Kárpát-medencei magyar fiatalokat tömörítő csoportosulások rögzítik: „ezzel a bírósági döntéssel a múlt század legsötétebb, legkeményebb kommunista időszakának hangulatát idézik, ami egy modern jogállamban nem történhetne meg”, s meggyőződésük, hogy „az ítélet hátterében a magyar közösség megfélemlítése és a már amúgy is létező magyarellenesség felszítása állhat”.
A jogállam kapcsán Gulyás Gergely, a budapesti Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy vélekedik, Románia ma demokrácia, de nem jogállam, mert restitúciós ügyekben „sztálini alapokon áll az igaz­ságszolgáltatás”. Gulyás szerint nagyon szomorú folyamatként lehet tekinteni arra, ami a román igazságszolgáltatásnál az elmúlt években tapasztalható. „Mindez azzal kezdődött, hogy egy korrupcióellenesnek nevezett, de valójában politikai célokra, köztük magyarok elleni inkvizícióra felhasznált ügyészség koncepciós eljárásokat indított a magyar közösség számos politikai vezetője ellen”.
A magyar miniszterelnök közvetlen környezetéből érkező erős szavak csupán megerősítik azt, ami az elmúlt időszakban jól érzékelhető: folyamatos az erdélyi magyar közösség elbizonytalanítása, megalázása, változatlanok az asszimilációs törekvések. Ezt igazolják a sokasodó magyar ügyek: a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának és a katolikus iskolának ügye, kiegészítve a legújabb fejleményekkel: Péter Ferenc és a székely zászló, a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár, Bánffy Dániel volt magyar földművelődésügyi miniszter erdőbirtokainak esete, s végül, de nem utolsósorban az elítélt kézdivásárhelyi „terroristák” története.
Az elbizonytalanodott, a folyamatos politikai csatározásba belefáradt román ajkú tévénéző  mindebből alig ért valamit, csupán az újra előrántott magyar kártyát látja. Persze, ha tudja, hogy a nyolcvankilences decemberi zűrzavart – amikor bekerült a köztudatba a sejtelmes terrorista fogalma! – a hatóságok már katonai diverziókeltés vádjával vizsgálják, akkor némi felebaráti segítséggel és egy merész párhuzammal akár arra is gondolhat, bizony, az előbbi ügyek nem csupán egy közösség ellehetetlenítését célozzák, hanem azt is érzékelheti, hogy azok szépen illeszkednek az ármánykodások, a mindenkori figyelemelterelő műveletek látványos halmazába. E felismeréstől persze még hosszú az út addig, míg e legújabb kori diverziókat is vádiratba foglalják, miként a nyolcvankilences, tömegeket megtévesztő decemberi hazugságokat. De megdől majd a mostani cselszövők hatalma is, ám addig csupán a tiltakozás és az ellenkezés lehetősége marad, alkotmányos és törvényes eszközökkel, határozottan, konokul és fáradhatatlanul.