Sorozatunk utolsó előtti fejezetéhez érve még két erős méregről, illetve az azt rejtő növényről kell szólnunk. Ma ezek egyikéről lesz szó, s megismerhetünk egy, a témához kapcsolódó történetet is.
A foltos bürök (Conium maculatum, +++, román neve: cucută) kellemetlen, egérvizelet szaga biztosan nem vonzza elfogyasztásra még a meggondolatlan gyermekeket sem. Valamennyi, az ernyős virágzatúak (Apiaceae) családjába tartozó, összetévesztésig hasonló növény közül sajátosan piros, foltos szárával tűnik ki. Többszörösen összetett, szárnyas levelei, galléros virágernyői, fehér, apró virágai és ikerkaszattermései jellemzik e veszélyes növényünket.
Hatóanyagai a piperidin-alkaloidok, mint a koniin és a konicerin, amelyek legnagyobb mennyiségben az éretlen termésben fordulnak elő.
A koniin még a bőrön keresztül is felszívódik, a központi idegrendszere hat, fokozatosan bénítja meg a gerincvelő motoros központjait. Hosszas eszméletlen állapot után a légzőközpont bénulása okozza a halál beálltát.
Nem csak az ókorban volt szokásban ölő mérget tartalmazó pohár kiürítésével kivégezni halálra ítélteket.
Szókratésznek (i. e. 469–399) a bürök terméséből készült méregpoharat kellett kiinnia, ami az elítélt filozófus halálát okozta. Bár röviden, ismerjük meg e neves bölcselő elítélésének körülményeit, okát. Tanítványaival folytatott párbeszédes erkölcsi tanítását hű tanítványa, Platón (i. e. 427–347) jegyezte le. Szókratész igazsága a helyes cselekedetről a zsarnokkal szembenállásában, parancsainak megtagadásában is megnyilvánult. Szolgalelkű besúgók feljelentették, a bíróság halálra ítélte. Az ellene emelt vád: megrontja az ifjúságot, nem hisz a város isteneiben.
Tanítványai védelmére kelnek, hiszen hazugság, amivel vádolják. Legismertebb művében, a Védőbeszédben a vád minden pontját megcáfolja, de a megosztott vélekedésű bírák többsége mégis elítéli. Így felel életéért aggódó tanítványainak: „Ha igazságtalanul ítélnek el, az nem énrám, hanem bíráimra hoz szégyent”. Azért fogadta el a halálos ítéletet, mert ha ehelyett száműzetésre ítélik, el kell hagynia szeretett városát, Athént, és tanítványait is. Tanítás nélkül pedig nem tudott volna élni.
…Aztán Kriton átnyújtotta a csészét Szókratésznek, aki megkérdezte: „most mit kell tennem?” „Semmi egyebet – felelte Kriton –, csak idd ki a mérget, aztán járkálj, amíg a lábad el nem nehezedik. Akkor feküdj le, így magától is hat.” Ekkor a filozófus sírásra fakadt tanítványait ekként rója meg: „…hiszen azért küldtem el az asszonyokat, hogy ne siránkozzanak itt…” Később tanítványa, Phaidrosz így emlékezik mesterére: „mindazok közt, akiket akkor ismertünk, a legderekabb volt, és máskülönben is a legbölcsebb és a legigazságosabb.”
