Főtisztelendő Szabó Lajos kanonok, a Szent József-templom plébánosa Szent Istvánt méltató prédikációjának alapgondolata az volt, hogy a szorgalmas munka mellett Isten áldására is szükség van, így tudott fennmaradni a magyarság.

Ugyanezt fejtegette a kinti ünnepségen Lokodi Attila Temesváron szolgáló plébános, aki elmondta, hogy az István által alapított egykori csanádi egyházmegye ma három ország területén fekszik (Magyarországon, Szerbiában és Romániában), ám a bánsági magyarság olyan mértékben fogyatkozik, hogy már csak a templomok falain belül emlékeznek meg nagy királyunkról, holott ünnepelni azért is fontos, hogy ne feledkezzünk meg arról, kik vagyunk és mit akarunk. De nem siránkozni kell, hanem bizonyítani, hogy Szent István szellemiségében élünk. Tudjuk, hogy megengedő volt az idegenekkel, de arra biztatta fiát, hogy maga mellé, ne maga fölé ültesse őket. Ma már kéthetes tanfolyamokon ki tudják mosni gyermekeink agyát, nekünk pedig azon kell lennünk, hogy a kultúránkat és életünket megalapozó hitet továbbadjuk, ne hagyjuk a templomot és az iskolát, hogy utódaink tisztán, helyesen, magyarul gondolkodjanak.

A hit és a magyarság kettős gyökeréről Szabó Lajos kanonok a kinti hallgatóságnak elmondta: az egyiket a liberalizmus, a másikat a globalizáció titkos férge rágja, emiatt a kereszténység, család, erkölcs nálunk is nagy válságban van, túlságosan könnyen mondunk le talmi kincsekért valódi értékeinkről, szép nyelvünkről, szokásainkról, megtartó örökségünkről. Ilyenkor azonban államalapító királyunk ismét felemeli a kezét, int és figyelmeztet – jelentette ki, és az égiek segítségét kérte  Szent István örökségének megtartásához.

A kenyérszenteléssel végződő ünnepséget a templomi kórus fellépése és versek is színezték. Búcsúzóul a jelenlevők egy közösen elmondott ima után elénekelték a magyar és a székely himnuszt, és elhelyezték a kegyelet koszorúit, illetve virágait a Szent István-szobor talapzatánál.