Viszockij dolgozószobája

2008. július 30., szerda, Magazin

Vlagyimir Viszockij (1938—1980), a tragikus sorsú orosz színész, költő, bárd dolgozószobájával bővült a nevét viselő moszkvai múzeum. Az új tárlat megnyitását a költő halálának 28. évfordulójához időzítették — Viszockij 42 éves korában, 1980. július 26-án hunyt el harmadik infarktusa következtében.

Vlagyimir Viszockij személye a hatvanas-hetvenes években vált fogalommá nemcsak Moszkvában, hanem az egykori szocialista országok értelmisége, másként gondolkodói körében. Noha nyilvánvaló és köztudott volt kirobbanó tehetsége, a brezsnyevi Szovjetunióban szinte kizárólag csak a moszkvai Taganka Színházban jutott nagy szerepekhez, filmekben többnyire csak kisebb alakításokra kapott lehetőséget. Ugyanakkor már életében kultikus alakká nőtte ki magát mint bárd, aki gitárjával járja az országot, s a személye köré épülő kultusz azóta sem csökkent. Mint Nyikita, a költő fia s egyben a múzeum igazgatója elmondta, a dolgozószobába átkerült Viszockij utolsó lakásának a berendezése, néhány személyes tárgya, de mindenekelőtt a könyvtára, amelyben néhány igazi ritkaság található.

,,Szeretnénk éreztetni a látogatókkal, milyen volt a légkör apám dolgozószobájában, ahol oly sokszor gyűltek össze barátai és pályatársai" — hangsúlyozta Nyikita Viszockij. Ismertetése szerint az elmúlt egy év során a múzeum gyűjteménye jelentősen gyarapodott — megszerezték a Viszockij életében megjelent hanglemezeket, valamint a költő első verseskötetét, amely egy évvel a halála után, 1981-ben látott napvilágot. A múzeum felvonultatja Viszockij műveinek külföldi kiadásait, az egyik teremben pedig a látogatók nyolcvan fotó segítségével ismerhetik meg a Taganka híres Hamlet-előadásának címszerepében nyújtott utolsó színpadi alakítását.

Viszockij halálának évfordulójáról megemlékeztek az orosz tévécsatornák, pályatársai és tisztelői pedig megkoszorúzták a sírját.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-07-30: Magazin - x:

Két szőrszál a jetihívők reménye

A neves oxfordi Brookes Egyetemen két, Indiában talált szőrszálon elvégzett vizsgálat táplálhatja a jetihívők reményét.
2008-07-30: Gazdaság - Pálmai Tamás:

Nyár (Békési levelek)

Ha úgy vesszük, ha kicsit belegondolunk, akkor rájövünk, hogy a nyár egy esztendő életének bimbózó asszonyállapota. Életerőtől duzzadó, szerelemre, nemzésre, szülésre kész, lélekben szilárd nő, ki már túl van a tavasz bohókás lányállapotán, de még nem érte el a beteljesülést hozó ősz boldog bölcsességét, érett mosolyát.