iskola, kórház, korszerű adminisztráció – de nincs. A pénz zöme fenntartási költségekre megy el, utakra még a vissza nem térítendő uniós támogatásokat sem tudják lehívni, az analfabetizmus és iskolaelhagyás növekvőben van, a betegek pedig a szűkös keretek miatt akkor is kénytelenek magánellátáshoz folyamodni, ha egész életükben fizették az egészségbiztosítást. Az ügyintézés sem egyszerűsödött, a gyors internet és az IT-szakemberek országában még mindig papírokkal szaladgálunk a hivatalok között, sorban állunk, és hajlongunk az alacsony ablakok előtt.
Számokkal, fogalmakkal való zsonglőrködés és más politikai bűvészmutatványok helyett ezekkel kellene foglalkozni. Sokalljuk már nagyon a cirkuszt.
