Sok könyvet kiadtak már a szakintézmények, viszont ezek mind egy-egy életművet vagy egy-egy konkrét fotótörténeti szakaszt dolgoznak fel, ilyen összefoglaló mű eddig még nem született – mondta a szerző. Kifejtette, hogy nem fedezett fel új hagyatékokat vagy új fényképeket, hanem a magyar vonatkozású eredményeket foglalta össze. „Egy történeti ívet próbáltam megkonstruálni az ismert adatokból, a kultúrtörténeti kontextusokat is figyelembe véve a magyar fotográfiának egy összegző történeti művét akartam létrehozni” – hangsúlyozta.
A szerző az első fejezetekben a korabeli portréfotósoktól és Szathmári Pap Károlytól, a román uralkodók szolgálatában alkotó magyar fényképésztől, Klösz Györgytől, az egyesülő magyar főváros egyik első fényképészétől, valamint az erdélyi Veress Ferenctől és a századforduló budapesti társadalmát megörökítő Mai Manótól Székely Aladáron, a nyugatosok fényképészén és Balogh Rudolfon, a magyaros fényképezés atyjának életművén keresztül jut el az olvasó az emigrációban világhírűvé váló magyar fényképészekig, Kertészig, Capáig, Brassaiig és Munkácsiig.
A Magyarországon maradt fotósok közül külön fejezet szól Pécsi Józsefről, a magyar reklámfotózás atyjáról és Angelóról is.
A szerző külön fejezetet szentel a Bauhausban működő Moholy-Nagy Lászlónak és Kepes Györgynek is, és kiemelt figyelmet fordít a fotográfus nők által létrehozott hagyatékra: Máté Olga, a szociofotós Kálmán Kata és az emigrációban külföldi elismertséget szerző olyan alkotók, mint Besnyő Éva, Ergy Landau vagy Ylla is bekerültek a kötetbe.
A könyv az 1989-es évvel zárul, az utolsó feldolgozott időszak a neoavantgárd korszaka, amelyben több, még ma is aktív magyar fotóművész kezdte a pályát.
Ebben a kötetben nemcsak a magyar fotográfia története, de a magyar kultúrtörténet százötven éve is kibontakozik, hiszen a fényképészek élete és életműve számtalan ponton érintkezik az egyéb művészeti ágakat képviselő alkotókéval.