A Der Spiegel írja: „Németországnak 2,9 milliárd euró nyeresége volt a görög válságból. A Zöldek kérdésére a kormány arról számolt be, hogy Németország 2010 óta 2,9 milliárd euró kamatot söpört be a görög válságból. A német kormánynak főként az Európai Központi Bank SMP értékpapírpiaci programja keretében vásárolt görög államkötvényekből származott nyeresége.
A Bundesbank 2017-ig 3,4 milliárd euró kamatnyereséget ért el az SMP-programból, ebből 900 milliót az európai stabilitási mechanizmus alapba helyeztek, a maradék 2,5 milliárd euró – amihez hozzájön a KfW befektetési bank 400 milliós kamatjövedelme – a német költségvetésben landolt.”
Az a szörnyű, hogy igazából nincs is meglepve az ember. Hiszen évek óta mondogatjuk mi ezt, és persze mindig az a válasz, fogalmuk sincs a modern közgazdaságtan szabályairól és törvényeiről, csak összeesküvés-elméleteket gyártunk, hazudozunk és a többi.
Aztán egyszer csak megírják ők, a felkentek, és attól fogva ez is bekerül a modern közgazdaságtan szabályai és törvényei közé, és attól fogva megint az a hülye, aki nem akarja sem érteni, sem elfogadni.
Pedig annyira egyszerű: van ez a görög válság, és ezen irgalmatlan pénzt keresnek valakik, akik a görög válságot állítólag igyekeznek megoldani, akik „segítenek”, s akik persze a görög válság örökkévalóságában érdekeltek, mert ha egyszer csak valamiért megoldódna a görög válság, nem kereshetnének többé irgalmatlan pénzt a görög válságon.
Tényleg ez a helyzet, és ebben most nincsen semmi cinizmus.
Persze a görögök nem ártatlanok ebben a penetráns, gusztustalan – vagyis a modern közgazdaság törvényeihez igazodó kis buliban. A görögök nyakra-főre vették fel a hiteleket, és magasról tettek az egészre. Aztán az államadósság egyszer csak felment 170 százalékra, jöttek a megszorítások, jött az IMF, akkor kimentek az utcára, felgyújtották Athént, de ettől sem változott semmi.
Az unióban meg felemelkednek a dorgáló mutatóujjak, hogy tessék még megszorítani, tessék még deregulálni, privatizálni! Tessék-tessék, minden eladó, Pireusz kikötője és a görög szigetek is, válság van, ami nagy áldás, hiszen azon keresnek a bankok majdnem hárommilliárd eurót, ami egyenlő a teljes egy évi magyar jövedékiadó-bevétellel, és ez pénz csak a kamatokból jön be, ugye. Ki az a hülye, aki azt szeretné, hogy vége legyen a görög válságnak?
És persze így talán az is érthető, miért nem érdekel senkit sem, hogy az unió egyre több államában megy fel az államadósság mértéke száz százalék fölé – az uniós tagság feltétele 65 százalék –, Közép-Európa, az új tagállamok belesárgulnak, hogy tartsák vagy elérjék ezt a szintet, a fényességes Nyugat meg gyártja a 170, 120, 105 meg 95 százalékokat, és közben kioktat.
Olyan ez, mint amikor Áronnak muszáj kölcsönkérnie két pengőt Kohntól, aki azt mondja neki: – Rendben van, adok tavaszig két pengőt, zálogba itt hagyod a fejszédet, és tavasszal visszaadsz négy pengőt, jó így?
Áron rááll, indul kifele a pénzzel, de Kohn utánaszól: – Idefigyelj, Áron, tudod, én értek az ilyen dolgokhoz. Olvastam, tavasszal nagyon rossz idő lesz, fagyok lesznek, mindened odalesz, és nem fogod tudni visszaadni a pénzt. Úgyhogy adj vissza most két pengőt, és akkor tavasszal már csak kettőt kell visszaadjál, hidd el, hálás leszel.
Áron töpreng, ő is olvasott a rossz időről, úgyhogy erre is rááll. Ballag haza egy vas nélkül, és közben töpreng: – Érdekes… pénzem nincs, lett két pengő adósságom, a fejszém is oda, és mégis minden stimmel.
Na, így van ez manapság. És ebből lesz előbb-utóbb elege mindenkinek.
(Magyar Idők)
