Fizetni készülök a kisboltban. Igazából nem vagyok ott, messze járnak a gondolataim. „Biztos, hogy ezt akarja? Másik fajtát szokott venni.’’ Tényleg, nem figyeltem oda, amikor leemeltem a vajkrémet a polcról. A fiatalabbik elárusítólány már hozza is a szokásosat. „Köszönöm, egy kicsit elbambultam.” Együttérzően mosolyognak. Van ilyen. „Már ne tessék haragudni, hogy szóltam.’’ Most csendesebb a hely, vakáció van, a szemben lévő iskolából nem járnak át a diákok. „Nem jó önöknek ez a hosszú nyári szünet, ugye?” „Hát, nem igazán. Nem árulunk annyit, de tetszik tudni, hogy van, hiányoznak is.” Fizetek, közben bejön egy idős férfi számlát fizetni. „Na , Béla bácsi, megjött a nyugdíj hál’ istennek?’’ Szakad az eső, már az ajtóban vagyok. „Az ernyőt ne tessék már itt hagyni!’’ Ja! Visszalépek, Béla bácsi félreáll az útból, szűk a hely. Még egyszer megkerüljük egymást, hogy ki tudjak menni.
Amikor a vakációkban hazautaztunk a szüleimhez, alig álltunk meg a tömbház előtt, a lányaim már futottak Gabikához. Amire mi felhordtuk a csomagokat, érkeztek a zacskó színes cukorkával, amit csak Gabikánál lehet kapni. A szomszéd lépcsőházban van a kis üzlet, ott is szűk a hely, ha három ember van bent egyszerre, az már kisebb tömeg. Pláne, hogy nem siet el senki. Jókat lehet itt beszélgetni. Míg fő az ebéd odafenn, sok mindent meg lehet tudni. Ki ment férjhez, ki ment külföldre dolgozni, kinek a gyereke bukott másodjára, kit vitt el a mentő. Ha valaki gyászol, körbeállják (ez már egy kicsit nehezebb), vigasztalják.
A gyerekeim naponta többször is átjártak. „Gabika üdvözöl, holnap lesz házi csoki’’. Amikor Gabikának dolga van, a főnök áll a pult mögé. Vele is lehet beszélgetni. Csak kevesebbet. Szűkszavú. Ha nem elég a pénz fizetni, megkapja később.
Már nem csak vakációban jövünk, hazaköltöztünk, a gyerekeim felnőttek, de amikor az apámhoz megyünk, átlépnek ezért, azért, az apám fizeti. Édesanyám temetésén ott volt a szűkszavú főnök. Gabika is jött volna, de ő az édesapja mellett volt épp a kórházban. Egy barátom mondta, hogy akkor érezte magát először otthon a városban, ahová költözött, amikor az újságárus előre köszönt, és már adta is a szokásos lapokat. Én nem idegen városba költöztem, de hosszú idő telt el, mióta elmentem. Az újságot házhoz hozzák, de már nekem is megvannak a Gabikáim, csak még a nevüket nem tudom. Ők már igen, hogy milyen vajkrémet szeretek, és az ernyőmre is gondjuk van. Otthon vagyok?