Hiszen nem lehet örvendezni a szociálliberálisokat gusztustalan módon bíráló szitokszós rendszámtáblának, a köréje csoportosuló hírözönnek, de az ennek kapcsán körvonalazódó, szitokszós tiltakozó mozgalomnak sem lehet szurkolni. Miként nem jelent elégtételt az államfő ama gesztusa sem, hogy még a miniszterelnök egyhetes szabadsága okán is az alkotmánybírósághoz fordul, látványos sértődöttséggel.

Álproblémák és álhírek tömegével szembesülünk folyamatosan, melyek banánköztársasági környezetet, viszonyrendszert teremtenek. A nagy politikai belháború, melyet Băsescu sikerrel meghonosított, mostanra tetőfokára hágott, s bizony a centenárium évében ünnepelni vágyók tíz-, százezreit keserítheti: hát ezt érdemli az évfordulós ország, ezt érdemlik adófizetői? Emelkedettség helyett tömény és ósdi cirkuszban részesülnek, s emiatt is joggal érezhetik átvertnek magukat. Sokan szeretnének bizonyára némi méltóságot érzékelni, ehelyett indiai szappanoperák szintjére süllyedt jelenetecskékkel szembesülnek. Akik akarják, láthatják, hogy az abszurdisztáni fejlemények még a történelminek tekintett évfordulót is felülírják.

És ezen a siralmas helyzeten a jótékonykodó kormányzati igyekezet sem segít. Hiába hirdet most hirtelenjében Dăncilă asszony és lelkes csapata újra három nap szabadságot az állami alkalmazottaknak augusztus derekára, ez az intézkedés inkább kérdéseket vet fel, megosztja a társadalmat: olyan jól áll az ország gazdasága, hogy megengedheti magának ezeket a kis vakációkat, amelyek két-három havonta ismétlődnek, bármiféle ünnep okán? Sokan kérdezhetik, az állami alkalmazottaknak a fizetésemelések mellé még miért jár rendszeres vakációzási lehetőség is, miközben a magánszférában foglalkoztatottak egyre nehezebben élnek? Mi más ez, ha nem a pihenéshez, a kikapcsolódáshoz való alkotmányos jog durva sérülése, mely okán – jó szokásához híven – bátran fordulhatna a taláros testülethez az ország elnöke.

Különös színfolt ebben a nyári, nyirkos kavalkádban a pénzügyminiszter nyilatkozata. Eugen Teodorovici azt fejtegette, ha távozna a közalkalmazottak húsz százaléka, az nem okozna gondot, sőt, jobb lenne a rendszernek, s szerinte az sem indokolt, hogy a közszférában magasabbak legyenek a fizetések, mint a magánszférában. Egy pénzügyminiszter csak tudja, mit miért állít – ez a honvédelmi tárca első emberére is igaz kellene hogy legyen, de a napokban a deveselui rakétapajzsról tett nyilatkozata ennek ellenkezőjét bizonyította –, így joggal felvethető, amennyiben Teodorovici látlelete pontos, miért nem a korszerűtlen államszerkezet reformjának lendültek neki a szociáldemokraták a vitatható fizetésemelések helyett?

Minden szó, minden gesztus a szánalmas nevetségességet igazolja. Sírjunk-e, avagy derüljünk?