Magyar népi nevei közül talán a legelterjedtebbek: kucsmagomba, szömörcsög, szentgyörgygomba, aszkó, bercsog. Azon kevés gombafaj közé tartozik, amely tréfában, szólásmondásban is szerepel. A magyarságnál főképp a cseh és az ízletes, valamint a hegyes (nyúlánk) kucsmagomba számít ismertebbnek.
A Kárpát-medence magyarsága körében jelenleg egyik legismertebb vadon termő gomba, gyűjtésének, tartósításának, sőt, ajándékozásának hagyománya a középkorig visszamenően adatolt. Tudnak róla a magyar tájegységek majdnem minden falujában, de több helyen nem ismerik, és főleg nem szedik. Ebben közrejátszik, hogy nem oly gyakori és tömeges az előfordulása, mint például a rókagombáé. A cseh kucsmagombát (Verpa bohemica) – amely esetében a kalap csupán a tönk hegyénél nő össze a szárral – ismerik és szedik, magyar nyelvterületen eddig nagyobb tájegységeink közül csak Kalotaszegről nem került elő népi neve.
Kétségtelenül a legízletesebb gombák közé tartoznak, nagy előnyük, hogy nincs mérgező közöttük. A hozzájuk valamennyire hasonlító papsapkagombától jól megkülönbözteti, hogy a kettévágott gombakalap egyetlen üreget alkot, amazé meg többüregű.
Van falu (például Kommandó, Ojtoz), ahol a redős, vörösbarna és óriás papsapkagombát (G. esculenta, fastigiata, gigas) is kucsmagombának, ehetőnek tartják, és annak ellenére, hogy a szakirodalom mérgezőnek mondja, nem tudunk itt általa okozott mérgezésről. Valószínűleg azért, mert kis mennyiséget fogyasztanak belőle.
Gyakran készítik el a kucsmagombát ünnepi és böjti ételnek. Csak a moldvai magyarok esetében tudunk arról, hogy imával is próbálják elősegíteni, illetve megköszönni a gombához való szerencsét. A férfi nemiséghez kapcsolt gombának számít, akár például az erdei szömörcsög, amelynek hasonló, sőt, néhol vele azonos népi nevei ugyancsak ismertek, ezért is tekintik őket nálunk tréfásan a nők kedvencének.
A népi konyha megbecsült nyersanyaga, kucsmagombás ételrecept már a XVI. századi erdélyi szakácskönyvekben is szerepel. Tudtommal főleg tokánynak és tojással készítik az egész magyar nyelvterületen. Valószínűleg ez az a gombánk, amelyet a ki nem terült csiperkén és őzlábon kívül leggyakrabban készítenek el megtöltve tájainkon.
A kitüntetettség jele, ha valamelyik gombafaj gyűjtését, keresését, szedését külön szóval, kifejezéssel jelölik. Így beszélnek Sepsiszéken például suskázásról, a moldvai Klézsén pedig bercsogászni szoktak (A Verpa spp., Morchella spp. fajokat szedik). Különösképp szerencsésnek számít, aki kucsmagombát talál. Erre utalnak szólásmondások, hiedelmek a franciáknál. Megtalálni azonban nem olyan könnyű a kucsmagombákat. Főleg, ha azok még nem vagy alig bújtak ki az avar alól, mert rendkívül jól belesimulnak környezetükbe. Könnyű ággal a kezükben, érzéssel és alaposan vizsgálják át a szakértők a kucsmagombás helyeket. Van, hogy valaki egyet sem lát ott, ahonnan más pedig akár meg is szedi vele kosarát. Ahogy a Zempléni-hegységben mondják: A susujkához jó szem kell, ággal megkapargálják a lapit, hogy hol van. (Mogyoróska). Igazi gombászás a kucsmagomba vadászata olyan értelemben is, hogy kell hozzá bizonyos szakértelem, főleg, ha már akkor többet szeretnénk szedni belőle, amikor még nem, vagy alig emelte fel az avart. Márpedig nem véletlenül mondják Háromszéken például, hogy ez az a gomba, amelyik amikor kicsi, akkor nagy, s amikor nagy, akkor kicsi. Ugyanis valóban a fiatalabb példányok („a kicsik”) esetében rövidebb a tönk, nagyobb az értékesíthető süveg, míg az idősebb példányok hiába „nagyok” s magasak is, könnyebb meglátni őket, de a hosszú tönkön többnyire már csak elsatnyult, kisebb méretű süveget találunk.
Zsigmond Győző
