Az 1980-as évek Romániájában folyó féktelen terrorról kellő hitellel és alapossággal való tudósítás céljával 1983. május 20-án létrejött Erdélyi Magyar Hírügynökség (Hungarian Press of Transylvania), az erdélyi magyarság nemhivatalos hírirodája hat dátumhoz kötött jelentését közöljük mai História rovatunkban. A jelentések elérhetők a Transindex Adatbank rovatában.
A marosvásárhelyi orvosi egyetemre felvett nemzetiségi diákok aránya
Az idén a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézetbe felvételt nyert diákok aránya nemzetiségi szempontból 7:1, vagyis 7 román diákra esik 1 nemzetiségi. A főiskola dékáni hivatalából kiszivárgott információk szerint az arányt Bukarestben határozták el, és hangsúlyozták, hogy az nem a román és magyar diákok arányára vonatkozik, hanem a román és nem román diákokéra.
A Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézetet a magyar nyelvterület egyik legrégibb és leghíresebb természettudományi intézményeként tartották számon, ahol a magyar volt a mindenkori tannyelv. A román hatóságok 1985-ben jelentették be igényüket, hogy az intézetet felszámolják és tudományos képzésre átadják a hadseregnek. Ez nem következett be. De az igen, hogy ma már anyanyelvükön nem tanulhatnak itt magyar diákok, és személy szerint sem maradt lehetőségük, hogy erre az egyetemre felvételt nyerhessenek. (1987/97. sz. jelentés, 1987. augusztus 6.)
A magyar nyelvű oktatást korlátozó újabb intézkedések Romániában
Amint arról már előzetesen, 1989/56-os hírünkben is beszámoltunk, Romániában a magyar nyelvű oktatást legdrasztikusabban a túlnyomórészt magyarlakta Székelyföld iskoláiban sújtják. Legutóbbi – Hargita megyéből kapott – információink is ezt támasztják alá. Az 1988/89-es tanévben Hargita megyében a következő IX. osztályok indultak. (A hírt táblázat egészíti ki, abból csupán részletet közlünk – szerk. megj.)
A líceumi oktatás listájából világosan kitűnik, hogy a nemzetiségi oktatásban feltűnően kevés az elméleti jellegű osztályok száma, szemben az iparivá szakosított osztályokkal, ahol szinte kivétel nélkül román nyelven folyik az oktatás.
Amint már erre utaltunk, Romániában általánosan kötelezővé akarják tenni a 12 osztályos oktatást. Az elméleti jellegű osztályok létszámát fokozatosan csökkenteni szándékoznak, ugyanakkor a különböző szaklíceumokba beiratkozó tanulókat kényszerítik, hogy bizonyos iparágak nagyüzemeivel szerződést kössenek, és hogy a líceum elvégzése után három évet – kötelező módon – az illető helyen ledolgozzanak, így a magyarlakta vidék végzős diákjait a szülőföldjüktől legtávolabb eső vidékekre helyezik. Külön tekintettel vannak ugyanakkor arra, hogy még véletlenül se kerüljenek magyar nők és férfiak ugyanarra a helyre, így ne alapíthassanak „magyar” családot.
Az alábbi székelyföldi (tehát jobbára csak magyarok által lakott) községekben a IX–X. osztályos oktatás már csak román nyelven folyik: Etéd, Szentábrahám, Gyergyócsomafalva, Csíkszentgyörgy, Karcfalva, Korond, Oroszhegy, Szépvíz, Gyergyóalfalu, Szárhegy, Gyimesközéplok, Hidegség, Farkaslaka, Gyergyóremete, Csíkszentdomokos, Siménfalva, Varság, Lövéte.
Az 1989. június hónapjának első felében Hargita megyébe érkező tanügyi brigád célkitűzése a román nyelvű oktatás színvonalának felmérése volt. A tanügyminisztérium brigádjának ottani tartózkodásához kevés pénzt utaltak ki, a megyei tanfelügyelőségeknek pedig köztudomásúlag nincs ilyen célokra pénzalapjuk, ezért a „látogatás” költségeit a tanárok magánpénzéből gyűjtötték össze. Ugyanakkor kötelezték őket, hogy napi munkájuk elvégzése után, programszerűen foglalkozzanak a kiküldöttekkel, szórakoztassák őket. A brigád állandó feszült légkört teremtett, pánikhangulatot keltett. A csíkszeredai Matematika–Fizika Líceum tanári szobájában a küldöttség több alkalommal durván kifogásolta a magyar beszédet, és felszólította a tanárokat, hogy csak románul szólaljanak meg. Az ellenőrző brigád munkastílusáról, magatartásáról általában elmondható, hogy sértő volt. A levont következtetések pedig arra ösztönözték a minisztériumi brigádot, hogy a magyar nyelvű oktatás mielőbbi megszüntetését célzó újabb stratégiákat dolgozzanak ki. (1989/68 sz. jelentés, 1989. augusztus 8.)
