A jelek szerint elkerülhetetlen, hogy a mesterséges intelligencia (MI) az autós közlekedéstől a közösségi médiahasználaton keresztül a pénzügyeken át a szórakozásig jelentősen befolyásolja mindennapi életünket.
A mesterséges intelligenciára és a gépi tanulásra alapozott digitális marketing hirdetései pedig végképp mindenkit elérnek. Gandera Balázs, az Intren digitális ügynökség vezetője részt vett a Google éves konferenciáján, amelynek fő témája volt a mesterséges intelligencia kutatása-fejlesztése. Nagyjából egy év telt el azóta, hogy a Google a mesterséges intelligencia használatára helyezte át fejlesztési tevékenységeinek fókuszát – hangzott el a Kossuth rádió Közelről című műsorában. Gandera Balázs szerint minden olyan feladatot, amely a hirdetőknek nehezére esik, a Google megpróbálja magához vonni és megoldani az MI-vel. Számos személyre szabott hirdetés elkészítése hosszas folyamatot vesz igénybe, a mesterséges intelligencia azonban ezt jóval lerövidíti – fogalmazott a szakember.
A mesterséges intelligencia azonban nemcsak a digitális marketingben lehet segítség, hanem például szembetegségek felismerésében is. Egy londoni kórház együttműködik a Google DeepMind csoportjával. A klinika orvosai nagy reményeket fűznek a kísérlethez: a világcég rendszerét szembetegségek felismerésére tanították be, és a tesztek során diagnózisainak pontossága megközelítette a száz százalékot.
A programba 15 ezer felvételt töltöttek be, és mellékelték hozzájuk az emberi orvosok diagnózisait is. A program ezek alapján megtanulta felismerni az egyes elváltozásokat, és elsajátította, melyikhez milyen teendő társul. A rendszert vizsgáztatták is: a program diagnózisait nyolc orvoséval hasonlították össze, és a szoftver több mint 94 százalékban ugyanarra a következtetésre jutott, mint az orvosi konzílium.
Dániában a mentőszolgálat diszpécsereinek munkáját segíti a segélyhívásokba belehallgató mesterséges intelligenciára épülő szoftver, a Corti. A két éve fejlesztett dán rendszer a beérkező segélyhívásokat figyelve a kritikus szívproblémákra utaló jeleket keresi. Egy startup vállalkozás programjáról van szó, amely sosem dönt egymaga, csupán javasol. Egyrészt megpróbálja értelmezni a telefonáló által elmondott tüneteket, ugyanakkor elemzi a hívó hangját, hanglejtését, légzési ritmusát. Ezeket az adatokat nyomban összeveti a korábban rögzített és elemzett többmilliónyi segélyhívás adataival. A Corti 90 százalékos arányban állapította meg a telefon alapján, hogy a hívónak szívinfarktusa volt.
A müncheni repülőtéren az utasok rendszeresen találkozhattak az utóbbi hónapokban azzal a robotlánnyal, aki gyakorlatilag bármilyen, utazással kapcsolatos kérdésben segítséget tud nyújtani németül vagy angolul.
A robot, Josie Pepper segít megtalálni a beszállókaput, elmondja a járatok késését, útbaigazítást nyújt az irodák vagy a boltok felé. Németországban először tesztelnek egy mesterséges intelligenciával felszerelt humanoid robotot. Josie „agyában” egy nagy teljesítményű processzor dolgozik, amely vezeték nélküli hálózaton keresztül csatlakozik az internethez. Ez létrehoz egy kapcsolatot egy olyan felhővel, ahol a beszéd feldolgozása, értelmezése a repülőtéri adatokhoz kapcsolódik. Ebben az a különleges, hogy ez a fajta robot nem egy betanított szöveget mond, hanem képes tanulni, ráadásul minden kérdést külön válaszol meg.
A filmes világ is épít a mesterséges intelligenciára: a 20th Century Fox kutatói a mesterséges intelligencia bevetésével próbálják finomra hangolni a filmek előzeteseit – írta a Bitport. Az úgynevezett mélytanuló algoritmus elemzéseket készít az előzetesekről és az eredményt összeveti a nézői igényekkel, szokásokkal.