Jó itt

2018. augusztus 4., szombat, Jegyzet
László Zsuzsa

Húzom magam után a piros utazótáskát, nem könnyű. A vállamon még két másik kisebb. Mögöttem a gyermek is kínlódik a sajátjaival. Néha cserélünk, ki bírja a nehezebbeket és meddig. Neki fáj a nyaka, nekem a derekam. Esik az eső is. A változatosság kedvéért... hónapok óta.

Át kell szállni egyik vonatról a másikra, javítják a síneket, utolsó percben jön az infó, hogy hányas vágányról megyünk tovább. Szeretek vonatozni, semmi bajom azzal sem, hogy a hülyeségem miatt hónapokig nem vezethetek. És nem volt mindig autó a fenekem alatt. Csak ezek a csomagok...

Egy kis hegyi faluba tartunk pár hétre. És persze biztos, hogy megint egy csomó fölösleges dolgot cipelünk magunk után.

Zsúfolt a vonat, sok fiatal utazik „Tusványosra”, a lányom irigykedve nézi őket, ő az anyjával megy nyaralni. Zenét hallgat, a fülhallgatója mögött duzzog, nincs túl jó kedve. Hiába próbálom megértetni vele két zene közt, hogy eljön az ő ideje is, hogy pár nap múlva utánunk utazik a barátnője. Együttérzek vele, én is voltam tizenhárom éves.
Az úton szinte minden falusi (és nem csak) állomás egyforma. Mintha valami  „szájenszfiksenben” lennénk. Lepusztult épületek, sínek közt kinőtt gaz, egy ottfelejtett ember, aki jegyet árul, sorompót irányít, és felemeli a palacsintasütőt, hogy indulhatunk tovább. „Fílingje” van ennek is...

Nehezen végre célba érünk. Csomagok le, húzzuk tovább. Amikor végre a falu közepébe érünk, megpihenünk. Itt van egymás mellett az üzlet és a kocsma. Sok kedves ismerős. „Hát megjöttek? – Hát meg.” Bemegyünk az üzletbe, ott is örülnek nekünk. Vásárolnunk kell, és amúgy sem tudunk egy lendületből felcipelni mindent. Hegyre fel vezet a kavicsos út a házig, és már kicsit nyúzottak vagyunk. A gyermeknek mondom, hogy maradjon itt, én felhúzom a piros táskát (a kavicsokon?), visszajövök. Elkezdek bukdácsolni felfelé, megáll mellettem egy autó. Az üzlet- és kocsmatulajdonos a gyermekemmel és a hátramaradt csomagokkal. Hazavisz, megvárja, hogy becuccoljak, és visszafordulunk, hogy bevásároljak.

Amikor a cekker tele, az egyik falubeli hív, hogy üljek le vele egy sörre. Nézzük az eső utáni gőzölgő hegyet. Nekem itt van a világ közepe. Este hét előtt jön vonat (az üzlet és a kocsma a sínek mellett van, az állomástól egy kilométerre), aminek integetni szoktam. Ma nem tudtam megtenni, mert a vonaton voltam. Majd holnap! Integetek, a mozdonyvezető visszainteget, és dudál. A nyolcórás vonat a másik irányból jön, hiába integetek, nem látja. De azért mindig megpróbálom. Nyolc után érkezik a néni három tehénnel, évek óta ugyanabban az elnyűtt nejlonpapucsban. Van, amikor ő is visszajön egy sörre, már a tehenek nélkül. Kilenc körül jön Öcsi a piros traktorral. Nem tudom, hány éves, beszédhibás, de megértjük egymást, ha megkérem, lekaszálja nálunk a füvet. Kaszál, és közben sokat beszél. Hadar, de dadog is, nem tudom, hogy van ez. Én pontosan értem, hogy mit mond, jól elvagyunk.

Beesteledett, ülök az udvaron és nézek ki a fejemből. Zúg a patak. Érkeznek a szomszéd kutyái. Innen tudom, hogy nyomukban megjelenik a szomszéd. Mint a Száz év magányban az egyik Buendia lány cigány szeretője. Előbb a sárga pillangók, a nyomában a cigányszerető. Itt nem ismerik Marquezt, van, aki csak hírből tudja, hogy mi van a legközelebbi városon túl. Egyre nagyobb zűrzavarban keressük az „alfánkat”, az egyszerűt. Spiritualizálódunk, a buddhizmusban keresgélünk, jógázunk, istenhívőkként és -félőkként próbálunk lenyugodni, megkapaszkodni. Itt magától adott valami. Amit sokszor magas ívből lenézünk, mégis próbálunk eljutni hozzá. Én sem értem. Csak azt tudom, hogy jó itt. Átalakul az idő, leegyszerűsödik minden.

Sok helyen jártam, szerencsém volt látni a világból egy kicsit. De ide vágyom vissza. A hegyoldalban évek óta ugyanaz a juhász. A nevét nem tudom, pedig egyszer beszélgettünk. Nem tudja, ki az a Márquez, nem meditál, nem jár sehová, csak hajtja az állatait a falvakon át, amikor ott az ideje. És ül a hegyen. Ha én lennék a helyében, vinnék magammal legalább egy Marquezt, persze. De ő így is jól van...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 729
szavazógép
2018-08-04: Közélet - Szekeres Attila:

Környezettudatosságra nevelik a gyerekeket

Huszonnégy Csernátonból, Dálnokból, Gelencéről, Kézdivásárhelyről, Lemhényből, Lisznyóból és Sepsiszentgyörgyről érkezett diák részvételével tartották a harmadik Természet, az élet forrása című tábort a hét elején Bikfalván a Zöld Nap Egyesület szervezésében, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület és az Aquacov Közösségfejlesztési Egyesület támogatásával.
2018-08-04: Közélet - :

Összeférhetetlenség a mentőszolgálatnál

Összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség a háromszéki mentőszolgálat menedzsere, Török Zsuzsanna esetében – számolt be az Agerpres hírügynökség.