„Egy csoport fiatal és még fiatalabb gyermekeik rájöttek, hogy nem jártak eleget, és habár itt születtek, itt nőttek fel és itt is dolgoznak, nem ismerik Erdővidéket. A szülők egy kiskocsmai beszélgetésen eldöntötték, hogy elindítják ezt a mozgalmat, és egy éven keresztül havonta egy túrát szervezünk épített örökségünk, természeti ritkaságaink és szépségeink megismertetésére; mindent meg akartunk mutatni, ami fogyasztható a székely ember számára, hogy kötődjön a szülőföldjéhez” – így elevenítette fel a Járjuk be Erdővidéket! mozgalom kezdeteit egyik alapítója és legfőbb túravezetője, Lőrincz Sándor baróti nyugalmazott tanár. A siker akkora volt, hogy nyolc évig meg sem álltak, a hétvégén azonban a 100. túrával lezárták a sorozatot.
A kirándulásokról egy erre a célra létrehozott honlapon (erdovidek.weebly.com) számoltak be, és közben Lőrincz Sándor egy útikalauzt is kiadott Erdővidékről. Most pedig – 71 évesen – már a következő honismereti kiránduláson töri a fejét: arról ugyanis szó sincs, hogy ezután mindenki leüljön, hiszen van még látnivaló Erdélyben elég. Az új utaknak a tanár úr szerint nem is kell címet adni, a lényeg az, hogy amikor kóborol az ember, nyissa ki a szemét, a fülét és a lelkét is. És kóboroljon, még a nyugdíjas is, mert a természet regenerálja az embert... Az eddig bejárt helyekről, a mozgalom történetéről, nehézségeiről, örömeiről Demeter Zoltán túraszervező számolt be lapunknak.
Honismeret családiasan
2010 elején keresett meg dr. Ágoston István baróti családorvos a 12 kirándulás ötletével, amelyek során egy év alatt Erdővidék fontosabb természeti látványosságait látogatnánk meg. Tetszett az ötlet, vállaltam a szervezés felét, és javasoltam, hogy kérjük fel Lőrincz Sándor biológiatanárt, egykori cserkészparancsnokot és a környék egyik legkiválóbb ismerőjét állandó túravezetőnek. Hogy stílusos legyen, a nyilvános felkérésre Erdővidék Múzeuma Tortoma Önképzőkörének keretében került sor, ahol a tanár úr Erdővidék az én hazám – Erdővidék turisztikai lehetőségei címmel kistérségünk természeti szépségeiről tartott előadást. A találkozó végén a kirándulásokban érdekelt személyek már összesítették is az egyévesre tervezett túrasorozat célpontjait. Listánkon a Vargyas-szorostól Dobón és Bodvajon át Uzonkafürdőig, majd Szárazajtától az Ajta-patak völgyén le Nagyajtáig, illetve át Bölönig, majd Apáca és Ürmös, illetve az Olt alsórákosi szorosának érintésével a Rika legendás erdejéig terjedő látnivalók szerepeltek.
A kezdeményezés a Járjuk be Erdővidéket! – honismereti túrasorozat nevet kapta, békés, családias jellegűre terveztük, és minden korosztályt meg kívántunk szólítani.
Ugyanakkor merült fel egy honlap készítésének ötlete is, amely írásos beszámolók és a túrák során készített fényképek segítségével dokumentálná a kirándulásokat, ezáltal azoknak is felejthetetlen élményt nyújthatna, akik egészségi, távolsági vagy bármilyen más okok miatt nem vehetnek részt a túrákon. Ennek a honlapnak a szerkesztését Böjte Ferenc újságíró vállalta fel.
Lőrincz Sándor
Kirándulásainkat szándékosan, tudatosan neveztük honismereti túrasorozatnak. Mindig igyekeztünk minél több helyi érdekességet, értéket meglátogatni, megismerni. A nyolc év során több mint 50 templomban voltunk, megkóstoltunk minden utunkba eső borvizet, minden környékünkön létező kastélyt és kúriát, múzeumot és tájházat, emlékházat és emlékszobát meglátogattunk, megfürödtünk minden felújított népi feredőben, A borvíz útja gyógyközpontban és több bányatóban is. Felkerestünk számos kézművesműhelyt és pár műtermet is. Voltunk több kopjafás temetőben és dendrológiai parkban, de bölényfarmon is, még a búvárkodást is kipróbáltuk Dálnokon. Ahol lehetett, egy-egy helytörténészt (lelkészt vagy tanárt) kértünk fel, hogy meséljen településéről, annak történetéről és a helyi érdekességekről, látnivalókról, az adott település híres embereiről.
