Bronzvárosmakettet készül elhelyezni a polgármesteri hivatal épülete elé a sepsiszentgyörgyi Rotary-klub. A kezdeményező Németh Csaba József építész szerint több európai és romániai nagyvárosban is létezik ilyen, ezek példája adta az ötletet, hogy Sepsiszentgyörgyön is felállítsák.
A városmakett elkészítése és kiállítása az ötletgazda szerint két fontos célt is szolgál: az egyik, hogy a vakok, látássérültek is megismerhessék Sepsiszentgyörgy központját, a másik, hogy a lehető legpontosabban, legérzékletesebben bemutassa városunkat a turistáknak, adott esetben segítséget nyújtva nekik a városközpontban való tájékozódáshoz is. A Szakszervezetek Művelődési Háza, a művészeti líceum, a belvárosi református templom és a Székely Nemzeti Múzeum által behatárolt városmag makettjén az épületekről szóló többnyelvű rövid leírással is találkozhatnak az érdeklődők, és természetesen a kezdeményező és támogató szervezetek, magánszemélyek neveit is feltüntetik majd valahol az épületegyüttes mellett.
A városmakett előzetes változatát – melyet gipszből és egy polifoam nevű anyagból T. Kovács Áron építész és a MultiNr nyomda készített – nemrég bemutatták a Vakok és Gyengénlátók Kovászna Megyei Szövetsége tagjainak, további ötleteket várva tőlük a makett végső kivitelezéséhez.
Németh Csaba József szerint a látássérültekkel folytatott egyeztetések eredményeképpen – akik már a makett gondolatának megszületésétől támogatták és ötleteikkel segítették a kezdeményezést – arra a következtetésre jutottak, hogy Braille-felirat helyett, melyet a környékünkön nagyon kevés látássérült tudna elolvasni, inkább hangos információkkal látják el a majdani létesítményt. Ez azért is kedvező döntés – mutatott rá az építész –, mert így helyet spórolhatnak, a szabvány szerint ugyanis a látássérültek általi jó érzékelés érdekében a makett méretei nem haladhatják meg sokkal az egy métert, és az jelenleg 1,25 x 1,35 méter átmérőjű, ami 1:600-as léptéket jelent.
Németh Csaba József lapunknak elmondta: az előzetes makett elkészítését ő maga finanszírozta, de a végső bronzváltozat előállítása mintegy 10 ezer euróba kerül, ezért ennek kivitelezéséhez szerveztek már egy Rotary-bált, és további támogatókat is keresnek. A szakember érdeklődésünkre részletesen kifejtette a bronzmakett előállításának bonyolult munkálatait, majd arról is beszámolt, hogy a terv és építkezési engedély elfogadtatása már folyamatban, és valószínűleg a polgármesteri hivatal előtt helyezik majd el a makettet, ahol este is jó a világítás, és az őrzése is biztosított lesz.
A tervek tehát nem hibáznak, csupán a támogatóktól függ, hogy mikor válik mindannyiunk számára láthatóvá, tapinthatóvá Sepsiszentgyörgy központjának miniatűr mása. A városmakett jelenlegi formájában jövő héten kedden 12 és 18 óra között a Zamat kávézóban tekinthető meg.