Az egykori kaszálókalákák hagyományát elevenítette fel immár második alkalommal tegnap, Nagyboldogasszony napján Cserei Lázár kézdialmási római katolikus gondnok, megyebíró kezdeményezésére tizenkét férfi: hét kézdialmási és öt lemhényi. Az első kaszálókalákára tavaly Szent János napján került sor.
A fehér inget, fekete nadrágot és mellényt, valamint szalma- vagy szövetkalapot viselő férfiak Kézdialmás főterén gyülekeztek reggel 8 órakor, ahonnan többnyire székely ruhába öltözött asszonyaik és lányaik kíséretében elindultak kaszálni. A nők a pálinkát, a vizet és a früstököt (reggelit) vitték kosaraikban a kaláka helyszínére, az egykori csemetekert szomszédságában levő Egerkúthoz, Cserei Lázár kaszálójához, amit néhai Bíró István nagyapjától örökölt.
A lemhényi Zsigmond Miklós és felesége, Izabella egy-, három-, öt-, hét- és kilencéves székely ruhás kislányával érkezett a kaláka helyszínére. Élő zenéről is gondoskodtak, a kalákásokat András Géza harmonikás is elkísérte. A legidősebb kaszás, akárcsak előző évben, idén is a kézdialmási Kádár András volt. A lekaszált fű elterítésébe az asszonyok is besegítettek.
Cserei Lázár ötletgazda érdeklődésünkre elmondta: a kaszálókaláka ötletét a két évvel ezelőtt Kézdialmáson is megforduló Kenyeres Oszkár és a Hazajárók csapata vetette fel, akik tegnap a helyszínen örökítették meg a kaszálókalákát. Az erről szóló műsort várhatóan két hónap múlva nézhetik majd meg az érdeklődők a Duna Televízióban.
A kaláka a rendszerváltás után még létezett, tizenhárom-tizennégy éve „ment ki divatból”, amikor a gazdák zöme áttért a gépi kaszálásra, így nem volt szükség többé a közös munkára. Csakhogy a székelyek nem tudtak volna fennmaradni annyi időn és viszontagságon keresztül, ha nem tartottak volna össze. Egymást segítették szomszédok, komák, a rokonság összefogott, együtt házakat és csűrt építettek, kutat ástak, bármilyen problémában lehetett egymásra számítani – ecsetelte a kezdeményezés fontosságát a megyebíró.