Más megyékből is jöttek
Az első kirándulásunknak 2010. március 27-én Erdővidék Múzeuma elől indulva hetvenen vágtunk neki, és a tervezetteket betartva egy év alatt bejártuk Erdővidék legszebb szegleteit. Időközben kialakult egy olyan túrázó csapat, amelyik az év lejártát követően is kérte a folytatást. 2012 márciusában elértük a 25-ös számot, 2013 márciusában fennállásunk harmadik évét ünnepeltük, 39. kirándulásunkról az ERD TV tudósított, 2014 áprilisában az 50. kirándulást kétnaposra terveztük, és a bodvaji kohó mögötti vadászházban ünnepeltük meg a kerek számot. 2015. március 3-án Erdővidék Múzeumában kiállításmegnyitóval, visszaemlékezésekkel és születésnapi tortával ünnepeltük ötödik születésnapunkat. 2017. szeptemberében a 90. túránkat a Nagyhagymás-hegységbe ismét kétnaposra terveztük. Sok-sok emlékezetes túránk közül talán ez volt az egyik legszebb. Végül 2018. júliusában a Kormos-patak völgyébe szervezett százas sorszámú kétnapos kirándulással zártuk sorozatunkat. A nyolc esztendő alatt betegség miatt kétszer maradt el kirándulás, de ezek közül az egyiket sikerült bepótolnunk. Végig kísért bennünket a jó Isten gondviselése. Talán ötször vert meg az eső, de csak egyszer áztunk el nagyon. A rossz idő miatt egyszer halasztottunk csak el egy héttel egy túrát.
A résztvevők társasága nagyon vegyes volt. Többnyire Erdővidék különböző településeiről verbuválódott össze az alkalmi csapat, de voltak rendszeres túrázóink Sepsiszentgyörgyről, Székelykeresztúrról, Zetelakáról, Csíkszeredából is, elvétve időnként Székelyföld más településeiről vagy távolabbi városokból, néha külföldiek is. Volt egymaréknyi ember, aki a legtöbb túrán megjelent, mások a számukra érdekesnek tűnő kirándulásokra jöttek, és szinte mindig voltak olyanok, akiknek épp az aktuális túránk volt az első. Nagyon sokan virtuálisan túráztak velünk, a honlapon, a helyi újságokban megjelent beszámolók és képek segítségével. Ha nem sikerült időben feltölteni a beszámolókat, nyomban érkeztek a jelzések, még az utcán is megállítottak néha, és számonkérték a friss képek késését.
Minden korosztályból jöttek. A legfiatalabb 4 éves, a legidősebb résztvevőnk közel 80 éves volt.
Az útvonalat úgy állítottuk össze, hogy lehetőleg senkinek ne okozzon nagy nehézséget a távok teljesítése; 10–25 km-es túráinkat sok pihenővel szakítottuk meg. Mikor az időjárás megengedte, szalonnát sütöttünk, nyáron pedig igyekeztünk fürdőzésre alkalmas helyeket is útba ejteni. Túráink szinte minden társadalmi réteget vonzottak: az egyszerű kétkezi munkásoktól az irodai tisztviselőkön, tanárokon, lelkészeken és orvosokon keresztül intézményvezető közgazdászokig és bankigazgatóig mindenféle szakma és hivatás képviseltette magát. Egyenrangú volt mindenki, és folyamatosan barátságos hangulat uralkodott. Ha véletlenül valakinek nehézségei adódtak, azonnal került, aki segített a bajban. A száz túra során egyetlen kisebb baleset volt: a túrára elcsábított buszsofőrünknek ment ki a térde, és mentőt kellett hívnunk a Rikába, ám kellemes meglepetésünkre este ő ült az értünk érkező autóbusz kormányánál.
A túraszervező és az állandó túravezető mellett voltak páran, akik a legtöbb kiránduláson részt vettek, közülük a baróti Gál Melinda 92, Weithaler Magdolna 85 túrát teljesített. Lőrincz Sándor tanár úr mellett többen túravezetőként is segítették ügyünket: Bálint Csaba (Barót), Demeter Mária (Barót), Dimén Levente (Zetelaka), Dukrét Lajos (Sepsiszentgyörgy), Gyerő István (Ürmös), Ilkei Árpád (Vargyas), Kádár Tibor-Sándor (Nagybacon-Zetelaka), Nagy Ernő (Bardoc), Nagy Gábor (Kisbacon), Pál-Szilágyi Zoltán (Barót), Sütő István (Vargyas), Szász Árpád (Barót), Szabó Imre (Barót), Urák János (Ürmös), és jómagam is vezettem pár túrát. A legtöbben, hetvenen a legelső túrán voltunk, míg a legkevesebben, kilencen a 2018-as farsangi túrán jelentek meg. Átlagosan 20–40 között mozgott a létszám.
