Klárik László számos szakmai és politikai kihívás után fordult nagy lendülettel a háztáji gazdálkodás felé: 1993 és 2000 között a bukaresti geológiai egyetem tanársegéde, kutatója, majd családjával hazaköltözött, és a Kovászna megyei önkormányzat pályázatíró csapatát erősítette. Meghatározó szerepe volt a fontos pályázatok elkészítésében, de eközben közigazgatási téren is komoly tapasztalatot szerzett. Ennek eredményeként 2005-től ismét Bukarestben dolgozott, egyebek mellett szerepet vállalva a közigazgatási törvénycsomag kidolgozásában. Aztán újra hazatért, 2008-2012 között Háromszék megyemenedzsere, majd 2012-2016 között az RMDSZ szenátora, ám a közéleti megbízások után Feldobolyban talált magának újabb kihívást.

Az ökogazdálkodás filozófiája

Klárik László egy váratlan, kellemetlen történés után fordult a kertészkedés felé. Megyemenedzserként komoly betegséggel szembesült, 2010–2011 között kezelték, s ebben az időszakban kezdett otthoni udvarán, egy „zsebkendőnyi területen” zöldséget termeszteni, tyúkokat tartani. Mostanra szerencsésen túl van betegségén, ám új szenvedélye az évek során felerősödött, életformájává, életformájukká vált – időközben ugyanis feleségét is elbűvölte új foglalatosságuk.

Kíváncsi, mindig a dolgok mélyére tekintő emberként olvasgatni, tanulni kezdett a témában, és felfedezte a növénytermesztés egy sajátos szeletét, a permakultúrát, vagyis az állandó mezőgazdálkodást. Klárik László e kétéves időszakban nem kereste a gyökeres életstílusváltást, azt, hogy másképp, egészségesebben éljen, hanem fokozatosan érett meg benne a gondolat, illetve az igény – „evés közben jön meg az étvágy” –, hogy az „extrém ökogazdálkodás” e módozatával foglalkozzék.

E „filozófia” – mert ő annak tartja – Bill Mollison ausztrál tudós nevéhez köthető, ő az atyja az állandó mezőgazdálkodásnak, amely valójában egy önfenntartó rendszert jelent. A permakultúra fogalma a permanens agrikultúra szókapcsolatból származik, de nem azt jelenti, hogy folyamatosan végezni kell a mezőgazdasági tevékenységet.

Mint Klárik László magyarázza, Bill Mollison úgy vélte, az állandó mezőgazdálkodás lényege, hagyni kell, „hogy a természet gazdálkodjon, csak egy kicsit segíteni kell neki”, úgy, hogy az ember marad a központban, kialakít egy önfenntartó rendszert, pontosan azért, hogy ne legyen szükséges az állandó beavatkozás.

Éltes Enikő a feldobolyi kertben

Ezt igen szépen fogalmazta meg egy horvát képzőművész, a szintén hasonló módon gazdálkodó Ivan Ladislav Galeta (1947–2014), aki egy remek kisfilmben, magyarul is megszólalva hangsúlyozta, hogy a természet tudja, hogyan kell megoldani mindent, csak kicsit segíteni kell neki, és nagyon sokat örülni… Internetes oldalakon több meghatározás is olvasható: „A permakultúra az emberi élőhelyek és mezőgazdasági rendszerek olyan kialakítása, amely a természetben zajló ökológiai folyamatokat utánozza, veszi mintául. A rendszer minden egyes elemét annak szükségletei, általa nyújtott hasznok és alapvető tulajdonságai által összehangoltan illeszti az egészbe. A részek közti szinergia a hulladék, az energia-, valamint az emberi munkaerő-szükséglet minimalizálásával valósul meg.” (Wikipédia) „Az emberi környezetet és a mezőgazdasági rendszerek olyan elven való kialakítását jelenti, amely lemásolja a természetben található fenntartható, vagyis önmagukat fenntartó rendszereket állatok, növények és mikroorganizmusok segítségével.” (magyarmezogazdasag.hu)

