Mick Jagger, a gyűrött lord 65 éves

2008. július 26., szombat, Magazin

Mick Jagger, a rockvilág egyik legkarizmatikusabb egyénisége 65 éves. Tavaly Budapesten tartott erőnléti bemutatót, és most Martin Scorsese jóvoltából újabb film őrzi alakját társaival együtt. Jagger 1943. július 26-án született Dartfordban.

Szólóban sokkal kevesebbet tett le az asztalra, mint a Rolling Stones tagjaként. Nyilván, ezért sem erőlteti a saját lemezeket, mindössze öt jelent meg. Ezek felsorakoztatják mindazt, amiért Jaggert szeretni lehet, de egyikük sem kiugró teljesítmény, listát egyik sem vezetett. A szólólemezek sorát 1985-ben a She’s the Boss-szal kezdte — az újdonság varázsa miatt ennek volt a legnagyobb sikere. A Primitive Cool 1987-ben, a Wandering Spirit 1993-ban, a Goddess in the Doorway 2001-ben jelent meg, tavaly a The Very Best of Mick Jagger válogatással jelentkezett. Jó összeállítás volt, de nem túl nagy durranás.

Ha saját lemezekkel nem tarolt is, játékfilmekben, az együttesről szóló dokumentumfilmekben rendszeresen szerepelt, társaival és tőlük függetlenül. A Shine a Light című Scorsese-alkotás nemcsak filmként élmény, hanem filmzenelemezen is. Koncerteken emlékezetes volt alakítása az 1985-ös Live Aiden Tina Turnerrel. Rocktörténeti jelentőségű nyilatkozatai teszik különösen érdekessé, izgalmassá az According to the Rolling Stones című, magyarul is hozzáférhető gazdag kötetet. Tavaly a Rolling Stones budapesti fellépésére sajtókiadvány jelent meg a legfrissebb Stones-tudnivalókról. Tény: nehéz ma már összeszedni valamit, amit ne írtak volna meg többtucatszor a bulvárlapok.

Tőlünk nyugatra más a zenészek közötti rivalizálás, mint Magyarországon. A két örök vetélytárs, a Beatles és a Rolling Stones tagjai kifejezetten jó viszonyban voltak, Jaggernek John Lennon volt az egyik legjobb barátja, jót alakítottak a The Rolling Stones Rock and Roll Circus című tévéfilmben. Zenélt Eric Claptonnal, David Bowie-val, Muddy Watersszel, B. B. Kinggel. Fellépett vagy lemezt készített David Bowie-val, Peter Toshsal (Bob Marley zenésztársával), B. B. Kinggel, Muddy Watersszel, az ősidőkben Alexis Kornerrel. A fiatalabbak közül szerepelt Amy Winehouse-szal, Christina Aguilerával — mindkettejükről jó a véleménye.

Hihetetlen, hogy ilyen gazdag zenészpálya csak két Grammy-díjat hozott neki a Stones tagjaként a Voodoo Lounge című lemezért csaknem másfél évtizede.

Mick Jaggerről nem lehet úgy írni, hogy a nőket ne említsük. ,,Tartós" kapcsolatai közül Bianca Perez, Morena de Macias és Jerry Hall a leghíresebb. Hétszeres apa (négy anyától). Jagger a világ egyik leggazdagabb zenésze, közel 700 millió fontra becsülik vagyonát.

Nehéz őt elképzelni nyugdíjasként. Mint mondja, messze még a búcsú, zenésztársai sem mondták ki a végső szót...

Kovács Miklós

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-07-26: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Fájdalommal tudatjuk, hogy a kézdivásárhelyi születésű
özv. DEMKÓ KÁLMÁNNÉ
DESZKE ÉVA
életének 64. évében, özvegységének negyedik hónapjában 2008. július 24-én rövid betegség után csendesen elhunyt.
2008. július 27-én 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a református ravatalozóháztól a katolikus egyház szertartása szerint.
Részvétfogadás a temetés napján 14 órától.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
7252194
2008-07-26: Magazin - x:

Hadrianus császár modern kontextusban

Világbirodalmat irányított, megosztó háborút viselt Irakban, s népszerűségre tett szert az adócsökkentés által: kétezer évvel ezelőtti világa igencsak ismerős a ma emberének — vélik a British Museum új Hadrianus-tárlatának szervezői, akik a császárt minden erényével és hibájával együtt kívánják bemutatni.