A szervezés a legfárasztóbb
Egy-egy év során több tematikus túránk is volt. Februárban mindig farsangi túrákat szerveztünk (3 alkalommal Bölönben, 2–2 alkalommal Ürmösön és Apácán, egy alkalommal Szentegyházán farsangoltunk), míg májusi túráinkra mindig a nárcisz nyílásakor került sor (7 alkalommal a fülei Kankóskertben, 1–1 alkalommal a lövétei, illetve az oroszhegyi lázon). 2011-től kezdődően októberben Dénes István Emléktúrát tartottunk, ennek keretében egykori geológus-barlangásztársunk egykori kedvenc kirándulóhelyeire látogattunk el (Vargyas-szoros, Gódra-karszt, apácai Tolvajos-barlang, ürmösi Tepe, Bodvaj, torjai Büdösbarlang). A decemberi túráinkat követően mindig közös évzáró vacsorán vettünk részt a baróti Party Pub vendéglőben.
Az első években célpontjaink nagy többsége erdővidéki volt, de annyira összejártuk a környéket, hogy az 50-es túrát követően kezdtünk egyre többször Erdővidéken kívüli helyekre is ellátogatni, annyira, hogy 2017-ben már 9 túránk helyszíne nem volt erdővidéki.
A túrák időpontjainak és útvonalainak meghatározását ketten végeztük Lőrincz Sándor tanár úrral. Általában év elején összeültünk és megbeszéltük, hogy a következő esztendő folyamán merre is menjünk. Ő is hozta az ötleteit, javaslatait, én is az enyéimet, illetve azokat, amelyeket folyamatosan gyűjtögettem a túrázóktól. Ezeket gyúrtuk össze túratervvé, és többnyire sikerült is megvalósítani őket. Pár alkalommal különböző okok miatt sikerült eltévednünk is, azonban túravezetőink kisebb-nagyobb kitérőkkel mindig sikeresen visszakanyarodtak a helyes útra.
Emlékezetes egy Tirkó-Tortoma környéki túránk, amikor olyan köd volt, hogy a tanár bácsink egyszer csak azt mondta nekem: „Te Zoli, én bevallom neked, hogy halvány elképzelésem sincs arról, hogy hol vagyunk.” Nem is kaptuk meg aznap a Tortomát, de szerencsésen hazaértünk.
A legtöbb gond az utazás megszervezésével volt. Kevés bérelhető jármű van Erdővidéken, és eléggé borsos is az áruk, ráadásul a résztvevők száma is folyamatosan ingadozott, és sokan az utolsó (utáni) percekben jelentkeztek vagy léptek vissza. Így elég nehéz és folyamatosan változó volt az egyeztetés. Mindig igyekeztem úgy intézni a dolgokat, hogy minden jelentkezőt (a későn befutókat is) tudjuk magunkkal vinni. Egyetlenegy alkalommal mondtam azt valakinek, hogy nincs hely, és azóta is lelkiismeret-furdalásom van miatta, mert befért volna, hiszen indulás előtt hárman is visszamondták részvételüket.
Megállás nincs
A Járjuk be Erdővidéket! – honismereti túrasorozat befejezésének több oka is van. Azért zártuk le, mert már rég nem Erdővidék tájait járjuk, és furcsa ezzel a névvel más térségekben zajló túrákat szervezni. Azért is, mert örökös túravezetőnk, tanár bácsink egészségi okok miatt már nem tudja a túrák vezetését vállalni. Azért, mert a túrasorozat honlapjára már nincs aki feltöltse a beszámolókat, képeket. Azért, mert a szervező belefáradt egyedül a sok sziszifuszi háttérmunka elvégzésébe. Azért, mert... a csúcson kell abbahagyni!
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy többet nem kirándulunk. Ezután is megyünk, de más köntösbe öltöztetve.
Például az októberi Dénes István Emléktúrákat továbbra is meg fogom szervezni, és az is lehetséges, hogy egy-két napos kisbuszos kirándulások szervezésével fogom bővíteni Székelyföld, Erdély érdekességeit felkereső kiruccanásaink sorát. Látnivaló is van bőven, és kíváncsi ember is kerül. Olyan gazdag és változatos, annyi gyönyörűséget rejteget szűkebb és bővebb szülőhazánk, hogy vétek lenne nem kirándulni. Csak Székelyföldön, Erdélyben annyi különlegesség, annyi egyedi szépség, érték van, hogy egy emberi élet nem elég mindenik felkeresésére. Bátorítok hát mindenkit, aki teheti: húzzon bakancsot, akasszon zsákot a hátára, és akár gyalog, akár biciklivel, akár gépjárművel, de menjen, lásson és tapasztaljon, mert rövid az élet, és kár elvesztegetni.
