― Hogyan tudnának véleményt formálni a szentgyörgyi építészek arról, ami a városban történik? Számít együttműködésre az új polgármesterrel?

― Van, hogy kikérik a véleményemet. Azt mondtam, be kellene hozni egy kicsit a szakmaiságot, a tapasztaltabb építészekből, képzőművészekből létre kellene hozni egy szakmai fórumot, amely a város kényesebb dolgait felülbírálná egy kicsit, vagy egyszerűen zsűrizné, ne csak a politika szintjén jöjjenek az ötletek. Ez lenne az első lépés, normális, hogy amikor odáig jut a dolog, akkor közvéleményre is szükség van, bizonyos esetekben meg kell kérdezni a lakosságot. De nem ezzel kell kezdeni, mert akkor nagy összevisszaság támad. Ha van egy ötlet, azt előbb meg kell tárgyalni egy szakmai bizottságban, hogy legyen szakszerűen átgondolt. Egy ötletet alá kell tudni támasztani, s esetleg egy politikus nem tudja megmagyarázni, hogy lenne a legjobb. Építészeti véleményezést lehetne bevezetni, mielőtt valamit bedobnának a mélyvízbe. Mondjak egy példát: sokszor lehetett hallani azt a javaslatot, hogy a Csíki utca legyen sétálóutca. Ez régi közhely, már vagy húszéves ötlet, de ez egy bolondság abból a szempontból, hogy egy sétálóutca mindig valahonnan valahová vezet. A Csíki utca elindul a főtérről, és meddig kell sétálni? Csíkszeredáig? Nincs semmi a túlsó végén, annak idején oda tervezték a kommunisták tapsterét. Lehet, hogy innen származik ez az ötlet, mert eszerint a Csíki utca az egyik főtérről, a régi szép főtérről az új főtérre vezetett volna.

― Ez a 105-ös tömbház körüli rész volt?

― Igen, oda képzelték el valamikor a Ceausescu-féle nagy tapsteret, a fél várost lebontották volna, mint Csíkszeredában, hogy legyen pártszékház, s szemben nagy kultúrház. S a két épület között óriási tér, ahol sok-sok ezer ember tud tapsolni. Oda vezetett a Csík utca. Lehet, hogy abból az időből maradt meg ez az elképzelés, s azóta sokan fújják, hogy a Csíki utcából legyen sétálóutca... Most már ez értelmetlen, mert a Csíki utca nem vezet sehová, nincs semmi objektum. A Consic Szállóhoz menne valaki? A sétálóutcának általában két vége van, s általában a város szívében található, valahonnan valahová megy ott az ember. Különben a régi felfogás szerint a Sugás Áruháztól egy négysávos út haladt volna Csík felé, ez sem volt egyáltalán okos terv, mert miért szelje át egy négysávos út a várost? Csík felé körgyűrű szükségeltetik, egy négysávos útnak tér is kell. Itt nem volt, s azért lebontani a fél várost, hogy négysávos utat építsünk, bolondság lett volna. De régen ez nem számított; lehet bontani, s legalább kerülhetnek tömbházak a két oldalára, s milyen szép sugárutunk lesz... Nem is lett belőle semmi. A régi városmagot nem is szabad megbolygatni ilyen rögtönzéssel, amelynek nincs semmi alapja. Itt jön be az, hogy tervezni szakszerűség nélkül, álmodozni tudományos vagy szakmai alap nélkül kicsit felelőtlenség. Főleg eljutni odáig, hogy még meg is rendelni a munkát, elkészíttetni a tervet valami olyasmire, ami már indulásból hülyeség... Ezért fontos, hogy legyen egy szakmai fórum. Azokat a döntéseket, amelyek a város fontosabb ügyeivel kapcsolatosak, azt ott meg kellene beszélni, hogy ne kizárólag csak a politikusok vagy a tanácstagok határozzanak, akik esetleg egyáltalán nem szakemberek. Kell a véleményük, mert ők szerzik a pénzt, ők tudják, miből mennyi jut; álmodozni mindenkinek szabad, és kell is, csak nem lehet álomból átmenni egy konkrétumba anélkül, hogy ne gondolnánk át alaposan a témát, mert ez felelőtlenség. Ilyen döntések voltak rég, amit kitalált az elsőtitkár, jöttek az értékes útmutatások, s akkor zsupsz, mindenki hasra vágta magát, és végrehajtotta azt, akkor is, ha a legnagyobb marhaság volt. Mert parancs, az parancs, ez volt a diktatúra. De még utána is volt olyan, hogy vezető tisztségben lévők döntése vagy gondolata az alkalmazottak hosszú során is szépen ment tovább, és a hülyeség bejött középre... Senki sem gondolta végig, hogy ezt megfontoltan kell, nem lehet elindítani egy álmot csak úgy, anélkül, hogy ne legyen szakmailag körbejárva.