Bill Mollison szerint „A permakultúra olyan mezőgazdasági termelőrendszerek tervezése és működtetése, amelyek rendelkeznek a természetes ökoszisztémák változatosságával, stabilitásával és rugalmasságával. Az emberi közösségek és a természetes táj olyan integrációja, amely lakóinak biztosítani tudja az élelmet, energiát, lakást és egyéb anyagi és nem anyagi szükségleteit.” (kertesz.blog.hu)

Ez olyan gazdálkodási forma – egészíti ki Klárik László –, amelynek alapelve, hogy a természetben a különböző folyamatok kölcsönösen korlátozzák egymást, „ha tehát nem monokultúrát ültetsz, hanem okosan válogatod össze a növényeket, és hagyod, hogy a természet birtokba vegye a kertet, akkor előbb-utóbb kialakul az egyensúly, a növények ellenállóak lesznek, a kártevők elpusztulnak, a rendszer lassan önfenntartóvá válik”.

Igazgyöngy Feldobolyban

Mindezt látványosan tükrözi feldobolyi, e sajátos szemlélet szerint megművelt földdarabjuk is, amelyet Éltes Enikő találóan Ezerjófű tanyának keresztelt el. Közel egyhektáros területüket 2015 áprilisában találták meg, hosszas keresgélés után. Megpillantva, látva a növények változatosságát, mindketten érezték, ez az, erre van szükségük. Portájuk ma is egyszerű, semmi sem hivalkodó, kis ház biztosít alkalmi hajlékot, ám számukra a legfontosabb a villanypásztorral bekerített kert, a termesztett növények rendkívüli változatossága, s a mellettük zöldellő gyógynövények, amelyekről Éltes Enikő azt állítja, a szíve csücske, állandóan gyűjti, áztatja azokat. A fekete nadálytőből például csont- és ízületi bántalmakra készít krémet, a cickafark és kakukkfű a viszketést enyhíti, de mosóport sem vásárol három-négy éve, a mosáshoz szükséges gélt maga „kotyvasztja”, sok egyéb hasonló készítmény mellett. Azt is felfedezte, hogy erős illatú, vadon nőtt mentájuk alkalmas fogkrém előállításához is.

Új életformájuk állandó odafigyelést és munkát kíván, télen-nyáron ingáznak Sepsiszentgyörgy és Feldoboly között, mégis elégedettek az eredménnyel, e váltást jó döntésnek tartják.

Klárik László számára mindez azóta egyértelmű, amikor még szenátorként érezte, jobban kívánkozik Feldobolyba, mint Bukarestbe. Folyamatos kihívást és kalandot jelent számukra az Ezerjófű tanya, amely egyben az utat is jelzi az önellátás, az önfenntartás felé. A háztáji gazdálkodás, az efféle életmód egy menekülési lehetőséget is jelent az erőszakos, mindinkább agresszívvé váló politika és társadalom elől, eközben megalapozza a függetlenséghez szükséges egzisztenciát is, vallja Klárik László.

Folyamatos kihívást és kalandot jelent számukra az Ezerjófű tanya

Ő azonban nem kíván „remeteként” élni, továbbra is egyetemi tanárként dolgozik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán, a közigazgatási karon. Ugyanakkor tanyájuk jövedelemforrást is jelent, mert igen keresettek és kelendőek azok a termények, amelyeket csak ők kínálnak. És bár két hektárig adómentesek az önfenntartó gazdaságok, csupán ebből egyelőre nem tudnának megélni, igaz, e téren az a döntő, hogy kinek mire van szüksége.

A változatosság gyönyörködtet

Klárik László rengeteget olvasott az állandó mezőgazdálkodás tudományos hátteréről, és avatottan beszél az általuk termesztett növényekről. Minden apró részletre odafigyelnek, imádják tanyájuk biológiai, ökológiai sokszínűségét, gazdagságát, ahol az élőlények, a növények „kordában tartják egymást”. Mintegy száz gyümölcsfájuk erdei fákkal – fekete kőris, akác, rezgő nyár, jegenye – keveredik, rengeteg az énekes madár, gazdag a rovarvilág. Emiatt arra is figyelnie kell, hogy amikor kaszál, hagyjon füves részeket a kis állatoknak, maradjon rejtekhely gyíkok, siklók, sünök számára.

