Ha nagyon akarja az ember, akkor sem talál érdekesebb falut Zalánpataknál a környéken. Sőt, lehet, még az egész világon sem. Ezt nem csupán maguk a helybeliek tartják így, de ezt mondják róla az elszármazottak, az ő gyerekeik és unokáik, s tudjuk, mostanság igen felkapott lett ez a kicsi település egészen magas körökben is.
És az itteni okos emberek tettek is azért, hogy szárnyára kapja őket a hír. Már azzal is világra szóló tettet hajtottak végre, hogy ezen az élhetetlen helyen életteret alakítottak ki maguknak, s ahogy a helyzet megkívánta, előteremtették az élhetőséghez szükségeseket.
Kezdetben volt az üvegcsűr, ahogyan itt mondják, évegcsűr. S hogy ez mi fán terem, arról bővebben szólt Préda Barna, a fiatal zalánpataki turisztikai mérnök előző, tulajdonképpen első könyvében. Az én falum, Zalánpatak című, megejtően szép munkájában tisztázta, mi is vonzotta ide hajdanán az első telepeseket, miként ragadtak itt, s óvták évszázadokon át ezt a kevésbé ismert, éppen ezért félelmetesnek tűnő tájat. Maguk is honfoglalók voltak, igaz, háromszáznál alig több esztendeje hívják magukat idevalósiaknak, a világ különböző vidékeiről érkeztek ide, voltak itt szászok, románok, csehek, talán még magyarok is, az őket idecsaló munkáltatónak gyártották a világra szólóan becses üvegedényeket, időnként, ha úgy hozta a sors, lázongtak is, de legfőképpen dolgoztak.
Mert a zalánpataki ember ma is, éppen úgy, mint régen, szinte naponta találkozik a lehetetlenség eseteivel, s ha nem ügyes és bátor, igen nehézzé válik még a dolog is, ilyenkor hiába vár segítséget lentről, Málnás irányából, avagy fentről, a szárazajtai részekről, a távolság és időhiány miatt ez a segítség ritkán érkezik. Így maradt nagyon sokszor magára Zalánpatak, azaz Évegcsűr, s kénytelen volt magából kitermelni nem csupán a fizikai erőt megkívánó munkalehetőséget, de a nehézségek elviselését megkönnyítő szellemi tornát is.
Kerültek ki innen jeles személyiségek, különösen a két háború idején mutatkozott meg, milyen is a roppant nehéz munkavégzésre felnövekedett erdőlakó. Emlékeztetőnek hadd mondjam el ismét, hogy arányszámokat tekintve talán sehol nem állt honvédelmi szolgálatba annyi férfi, mint ebben az alig kétszázötven-háromszáz lélekszámú falucskában. S ugyanígy vagyunk a hősi halottak számolgatásával is.
Zalánpatak viszont kiváló példa arra is, hogy ahol a baj megterem, nem hiányozhat a humor sem. Az ember addig érzi jól magát, legalábbis itt, ebben az erdőrengetegben, amíg naphosszat, sőt, éjszaka is dolgozhat, pihenésként pedig szórakozásra adja fejét, s ez nem mindenkor jelentette a zenés-táncos mulatozást, hanem inkább egymás ugratását, megviccelését, kitalált történetek mesélését. Igaz, néhányan bevitték a faluba a mozit, a villanyt, a színjátszást, volt itt olyan zenekar, nem is egy, amelyiknek híre messzire eljutott, s ma is, ha történetesen megszólal a közel kilencven- esztendős Préda Jenő bácsi hegedűje, évtizedeket ugrunk vissza az időben, amikor zenei előképzettség nélkül, lejegyzett hangjegyek hiányában a banda hangszerein szárnyalt magasra a magyar nóta és népdal, községek versengtek, hogy jeles napokra ezt a zenekart megfogadhassák, és vitték távolabbra is a népszerű színdarabokat, de feljártak ide a környékbeliek is filmet nézni.
Ezekről az emberekről, ezekről az esetekről szól Préda Barna második könyve. Egyszerű, de tanulságokban gazdag, rövid, szinte legendákká vált események ezek, bemutatnak, felmutatnak egy olyan világot, amelyben nem könnyű élni, de az életet éppen ezek az önnön körükben kitermelt vidám, egymásra nagyon figyelő, egyáltalán nem bántó, megesett történetek teszik szebbé, elfogadhatóbbá.
Azok az évegcsűri legények főcím már jelez valamit, virtusra, bátor helytállásra utal, az alcím pedig – Zalánpataki történetek – pontosít: nem összefüggő szófolyam ez, hanem hol hosszabb, hol rövidebb elmesélései főleg humoros eseteknek, de találunk közöttük olyanokat is, amelyek a humor mögött láttatják a kérlelhetetlen természettel is szembeszálló nyakas székelyeket, akik ki tudja már, milyen nációból erősödtek székelyekké, de a rövid írások biztatóak: ha háromszáz évig itt kihúzták, hát itt maradnak idők végezetéig.
Lám, maga a szerző is nagyot lépett előre első könyve megjelenése óta: nem csupán a saját múzeumát bővítette, hanem létrehozta a Zalánpatak Falumúzeumért Egyesületet, amelynek kiadói jogot is szerzett. Ez az újabb könyve már ennek a kiadónak termékeként látott napvilágot.
Péter Sándor
