Albert Levente kiállítása a budapesti Forrás GalériábanEmbrió

2018. július 14., szombat, Kultúra

A romániai magyar grafika, emlékezzünk csak Deák Ferenc, Cseh Gusztáv és Plugor Sándor alkotásaira (még hosszan folytathatnám az eme jegyben rajzolók, rézkarcolók, fametszők sorát), főként figurális jellegű. Jellemzője a bravúros rajz, az alakkal – akár torzított alakkal – kifejezhető, a tájba, történelembe, ön- és világfájdalomba bugyolált érzésvilág. Legyen az híres erdélyi nagyságok és épületek arzenálja (Cseh) vagy a szimbólumértékű, szenvedésnek kitett, megemberiesített fa méltatlan helyzet ellen való protestálása (Kusztos Endre), ahol a kompozíció a hagyományhoz közeli ábrázolásmódban él. Elmondható ez még Plugor szürreális vonalvezetésű Gogol-illusztrációiról is (Az őrült naplója).

  • Embrió4
    Embrió4

Viszont voltak olyan kísérletek – Feszt László különleges technikára épülő kollográfiája (anyagnyomat), vagy az avantgárd lehetőségeit a végsőkig feszítő Baász Imre leleményes önkifejezése, amelyek nonfiguratív jellegű, az érzelmeket ugyancsak nem kizáró ábrázolásukkal hatottak. Hogy Albert Levente sepsiszentgyörgyi képzőművész, aki korábbi szerelmét, a fotót sem tagadta meg, mennyit merített belőlük, voltak-e rá ösztönző hatással (Baász minden bizonnyal igen), nem tudhatni. De egy bizonyos: absztrakt lét­összegző művei (grafikái? festményei?) az említett csoportba tartoznak. S az egyediség jellemzőjeként – mégis mások.
Méretük miatt? Ez is fontos szempont, de még inkább a költőiségre hajazó struktúra üzenete miatt: időfaktorként bennük fontos szerepet játszik az emberi lét törékenysége, veszélyeztetettsége, az élet-halál drámaisága. Mintha a menny­ből hulló kőtömbök, sziszifuszi küzdelmeink sziklái, csak azért volnának nevezhetőek isteni adományoknak – az ember feszültséggel teli küszködése-próbája maga is egyfajta világmagyarázat –, hogy megvallhassuk kozmoszbéli szerepünket, ténykedésünket.
Ez a kozmosz, égetően látni a mívesen készített munkákból, természetesen a couleur locale, a helyi szín érzelmi telítettségét viszi vásárra, hiszen létezésünk alapja nem kötődik egyetlen földrészhez sem. Mit kínál? A vegyétek és egyétek – krisztusi alapozású kinyilatkoztatás – örömteli, emberiség- s főként emberségjavító önfeláldozásából létrejövő ajándékot. A születés mint csoda népmegmentő misztériumát.
A fotográfusi szem úgy kalandozott, a véletlenszerűségben is tudatosan, születendő gyermekének ultrahangos felvételein, hogy magába szívja mindazt – a zenét előre hallva, a tovább­adás reményé­ben a mindenség létzongorájaként –, ami egy későbbi, hosszan készülő sorozat alapja lehet. Az épülő testforma szinte hihetetlen dinamikáját. Az ihlet, bármilyen különös az ihletadó, nem kíván magyarázatot, mint ahogyan a befogadó szempontjából az is lényegtelen, hogy mely technikai virtuozitással érte el a művész az Embrió I–VI. (2018, vegyes technika, vászon) kifejezésbeli hatás fokát. (Egy helyütt megjegyzi: „a mindenik képen megjelenő ívelt fotogramot mint közvetítő huzalt a szerkezetet összekötő elemnek szántam”.)
A lényeges: a képköltészet által sugallt, az oválisokból és a fény huzalaiból álló kavargó tömbszerűség életet láttató mezője: a megnyújtott, felhőkben kínálkozó „nyakkal” (I.), a madár- és hajóformaként is elképzelhető alkotmány száguldásával (II.), a földi lét terheit megkönnyítő, Holdat járó „űr-mobillal” (IV.) és a két elliptikus tojással szimbolizált összetartozás megnyugtató érzésével (VI.). Ám nem föltétlen muszáj belelátnunk a különleges izzású táblák szerkezetet igencsak meghatározó (feszítő) alakzataiba valamely tárgy vagy mozgásforma stb. jelenlétét, enélkül is érzékelhetővé válik absztrahált szépségük.
Ez utóbbira a 2013-as grafikai sorozat, a Magzat I–III. (vegyes technika, papír) a legjobb példa. Az éj sötét rácsából való kitörés – nyugodtan mondjuk így, a vertikálisan megjelenített, nyújtózó szabadság – olyan kristálytiszta, késsel szabdalt, de reménységet sugalló formavariációkban jelenik meg, hogy lehetetlen nem észrevenni az alkotóban dúló érzésviharok képköltészetként ható elevenségét s gyógyító örömét és fájdalmát. Egyenesen alkotástechnikai s pszichológiai bravúr a Magzat II. kartonján alul látható kis vörös folt, asszociációs tartalmánál fogva mint leheletnyi vércsík.
Albert Leventére a sorozatokban való gondolkodás a jellemző.

