A piros gyűszűvirág (Digitalis purpurea, +++, románul: degeţel roșu) a tátogatófélék (Scrophulariaceae) családjába tartozik, csengettyűszerű, forrt pártatorka a piros alapszínnél sötétebben pettyes. Fürtös virágzata egyoldalú állású, egyenes szára a tőlevelek közepéből emelkedik ki. A csipkés szélű levelek szélesen lándzsa alakúak. Nálunk nem őshonos, de miután gyógynövényként is termesztették, elvadult, és ma már a szabad természetben, elegyes erdőkben, tarvágásokban, erdőszéleken csoportosan előfordul. Mérgező hatását több – mintegy 80 – szívre ható glikozid (kardenolid-glikozidok) jelenti. Ugyan a piros gyűszűvirág is alkalmas a legyengült szívet javító (részben szintetikus) Digitalis típusú gyógyszerek előállítására, de a gyapjas gyűszűvirág (D. lanata) hatóanyag-tartalma háromszor-ötször magasabb, könnyebben izolálható és nem felhalmozódó. A vajsárga gyűszűvirágot (D. lutea) Olaszországban használják a gyártók a piros gyűszűvirág helyett.

Katika sisakvirág

A Katika sisakvirág (Aconi­tum napellus, +++, románul: omag) a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozik, szintén nem őshonos növényünk, bár már rég meghonosodott erdeinkben, nyirkos, nedves lombos láperdőkben, patakok partján találunk rá, és persze házi kertekben is gyakori, kedvelt dísznövény. A virág sisak alakú felső csészelevele rejti a sok porzót, a két, úgynevezett mézfejtő benyúlik a sisak alá. A hajtás végén tömörülő virágok fürtöt képeznek. Levelei ötösen szeldeltek, másodlagosan is mellékágakat képeznek, tüszőtermése van. Viszonylag ritkább fajtársa a halványsárga virágú, farkasölő sisakvirág. Az előbbihez hasonló élőhelyeket kedveli. Neve onnan származik, hogy az erősen mérgező növény kivonatával bekent csalétekkel rókákat és farkasokat pusztítottak el ókori őseink. Drogja a szárított gumó (aconiti tuber). Izom-, idegfájdalmak csillapítója volt, de az akonitin alkaloida erős mérgező hatása miatt kockázatos akár kenőcs formában is a használni. Csak gyógyszer-készítményként ajánlott.