― Arra gondol tehát, hogy építészekből, képzőművészekből hozzanak létre egy testületet, és ők szóljanak hozzá az építészeti kérdésekhez?

— Igen, amikor városképről van szó. Azt, hogy kell-e új színház a városnak, vagy kell-e új korcsolyapálya, azt már nem biztos, hogy az építészek döntik el; az egy olyan kérdés, amit felmér a hivatal, és azt mondja: nagyon kellene egy fedett korcsolyapálya, mert nagyon nagy rá az igény, s akkor annak helyet kell találni. Itt következik, hogy az akkor hová kerülne, de ezt már konzultálni kell. Ez csak egy példa, mert nem biztos, hogy kell egy korcsolyapálya a városnak, de lehet, hogy nem ártana... De szükség lehet egyébre, s felmerülhet a kérdés ― nem teljesen idevágó a példa ―: hogy kell-e egy lovaglópálya? Ezt körbe lehet járni, de ami tényleg nagyon fontos: a bicikliutak, azok nagyon kellenek. Nem megoldás, hogy a Csíki utcában festünk egy sávot, ahol véletlenül sem lehet kerékpározni. Az megint marhaság. Az Olt-töltés is sokkal hasznosabb lenne, mint az, hogy festünk egy sávot egy szakaszon a városban, ami nem vezet sehová, vagy ami meg-megszakad, mert nem tud folytatódni, valaki elindul ott biciklivel, és egy adott pillanatban belefut a legnagyobb forgalomba, vagy vége az útnak, és ő nem ér el sehová. A bicikliút úgy néz ki, hogy ha azt mondjuk, átmegyünk a városon kerékpárral, akkor annak legyen folytonossága, ezt nem könnyű megoldani. Ezt nem lehet úgy, hogy eldöntjük egy tanácsülésen, az a bicikliút most pont ott megy, másnap kimennek az utászok, s kifestik. Valakinek le kell ülnie, és gondolkoznia kell. Mert van egy elv, hogy kell egy bicikliút ― nem egy, ötven ― ilyen irányba, és akkor következnie kell egy tanulmánynak, miként lehet ezt elkészíteni, és akkor már a szakembereket is bevontuk.

― De itt hol lehetne ezeket elkészíteni?

― Többféle bicikliút van. Először is tisztázzuk a fogalmat: már hallottam többször, igény lenne arra, hogy Szentgyörgy környékén szabadidős céllal készítsenek ilyeneket, hogy el lehessen menni az erdők szélén Árkosig, Előpatakig vagy Besenyőre. Csíkban már készültek ilyenek. Ezek azonban hét végi turistautak, biciklivel. De azt, hogy az emberek biciklivel közlekedjenek, nagyon nehéz megoldani; viszont egyes nyugati városokban, Koppenhágában, Észak-Németországban vagy Hollandiában ez normális dolog. Ott azért nem ülnek autóba, mert biciklivel el tudnak menni a munkahelyre úgy, hogy végig megvan a sáv, külön jelzőlámpával. Ahol biciklivel szeretnék mérsékelni a forgalmat, enélkül nem lehet. Ez nagyon nehéz, mert azok a városok sem úgy épültek, ki kellett találni, áldozatot hozni; útból, parkból elvenni, tanulmányozni, hogy melyik utcán lehet kerékpárral közlekedni. Ez összefügg a forgalom tudományos tanulmányozásával, nem úgy működik, hogy eldönti a tanács, hogy ez az utca legyen egyirányú, az egy másik irányú, végül minden összevissza keveredik. Ebbe be kell vonni a rendőrségi szakembereket is, de ez egyben komoly építészeti feladat is: úgy megoldani a közlekedést, hogy az jó legyen; hol, merre, miért arra lehet menni, hol lehet parkolni, ez nagyon alapos tanulmányt kíván. Kell tudni, hogy vannak olyan gócpontok, amerre sok autó tart, és vannak olyan részek, ahol nincs túl nagy forgalom, melyek a fő irányok, a zsúfolt részek, ez időközben változik is, mert megjelenik egy szupermarket, akkor persze megint felborul az egész, ezt egy kicsit rugalmasan is kell kezelni, ennek keretében lehet a bicikliutakról is tárgyalni. Ismétlem, nem könnyű; ez komoly munka, nem lehet egy vagy két tanácsüléssel elintézni. Az építészeten belül végül is van urbanisztika, s a városrendezésbe beletartozik a forgalom alakítása, csak ezt sem lehet úgy megoldani, hogy kész van, és ötven évig nem nyúlunk hozzá, mert az nagyon jó volt. Mindig, amikor változik az igény, mert megszűnik egy korzózási pont, vagy nyílik egy új, vagy változik a forgalom, akkor lépni kell. Ez megint nem lehet egy-két ember ötlete, tehát itt újra bejön a szakmai fórum szükségessége, hogy ha mindezt valaki kitalálja, akkor meg kell rendesen tárgyalni, jó-e vagy sem. Felül kell bírálni tehát, egy kicsit jobban oda kell figyelni, nem szabad ötletszerűen cselekedni, az ötletszerűséget ki kell zárni ebből a folyamatból. Az egésznek az a lényege, hogy persze, kell az ötlet, az ötletből indul valami, csak az ötletet nem szabad egyből konkrétummá avatni.