Az időtlen idő, az alkotó egyik kedvenc színe a rozsda, nem nyomja agyon, sőt, az élmények, anyagok, formák elraktározására készteti.

Régi fotók idők által megsebzett nyomatai, gyűrött ráncok a papírok, kartonok ércfalán, körkörös szenvedéllyel konstruktív lét­energiát közvetítő drótok-huzalok, az akril színvisszacsengését megszenvedetten is szemérmes vallomásokká emelő vásznak – mind-mind kezére játszanak, hogy önkifejező bátorsággal kinyilváníthassa a világról, a sorsról, a kishazáról és a nagyhazáról, valamint a kötődés mélységéről való nézeteit.
Az Oldódó formák hét darabja (II–VIII., 2012–2016, vegyes technika, fotópapír), amelyeken a régi fémformákat (fotózott darabokat) megidéző konstruktív elemek (körök) helyzeti változtatásukkal és energiájukkal ugyancsak alakítják a képmezőt, az anyag szellemé válásának tükre. A kompozíciók feszültsége aszerint változik, hogy a „hívó” elem – akárcsak versben a hívó rím –, a sötét felületen világló „Hold” miként vonzza magához, hol feszültséget involválva, hol harmóniát sugallva, az egyszer különálló, másszor csoportba gyűlő gyöngyök (körök) mindegyikét (V., VI., VII., VIII.). Az elegáns szalag-emlék (II., III.) pedig nosztalgikus élményfölidézés tükre.

Árnyéktörés

Egészen kitűnő az Árnyéktörés I–III. című sorozat (2017, vegyes technika, vászonra kasírozott fotópapír). A kép-objecteken érezni a plasztikai élményt is adó, mert szintjükben eltolt felületek villódzását, amelyet a mélyedésben elhelyezkedő, ám onnan is dinamizmust árasztó dróthuzal körök (félkörök) csak még jobban kiemelnek. S a Pók-variációk (I–II, 2018, vegyes technika, vászon), nem feledkezvén meg a Gödörben I. (2017, vegyes technika, vászon) nonfiguratív életfa-építkezéséről, invencióban ugyancsak gazdagok.

Fénytörők

Az emeleten kapott helyet – a kitűnő rendezést dicséri – Albert Levente kálváriája. Jómagam legalább is annak láttam az oszlopokon elhelyezett Fénytörők I–VII. (2015, vegyes technika, vászon) nonfiguratív korpuszait. A vászonnal bevont nyurga (80 × 20 cm-es) fatestek közepén lévő horonyban a különböző módon elhelyezett acélhuzalokból álló félköröcskék adták az illékony, véghetetlenül szenvedő test szimbolikus sebezhetőségét.
Képzőművészünket mindig is ez izgatta: a félelemmel, reszketéssel, halállal szembeállítható élet nagyszerűsége – életteljesség égen s földön – s az embert próbára késztető fizikai-szellemi harc kifejezhetősége.
Kamarakiállítását látván, jó úton jár.

Szakolczay Lajos

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 495
szavazógép
2018-07-14: Irodalom - :

Zelk Zoltán: Egyszer itten, másszor ottan (Kiscimbora)

Van egy madár, aki nincsen,
aki mégiscsak van,
aki lakik lenn a földön
s lakik fönn a holdban.
2018-07-14: Kultúra - György Attila:

Tamási Áron: Bölcső és bagoly

„Manapság már nemigen van olyan ember, akit régi szokás szerint vándornak lehetne nevezni. De ha mégis volna mutatóban egy legalább, vándorútjából az az egy sem hagyná ki Erdélyt bizonyosan” – így kezdődik Tamási Áron önéletrajzi regénye. És bizony, érdemes vele együtt utazni. Egészen a világ közepéig, amely jelen esetben Farkaslaka. Derűs utazás ez, nemcsak térben, de időben is repülünk az akkoriban még legényke Áronnal, s ez a kicsinek is tekinthető utazás mégis szinte körbeéri a földet.