Néhány éve még lehetett hallani városunkat, Sepsiszentgyörgyöt szebbé, élhetőbbé tévő híreket. Ma már mély csend van. Pedig indult volna egy folyamat, amelynek látható jelei voltak az újonnan létrehozott pihenőhelyek, az utcákra kihelyezett padok – de abbamaradt, holott még sok utca hosszán igényelnék ezeket a gyermekes anyák, idős emberek.
Alábbhagyott a társasházak előtti zöldterületek – akár szépségverseny-szerű – színesítése, virágosabbá tétele. Persze van számos kivétel is, de több az elhanyagolt, Isten számába hagyott, gyom lepte előtér...
Városunk akkor is a miénk marad, ha nem lettünk a városok közötti versenyekben nyerők. Vitatkozom azokkal, akik az alig járható járdákat vagy az üzletek előtt megvedlett betonlépcsőket veszik észre. Mindenre sor kerül, vetem be optimista hitemet városunk vezetőiben, és rámutatok a mindig friss virágos gruppokra. Jön az ellenvetés: de miért nincs pad a református templom előtti autóbusz-megállónál? Nem lehet, érvelek, szűk a járda. Igen, így van, de ha a templom kerítésére felhajtható ülőhelyet találnának ki? Jó ötlet – gondolom, hátha meg is valósul. Aztán a kisebb pocsolyákat kerülgetve tovább állunk...
Puskás Attila