Igyekeznek tájhonos (heirloom) növényeket termeszteni, eközben szép maggyűjteménnyel is büszkélkedhetnek, ennek eredményeként sokan dicsé­rik zöldségeik „összehasonlíthatatlan” finomságát, hagymájuk, uborkájuk, paradicsomuk, zöldpaszulyuk egyedi ízét.

Mindez Éltes Enikő szerint a gyógynövények jelenlétének köszönhető, Klárik László pedig hozzáteszi, nem akar minden gyomot kiirtani, de arra oda kell figyelnie, hogy a növények kiegészítsék egymást. Megújul az is, ami nem évelő növény, nem vegyszereznek, területük így lassan önfenntartóvá válik.

Különleges libákat tenyésztenek

A kertben emellett kisállatokat is tenyésztenek, tyúkok kotkodácsolnak, libák gágognak, a kecskét még bevállalnák, de tehenük biztosan nem lesz. Tavaly nagy sikerük volt a csicsókával, de a cserepes mentájukat is elkapkodták, s az avatottak tizennyolc féle paradicsom közül válogathattak. Idén utóbbiból „csak” tizenhatot ültettek, ám az évek során Klárik László arra is rájött, nem érdemes otthon paradicsompalántát nevelnie, hiszen a tanyán keltek szebbek, egészségesebbek, mint azok, amelyeket márciustól otthon „putyukál”.

A kertjükben lévő zöldségek jegyzéke bőséges, olyan, mintha egy ínyenc egy igényes vendéglő étlapját böngészné. Paradicsomfajták sokaságát termesztik (köztük a hóstátit, aprótól az óriásig szinte minden fajtát, pirosat, rózsaszínűt, sárgát, feketét), paszulyt (háromfélét száraznak, köztük a székelyföldi bivalyt, zöldpaszulynak pedig sárgát, zöldet, lilát és feketét), csípős (habanero, kecskeszarvú, kolozsvári) és édes paprikát (szucsávai és bolgár kápia, fehérözön, kaliforniai).

De foglalkoznak pityókával, káposztafélékkel, az uborkák közül különlegességük a citrom alakú, míg salátáik közül idén a rukkola jelent újdonságot, s kertjük otthont ad hagymaféléknek, levélzöldségnek (spenót, mángold), cukorborsónak, lóbabnak, tökféléknek is. Érdekességként és cukorbetegeknek ajánlják kétféle csicsókájukat, az olasz nemesítésű pirosat és a magyar fehéret, a tápiói simát. Fűszernövényeik között pedig lestyán, tárkony, csombor, kapor, fodros metélő petrezselyem, metélő zeller, szurokfű, citromfű, bazsalikom, kakukkfű, többféle menta, rozmaring, zsálya és kevés levendula található. A zöldségek mellett némi gyümölcs is terem (piros, fekete és fehér ribizli, egres, málna, szeder, cseresznye, meggy, alma, szilva, körte, idén lesz egy kevés birskörtéjük is).

Klárik László úgy látja, Háromszéken is egyre többen foglalkoznak e sajátos háztáji gazdálkodássál, főként értelmiségiek – nem diplomásokra, hanem gondolkodó emberekre utal –, a virtuális térben ki is alakult egy közösség (Facebook-csoportjuk neve: Falun élni jó).

Ezért kezdeményezte, hogy a BBTE sepsiszentgyörgyi részlegén hozzanak létre egy vidékfejlesztési klubot, ahol az érintettek találkozhatnak, szakmai előadásokat hallgathatnak és vitatkozhatnak.

S hogy ők mit találtak meg új életformájukban, illetve feldobolyi, Ezerjófű tanyájukon? Az állandó, szenvedéllyel végzett munka eredménye szépen látható, jól érzékelhető, emellett csendre, nyugalomra, kikapcsolódásra is leltek, s miként Klárik László állítja, mindez összességében olyan, mint maga az élet, van benne ez is, az is, jó is, rossz is…