― Mi a szerepe az általános városrendezési tervnek?

― Megadja a nagy irányokat, ami szükséges, viszont azt is nagyon meg kell tárgyalni, tehát megint nem lehet azt, hogy valaki elkészíti, s akkor odanyomják a tanácsosoknak, s kezdik nézegetni... Egy városrendezési tervhez már össze kell hívni szakmai fórumot, vagy már miközben az készül, megtárgyalni, és esetleg javaslatokat tenni, konzultálni. Ez lenne jó, s nem az, hogy elkészül a munka, s tessék jóváhagyni. És akkor kiderül, hogy vannak benne hibák, vagy van benne olyasmi, amit jobban is lehetett volna. Nem azért, mert több szem többet lát, de nagyon nehéz erről egy közösségnek döntenie, persze, itt bejön a politika, bejönnek a tanácsosok, mindenki, sőt, az utca hangja is bejöhet, de nem azzal kell kezdeni. Hogy városrendezési terv kell, és fel kell azt újítani, az tény. Eleve törvény írja elő, hogy időszakonként újra kell készíteni, mert elavul. A korábbi, a bukarestiek által készített rendezési terv nagyon régi, és sok mindenben megkötötte a várost.

― Az mikori volt?

― A kilencvenes évek elején készült.

― Miért készítették bukarestiek? Nem voltak szentgyörgyi építészek?

― Fogalmam sincs, nem tudom. Most megint más a helyzet, mert most már verseny van, lehet, hogy éppen New-York-iak készítenek egy-egy tervet, mert fel van téve az internetre, bárki jelentkezhet, aki jobb, az csinálja meg.

― Jobb és olcsóbb...

― Hát igen, a kettőt nem mindig lehet összeegyeztetni. Sajnos, a kiírásoknál annak kell elnyernie egy munkát, aki olcsóbb. A versenytárgyalásoknál azt hangoztatják, hogy ez országos, fentről elhatározott dolog. Mert mindenütt szempont a pénz, de ha valaki nagyon olcsón a legsilányabbat készíti el, azzal senki sem jár jól. A kettőt valahol egyensúlyba kellene hozni, én mindig azt mondom, hogy inkább azt a pályázót kellene kiválasztani, amelyik jó ötlettel jön, tehát hogy a gondolat számítson, s akkor az árat ki lehet alkudni. Lehet tárgyalni, végül is a piacgazdaság azért van, hogy kettőn álljon a vásár. Normális vezető azért megpróbálja kerülni ezt a marhaságot, mert az a logikus, hogy egy ügynek a legjobbat kell valahogy megfogni. Egy pályázat nem egyszerűen matematikai ügy, amikor a legolcsóbb a nyerő, nagyon kell mérlegelni azt is, hogy miért ilyen olcsó. Lehet, hogy csak a felét készíti el, azt is meg kell nézni, ki az, aki ilyen olcsó, mert nagyon számít, hogy legyen vagy referenciamunka, vagy akkor a pályázatot úgy kell összeállítani, hogy számítson az ötlet s a tudás, ez legyen lemérve. Olyan, mint amikor műtétre megy valaki, nem a legolcsóbbat keresi, hanem a legjobbat, ha már ad magára. Az, hogy valami miért annyi, annak általában megvan az oka. Egyszer a minőséget s az ötletet kellene kiválasztani, s azután nézni a pénzt.

― Szakmai körökben beszéltek az általános városrendezési tervről?

— Én nem tudtam a kiírásról. A pályázatokat meghirdették az interneten, de egy kisvárosban van újság, van rádió, mindig, amikor két fedőt összecsapnak, a média ott van; szerintem egy ilyen pályázat olyan horderejű, hogy erről illett volna többet beszélnie a sajtónak. Persze, ez a szabály, hogy fent az interneten minden, de ezt nem lehet ennyivel elintézni. Az a normális, ha egy város fontosabb ügyeiről beszélnek, s az sem mindegy, hogy egy pályázatot kik bírálnak el. Szerintem ez az ügy a város jövőjével kapcsolatos, és nagyobb nyilvánosságot kellett volna kapnia. És még mindig kaphat, mert egy egész jó építésziroda nyerte meg a pályázatot, ez jó, mert szentgyörgyiek, és lehet velük kommunikálni. A városháza igénybe veheti az említett szakmai fórumot, tehát meg kell beszélni a városrendezési tervet, mielőtt rákerül a pecsét...

(folytatjuk)