A fehéregyházi csata úgy vonult be a magyar történelembe és Európa történetébe, hogy a romlást és Petőfi Sándor eltűnését jelentette, ezért gyászolunk minden július 31-én – mondta tegnap délután az Erzsébet park pavilonja előtt Czegő Zoltán költő, író, majd átadta a hangot az uzoni fúvószenekar egy csoportjának, akik Lázár László vezényletével az emlékünnepség hangulatáról gondoskodtak, kezdetben ’48-as dalokat, végezetül pedig a himnuszokat fújva el a szép számban megjelent résztvevők előtt.
„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket” – olvasta János evangéliumából Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor, majd rövid igehirdetésében arról beszélt, hogy a földi igazságok mindig viszonylagosak, csak egy örök igazság van: mindnyájan az Úristen teremtményei vagyunk, aki a kezében hordoz bennünket a földi életben és az örökkévalóságban is.
Csakis innen meríthették a márciusi ifjak is azt a hatalmas erőt, amellyel megvívták szabadságharcukat – mondta a lelkipásztor, majd Petőfivel kijelentette, hogy bár sokszor meghajoltunk a történelem során, el nem törünk. A széthúzás, pártoskodás, meghasonlottság nemcsak a múltban volt jellemző történelmünkre, hanem a jelenben is, és sokan vannak, akik a mai fogyasztó társadalommal azt vallják, hogy az élet csupán az élvezetek hajszolása, de talán még nem vesztek ki belőlünk az igaz értékek sem, mint amilyen a másokért való áldozatvállalás – mutatott rá a lelkész, majd hozzátette: vállalni kell az áldozatot és a harcot is a krisztusi igazság nevében.
Amit Petőfi elvégzett 26 esztendő alatt, azt nem sokan tudták megközelíteni 1949-től mostanáig – mondta Czegő Zoltán –, hisz ő már fiatalon nemzetben és szabadságban, irodalmi és politikai forradalomban gondolkodott.
Megnézte a világot, és mivel azt nem látta jónak, helyénvalónak, kereste annak átalakítási lehetőségeit. Vajon hány zsenire van szüksége egy népnek, hogy maga is rendteremtővé váljék? Vajon miért nem volt elegendő 1948–49 és 1956 nagy forradalmi próbája az egyszersmindenkori összefogáshoz, egységhez, amelyben az erő vagyon? – tette fel a kérdést az emlékező, majd kijelentette, hogy nemzet- és világváltó kedvünket nem külső, hanem belső ellenség fegyverezte le. A nemzetek szabadsága üzletté vált, és azok sikkasztották el, akik hitünket, erőnket elapasztották előbb egy kommunista rémálom, majd egy globálisnak nevezett világrend parancsára. Képtelenek voltunk végigmenni a szabadság felé vezető úton, pedig Petőfi megteremtette ennek az útnak a teljes „forgalom- és cselekvésrendszerét”, képtelenek voltunk folytatni azt, amiért elődeink életüket adták, így váltunk Petőfinek és szabadságharcos társainak adósaivá mi, a magyar nemzet – mondta Czegő Zoltán.
