Ádám Bíborka európai parlamenti asszisztens felszólalásában arról beszélt, miként jött létre négy román emlékünnepségből a december 1-jei ünnep ceremóniájának forgatókönyve, hogyan járult ez hozzá a román nemzeti identitás megerősítéséhez, és milyen üzenetei vannak ennek a rendezvénynek Sepsiszentgyörgy vonatkozásában, hogyan érinti a helyi román és magyar közösséget.

Csak a negyvenes években jelent meg december 1-jének egyfajta patetikus feldolgozása, és csak a 65. évforduló kapcsán kezdett bevonulni a románság tudatába, amikor a diktatúra propagandagépezete megpróbálta általa legitimálni a maga hatalmát. 1990 júliusában szentesítik azt a törvényt, amely ejti augusztus 23-át, és helyette december 1-je kerül be emlékünnepként az alaptörvénybe.

Ma már messze ez a legmediatizáltabb román emlékünnepség, amelyet Székelyföldön is rendszeresen megszerveznek, sajnos, a kétezres évektől fokozódik az etnikai feszültség ezzel kapcsolatosan. 2007 volt az a fordulópont, amikor túlhevült nacionalista beszédeket hallhattunk, 2009-ben pedig először vonult fel az Új jobboldal Sepsiszentgyörgyön, mely szervezet azóta is visszajár ide ünnepelni, bár a helyi románság jó része elhatárolódik tőlük.

Silviu Tăraș történész, kökösi alpolgármester az 1944–88 közötti időszak ünnepeiről és ünnepségeiről beszélt, amelyeket a pártbizottság levéltári anyagából ismer. Elmondta, négy ünnepi kalendáriuma van ennek az időszaknak: a vallásos ünnepségeké, a magyar nemzeti ünnepségeké, a román állami és nemzeti ünnepségeké, és van egy új, ami ’44-ben alakult ki egy központi forgatókönyv alapján, s amelyben elsősorban nem a történelmet látjuk, hanem a hatalom arcát és társadalmi, politikai kontrollt gyakorló képességét. „Jellemzője a mítoszoknak, hogy a felejtéssel is operálhatnak, amnéziás lehet bennük a történelmi emlékezet, átszervezhető bennük a történelmi idő” – fogalmazott a történész, hozzátéve: ezeket a mesterséges ünnepeket olyan eseményekhez kapcsolták, amelyeknek már megvolt a hagyománya. Fontos, hogy egy állandó helyszíne is legyen ezeknek az ünnepségeknek, ez esetben a Mihály vitéz-szobor előtti tér volt ez. A vicces mítoszokról is beszélt Tăraș, például „Burebista függetlenségi és szabadságharcának” 2500 éves említéséről, végezetül pedig elmesélt egy történetet, amelyben a humor erejével sikerült megszüntetni a szélsőjobboldali felvonulásokat egy németországi kisvárosban.

Kereskényi Sándor szatmári muzeológus kijelentette: jelenleg az emlékezet terrorjának korszakában élünk, amely „megragad, maga alá gyűr, és gondoskodik arról, hogy kellőképpen ki legyünk szolgáltatva”.

Mindennapi életünk olyan szertartásmintákra, rendekre épül, amelyek szinte genetikailag is benne vannak a lényünkben, de az eltanulás során tovább erősödnek bennünk. Az emlékezetet a második szívünknek nevezte, amely által meghatározzuk, megvédjük, érvényesítjük, megvalósítjuk önmagunkat. A recepció során minél több olyan dolgot próbálunk magunkba szippantani, ami megerősít bennünket identitásunkban, aztán következik a kanonizáció, vagyis egyre jobban kiépítünk magunknak egy olyan értékrendszert, aminek révén működtetni tudjuk ezeket a gépezeteket. A harmadik folyamat ezzel kapcsolatosan az aktív reagálás a történelemre, vagyis a kultuszépítés, amelynek egyik formája a sarkigazságok ismételgetése, például a románok azt ismételgetik, hogy a dákok leszármazottjai... Megjegyezte: a december 1-jei ünnepségekben ő lényeges változást nem tapasztalt 1990 óta, nagyon kevés olyan dolog történt azóta Romániában, amit nem központilag terveztek meg.

Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke az 1918-as évvel kapcsolatos kommunikációs stratégiákat vázolta fel.

Rámutatott, hogy 2017-ben a parlament és a kormány részéről is a mostaninál sokkal nagyobb szabású rendezvénysorozat tervezését látták, és ennek tudatában eldöntötték, a centenáriumot ők is felhasználják arra, hogy felhívják a figyelmet a magyar közösségre, társadalmi párbeszédet kezdeményezzenek valójában nem is az elmúlt, hanem az ezután következő 100 évről.

Ez önismereti szempontból is fontos – mondta a politikus –, hisz 1989 előtt aligha lehetett nyilvános térben, történelmi kontextusban végiggondolni, megismerni a múltat, tehát hasznosnak tűnt elkészíteni az elmúlt 100 év kronológiáját, koherens történetét egy kiadvány formájában. Ezenkívül beindítottak egy olyan történelmi előadás-sorozatot, ami 10 részben az elmúlt 100 év különböző időszakainak legjobb ismerőivel készült, szerveznek három konferenciát Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon is a téma kapcsán, amelyekből nagy példányszámú kiadványok készülnek, forgatnak egy kilencrészes dokumentumfilmet, amelyben neves történészek mesélnek erről az időszakról, és készül egy kiadvány az elmúlt 100 év száz már elhunyt olyan fontos magyar személyiségéről, amelyek román szemmel is értéket jelentenek. Mindez román nyelven is elérhető lesz, népszerűsítik, hisz ez volt az egyik fő szempont, amikor munkához láttak. Emellett kiadnak egy háromnyelvű, nagy formátumú albumot is a 100 év száz legfontosabb erdélyi magyar képzőművészéről, és egy intézményi kataszter is készül a 2018-as erdélyi magyarságról. Az alelnök hozzátette: az akadémia bevonása a párbeszédbe fontos lenne mindkét részről, mert a közös történelem megírása nélkül aligha lehet közös jövőről beszélni.