Nemcsak a kézdiszentléleki Apor István-iskola tanulói számára tartottak családias hangulatú évzárót a Petőfi Sándor Művelődési Otthon nagytermében, hanem elbúcsúztatták Gergely Zoltán iskolaigazgatót is, aki negyvennégy éves és nyolc hónapos pedagógusi pályafutása után – amelyből huszonnyolc évig iskolaigazgatóként tevékenykedett – nyugdíjba vonul.
A községvezetés nevében Balogh Tibor polgármester méltatta Gergely Zoltán népnevelői, közéleti és politikai tevékenységét, majd osztályonként díjazták könyvjutalommal és oklevéllel a legjobb tanulókat. Hét tanuló végzett tízes általánossal, ők száz-száz lejes pénzjutalmat is átvehettek. A polgármesteri hivatal különdíját a két nyolcadikos évfolyamelső, Gergely Xénia és Bartók Blanka kapta.
A Magyar Nyelvért Benedek Elek Emlékdíjat a magyartanárok javaslatára a tantestület ítéli oda immár hatodik éve a magyar nyelv ápolásában és művelésében kimagasló eredményt elért végzős tanulónak. A díjat először 2013-ban lehetett elnyerni. Idén a százezer forintos díjat és az emléklapot az alapító Újbuda testvértelepülés önkormányzata nevében Sass Szilárd önkormányzati képviselő nyújtotta át Bartók Blankának. Sass Szilárd az iskola könyvtárának hozott ajándék könyvet, az 1868-ban megjelentetett Honvédalbum idei hasonmás kiadását Gergely Zoltánnak adta át.
Kiss Imre megyei főtanfelügyelő az általa vezetett intézmény nevében búcsúztatta el a leköszönő iskolaigazgatót, méltatta érdemeit, átnyújtotta a megyei tanfelügyelőség köszönőlevelét egy kis ballagási kopjafa és tarisznya kíséretében, amelybe az iskola udvaráról származó kavicsot, „a bölcsesség kövét” tette bele.
A szülői bizottság nevében Olăraşu-Miklós Éva, az iskola tantestületének nevében pedig Vikol Katalin aligazgató mondott köszönetet Gergely Zoltánnak. Ezt követően az osztályközösségek virággal búcsúztak el nyugdíjba vonuló igazgatójuktól.