Bár a honfoglalás hivatalos dátumának 895–896-ot tartják, őseink letelepedése a Kárpát-medencében jóval hosszabb folyamat volt: a Dunántúl például csak a 900-as hadjárat során került a magyarok kezébe. Liutpold őrgróf 907-es hadjáratának célja a magyarok kiűzése volt, amihez komoly segítséget kapott Hatto mainzi érsektől, a pápától és a német egyháztól is. Becslések szerint Ennsburgban 907 júniusában mintegy 100 000 katona gyűlt össze, akik Liutpolddal és Theotmár salzburgi érsekkel az élen hamarosan megindultak, hogy „kiirtsák a magyarokat”.
Luitpold célja Pozsony bevétele volt, amit a Duna két partján előrenyomulva, csellel akart végrehajtani; a hadjárat későbbi szakaszában aztán valószínűleg a Dunántúl többi várát akarta elfoglalni. A németek két hadoszlopa – az őrgróf serege északon, az érseké délen – június 17-én indult el az Enns folyó partján fekvő vártól, de a gyepűelve őrei erről csak 10 nappal később szerezhettek tudomást. Feltételezhetjük, a gyepűt védő harcosok már felvonulás közben is zaklatták Thietmar érsek csapatait, hogy időt nyerhessenek a magyar főseregek összegyűjtésére. A Kárpát-medence nyugati felén letelepedett törzsek időközben becslések szerint 40 000 főnyi könnyűlovasságot küldtek a Pozsonnyal szemben fekvő Duna-partra. Eközben a portyázók állandó zaklatásaikkal kifárasztották a déli bajor hadsereget, és színlelt megfutásaikkal folyamatosan maguk után csalták Thietmar erőit. A magyar csel aztán Pozsonnyal szemben hozott eredményt, ahol az előőrsök bevezették a támadókat egy elzárt medencébe, és a környező magaslatokról támadva tömegével nyilazták, majd vágták le a német harcosokat. A július 4-i – első – csatában az egyházfők seregeinek java része elpusztult, miközben az utánpótlást szállító Sieghart hajóiból jó néhány a tüzes nyilak áldozatául esett.
A győzelem még csak félsikert jelentett, hiszen a Duna északi partján időközben megérkeztek Luitpold erői is. Június 5-én a győztes magyar hadak könnyedén átkeltek a folyón, majd a Dévényi-szorosban hasonló taktikával megsemmisítették Luitpold erőit is. A két napon át tartó pozsonyi ütközet megtizedelte a bajor méltóságokat, hiszen a harcokban elesett a herceg, Thietmar érsek, számos püspök és apát. A győztesek később üldözőbe vették a menekülő keresztény hadakat, és az ellentámadás során a magyar szállásterületet egészen az Enns folyóig tolták ki. A vereség akkora trauma volt a nyugatiak számára, hogy ezután egészen II. Konrád (ur. 1024–1039) 1030-as támadásáig nem vállalkoztak Magyarország meghódítására.