A román kormányzat a magyar protestáns lelkészek létszámának csökkentésével próbálja beolvasztásra kényszeríteni az önálló magyar gyülekezeteket
Az emigrálások, a beolvasztás, a mezőgazdaság kényszer-átalakítása, az erőltetett iparosítás és urbanizáció következtében az utóbbi évtizedekben Erdélyben önálló felekezeti gyülekezetek tucatjai szűntek meg, illetve alakultak át szórványegyházzá. Ezzel párhuzamosan azonban a lakosságban egyre inkább felduzzadt városokban nem vagy alig alakultak új gyülekezetek. Ennek következtében például a protestáns egyház szervezettsége és átfogóképessége erősen meggyöngült. A nacionalista állampolitika ezt a bomlasztó folyamatot eredeti célkitűzései szerint továbbviszi, a hivatalos egyházi vezetést használva föl céljai elérésére.
Ezt példázza a Kolozsvári Protestáns Teológiai Egyetemen a felvételi helyek számának az utóbbi években történt drasztikus lecsökkentése is. Közel tíz éve az a hivatalos tendencia, hogy a kis létszámú, úgymond „életképtelen” gyülekezeteket meg kell szüntetni, illetve hozzá kell csatolni nagyobb gyülekezetekhez. Ezzel szemben a kis létszámú gyülekezetek erejüket meghaladó áldozatok árán is ragaszkodnak önállóságukhoz, gyülekezeti autonómiájukhoz – meghiúsítva ezzel a román kormányzat ismétlődő beolvasztási próbálkozásait.
Látva próbálkozásai sikertelenségét, a kormányzat most a lelkészek létszámát igyekszik csökkenteni, hogy a fellépő lelkészhiánnyal próbálja letörni a gyülekezetek ellenállását, rákényszerítve így őket, hogy feladják önállóságukat. (1984/41 sz. jelentés, 1984. augusztus 10.)
Korlátozzák a lelkészek gyülekezetükön kívüli szolgálatát
Néhány hónappal ezelőtt bocsátotta ki a kolozsvári református egyházkerület igazgatótanácsa azt a szabályrendeletet, amelyben szigorúan korlátozza a lelkészek gyülekezetükön kívüli szolgálatát. Lelkésznek csak úgynevezett „delegációval” szabad más gyülekezetben szolgálnia. Egyházmegyéjén belüli gyülekezetbe az esperes, azon kívüli gyülekezetbe viszont csak a püspök adhat „delegációt”.
Emlékeztetünk arra, hogy ezen rendelet az igehirdetés, tehát a szólás szabadságában korlátozza az egyházat, ami annál is visszásabb, mivel a református egyház statútuma az egyes gyülekezetek lelkészeinek hatáskörébe utalja a szószéki szolgálatok szabadságát. (1984/42 sz. jelentés, 1984. augusztus 10.)
Egy erdélyi színészt súlyosan bántalmazott a rendőrség
Már beszámoltunk arról, hogy Barkó György erdélyi magyar színészt július 28-án Sepsiszentgyörgyön két rendőr súlyosan bántalmazta. Előző jelentésünk keltezésekor még nem álltak rendelkezésünkre részletes adatok a történtekről, és a színész állapotáról is csak annyit tudtunk, hogy még nem tért magához, nem szűnt meg az életveszély.
Sepsiszentgyörgyi források szerint Barkó György csak egy héttel az incidens után tért magához. Az életveszélyen már túl van, de még most is kórházi ápolásra szorul, és ezért kétséges, hogy szerepet vállalhat-e az ősszel kezdődő színházi évadban.
Az incidenst előidéző rendőri magatartásról sepsiszentgyörgyi források szerint: A színész nem vesztette el eszméletét azonnal. Kezdetben segítségért kiáltozott, mire két rendőr bekísérte a helyi rendőrség épületébe, ahol közölték vele, hogy „addig nem kap orvost, amíg alá nem ír egy olyan nyilatkozatot, hogy véletlenül esett el az utcán, s sérülései ebből származnak”.
Az incidenst követően Barkó György hozzátartozói és kollégái megpróbáltak lépéseket tenni annak érdekében, hogy a helyi pártszervekkel kivizsgáltassák a rendőri brutalitást. E lépésük ugyanakkor nem járt sikerrel, mondván, hogy maga Barkó tett olyan értelmű nyilatkozatot, hogy „sérülései egy véletlen balesetből származnak, és hálás a rendőrségnek, amiért azonnal kórházba szállították”. (1985/60. sz. jelentés, 1985. augusztus 10.)
Kún Attila öngyilkosságot kísérelt meg a szamosújvári fegyházban
Az elmúlt hónapban letartóztatott dr. Kún Attila sebészt továbbra is a szamosújvári fegyházban tartják fogva. A hírek szerint dr. Kún cellájában felakasztotta magát, de a börtönszemélyzetnek még idejében sikerült megakadályoznia a tragédiát. Dr. Kún Attilát letartóztatása előtt a román hatóságok nacionalizmussal vádolták meg, mert hivatali lehetőségein túl orvosi ellátásban részesítette Szék erdélyi magyar község lakóit. Kún Attila „bűnei” közé tartozik továbbá, hogy látleletet vett fel egy olyan szamosújvári illetőségű magyar értelmiségi sebesüléseiről, akit a helyi rendőrség újonnan kinevezett parancsnoka személyesen vert össze. (1986/53 sz. jelentés, 1986. augusztus 10.)
