Szegény feje itt-ott,
tél-túl hányatta magát.
Szelíden, szótlan iddogált.
Gatyát, ingét maga mosta,
gondolt pénzekre, ovosra.
És arra, hogy lesz nincs-tovább.
– Az ember sosincs egyedül.
Cigány is másnak hegedül,
oszt’ ha erősen megehül,
valamicske örökké kerül...
Itt akinek asztala sincsen,
már a saját sóhajával él,
hogy majd csak segít az Isten.
Kikerül a mindenes szemfedél.
Vigasz, hogy mind elhal, aki él,
mind! Ez a rideg rend itt a minden.
Tudja, hogy ez maga a rettenet.
S hogy az ember holtáig temet.
Mindenképp magára marad.
És azt: Ki mint vet, úgy arat –
Aztán magára húzza a sarat.
