– Hallja-e, ideje volna már, hogy megházasítsuk a fiunkat.

– Hát eredj, házasítsd meg.

Az asszony elment a szomszédhoz, megkérte a leányát, de elutasították. Ment tovább, éppen így járt. Végigjárta az egész falut, minden háznál szerencsét próbált, ahol leány volt, de hol szép szóval, hol csúf szóval, mindenütt kitessékelték... No, majd összebogozzák a lányukat egy koldustarisznyával!

Hazamegy az asszony, elkesergi az urának, hogy sehol se kapott a fiának feleséget.

– Hát akkor menj a szomszéd faluba – mondja az öregember.

Elment az öregasszony, végigjárta a szomszéd falut is, de bizony ott sem volt szerencséje. Hiába, szegény embernek szegény a szerencséje!

– No – mondta a legény, amikor az anyja hazajött –, most már magam próbálok szerencsét.

Elbúcsúzott apjától, anyjától, s nekivágott a világnak.

Amint ment, mendegélt, folyton kesergett magában: ,,Hát csakugyan olyan semmirevaló vagyok, hogy egy leánynak se kellek? Ha az ördög küldene menyasszonyt, azt is feleségül venném!”

Abban a pillanatban, honnét, honnét nem, egy öregember toppant elébe.

– Adj’ isten, fiam!

– Fogadjisten, öregapám.

– Mit mondtál az elébb?

A legény megijedt, nem tudta, hogy mit feleljen.

– No, csak bátran, ne félj tőlem. Hátha segítségedre lehetek.

A legény nekibátorodott, s elmondta, hogy milyen szerencsétlen. Már az ördögtől is elfogadná, csak kapna feleséget.

– Hiszen ha csak ez a baj – mondta az öreg –, szerzek én neked leányt, akár százat is, válogathatsz közülük kedvedre valót.

Éppen a tenger mellé értek, s azt mondta az öreg:

– Fordulj háttal a tengernek, s úgy lépj a tenger felé.

Egy szempillantás múlva a legény a tenger fenekén volt, ott is egy fehér márványkő palotában, s még jól körül sem nézhetett, az öreg tizenkét leányt vezetett a legény elé. Egyik szebb volt a másiknál.

– Válassz, melyik tetszik – biztatta az öregapó.

– Hej, öregapám, nehéz sor ez! Hadd gondolkozzam reggelig.

– Hát csak gondolkozzál – mondta az öreg, s bevezette a legényt egy szobácskába, ott a legény lefeküdt, de nem jött álom a szemére: mind azon gondolkozott, melyik leányt vegye feleségül a tizenkettő közül.

Egyszerre csak nyílt az ajtó, s belépett egy gyönyörű szép leány.

– Alszol-e, szegény legény?

Felelt a szegény legény:

– Nem alszom, nem álmodom, azon gondolkodom, kit válasszak feleségül.

– Éppen emiatt jöttem, te szegény legény. Vigyázz magadra, mert ez az öregember – ördög. Ha azt akarod, hogy élve kerülj ki innét, fogadd meg a tanácsomat.

– Hát tanácsolj, szép leány!

– Holnap reggel ismét elővezeti az ördög a tizenkét leányt, te azonban válassz engem. A jobb szemem fölött egy kis szúnyogocska lesz, arról megismerhetsz. Mert tudd meg, holnap mind a tizenketten olyan egyformák leszünk, mint tizenkét tojás.

Azután elbeszélte a leány, hogy ő egy kisebb faluban lakott, gazdag ember lánya volt, s éppen kilenc esztendeje, hogy eltűnt hazulról. Egyszer az anyja azt mondta haragjában, hogy bár az ördög elvinné, ő erre keserves sírással kiment az udvarra, s abban a pillanatban jött az ördög, fogta, vitte, s azóta itt van.

Másnap reggel az ördög elővezette a tizenkét leányt, s hát csakugyan olyan egyformák voltak, mint tizenkét tojás, de a legény meglátta a gazdag ember lányának a szeme felett a szúnyogocskát, s azt választotta.

Nem tetszett ez az ördögnek, hirtelen összevissza zavarta a leányokat, de a legény most is azt választotta, akit először. Összezavarta még egyszer, de a legény most sem vétett.

– No – mondta az ördög –, szerencséd, hogy mind a háromszor egyet választottál. Most már mehetsz haza, viheted a menyasszonyodat.

Mindjárt nekikészülődtek, hamarosan a tenger partjára értek, de az országútig folyton háttal mentek, hadd lássák, nem jön-e az ördög utánuk. Egyszerre csak a tenger úgy eltűnt, mintha nem is lett volna, ők meg nagy vígan továbbmentek, s meg sem álltak, míg a leány házához nem értek. Már sötét este volt, bekopogtattak, szállást kértek, de a gazda nem ismerte meg a sötétben a leányát, s azt mondta:

– Adnék jó szívvel, de látjátok, van már két szállóvendégem, ti már nem férnétek el.

Csakugyan ott volt két utas ember.

Akkor előlépett a leány, s azt mondta:

– Lelkem apám, nem ismer meg?

Hej, dehogynem ismerte meg! Sírt örömében a gazdag ember, ölelte-csókolta a leányát.

– Hát ez a legény ki, aki veled jött?

– Ez bizony az én vőlegényem, édesapám. Ő szabadított meg a pokolból.

Bezzeg nem mondta a gazdag ember, amikor megtudta, hogy a legény földhözragadt szegény: eredj a pokolba! – és másnap megtartották a lakodalmat.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.