KézdivásárhelyNemzetközi kerámiatábor a Borudvarban

2018. június 19., kedd, Közélet

A nemrég hétéves születésnapját ünneplő kézdivásárhelyi KreaKids Stúdió első alkalommal szervezett a Borudvarban és a stúdióban nemzetközi kerámiatábort, amelyhez a Civil liciten nyertek támogatást. A tábor öt oktatója közül három Dániából, kettő pedig Lugosról érkezett, de Vetró András szobrász és László Károly keramikus is bekapcsolódott az alkotómunkába, a gyermekek meglátogatták műtermüket-műhelyüket.

  • A gyermekek megtapasztalhatták  az agyagozás kreatív folyamatát. A szerző felvétele
    A gyermekek megtapasztalhatták az agyagozás kreatív folyamatát. A szerző felvétele

A táborozók három nyelven, románul, magyarul és angolul értekeznek egymással és oktatóikkal. A gyermekek egy része Lugosról érkezett, a többiek kézdivásárhelyiek. A korongot a Tanulók Klubja bocsátotta a tábor rendelkezésére. A szervezők elvitték a táborozókat Csernátonba, Bálványosra, a kurtapataki Zonda-lovardába és az esztelneki ferences kolostorba.

Babos-Máthé Réka, a KreaKids Stúdió egyik alapítója elmondta: a tábor csütörtökön kezdődött és vasárnap délután kiállítással zárult. Az volt a céljuk, hogy ne csak KreaKids-es gyermekeknek biztosítsanak táborozási lehetőséget, hanem kívülállók is bekapcsolódhassanak tevékenységeikbe. A négy nap alatt az alkotói folyamatok mellett a világ egy szeletét is megismerhették, hangsúlyt fektettek a fantáziatevékenységek alkotáson keresztüli megjelenítésére.

Az agyagozás egy játékos, kreatív folyamat, amely során a táborozó tárggyá alakíthatja a képzeletében megszülető dolgokat, a gyermek tanúja lehet, amint egy darab „föld”-ből tárgy formálódik, kiszárad, színekkel fedik, és végül a kiégetett tárgyat haza is viheti – összegzett Babos-Máthé Réka.

A négy nap során a résztvevők megismerhették a holland raku technikát, a szerb fazekasságot, a székely csempekészítést és a román agyagjáték-készítést. Ugyanakkor négy este négy kultúrával találkozhattak: első nap holland, második nap hagyományos szerb, harmadik nap hagyományos székely, negyedik nap pedig hagyományos román estet tartottak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 716
szavazógép
2018-06-19: Közélet - Bokor Gábor:

Vitézeket avattak

Tizenkét vitézzel gyarapodott a Vitézi Rend hadsora. Az anyaország több régiójából érkező jelölteket a kovásznai belvárosi református templomban avatták a hétvégén. A ceremóniát v. Székely Róbert vezette, aki a mobiltelefonok kikapcsoltatása mellett azt is tudatta a jelenlévőkkel, hogy fényképezés, videózás csak a rendezők utasításai szerint lehetséges. Az eseményen igét hirdetett ft. Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Egyházmegye esperese, közreműködött az egyházközség férfidalárdája.
2018-06-19: Közélet - :

Megkerült az eltűnt bodzavidéki lány

Megtalálták tegnap a bodzafordulói rendőrök azt a kiskorút, akinek eltűnése kapcsán az előző hét végén adott ki közleményt a megyei rendőr-felügyelőség.