Az EKE-évforduló ugyancsak felerősítette a brassói természetjárók ismeretterjesztő igyekezetét. Így is van ez rendjén, hisz az Erdélyi Kárpát-Egyesület hajdani alakításában, működtetésében oroszlánrészt vállaltak a barcaságiak, s ez a hozzáállásuk akkor sem lankadt, amikor még hegyet mászni is veszélyes tettnek számított a hivatalosságok előtt. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy a XXVII. EKE Vándortábor szervezői közel másfél ezer túraimádót mozgósítottak, fogadtak a Feketehalom melletti tisztáson felállított sátortáborban.
Az idei találkozás rendkívül érdekes hozadéka volt a barcasági folyóirat-szerkesztők és könyvírók jelentkezése újabb kiadványaikkal, amelyek nem csupán a gyalogló hegyimádók érdeklődésére számíthatnak, hanem mindazok asztalára kívánkoznak, akik többet akarnak megtudni Brassóról és környékéről, a Barcaságról, amelynek annak idején Orbán Balázs is külön kötetet szentelt a székely megyékről szóló sorozatában. Az Encián című lap, a brassói EKE legutóbbi kiadványa emlékszámként mutatkozik be, s a táborba érkezők számára nyújt elsősorban eligazítást, hogy mit is érdemes a környéken meglátogatni. A Barangolások a Barcaságon címet viselő kézikönyv Erdély keleti kapujaként említi a Barcaságot, s a szerző, dr. Kovács Lehel István egyetemi oktató, az EKE országos elnöke rendkívül vonzóan tájékoztat a vidék közeli és távolabbi látnivalóiról, beleértve a növény- és állatvilágot is, jelentősebb településeket, műemlékeket.
Mind tartalmában, mind terjedelemben a legfigyelemreméltóbb az EKE évfordulójára megjelent hatalmas könyv: a Térben és időben szintén Kovács Lehel István munkája, és alcíme – Barangolás a Barcaságon – jelzi, hogy e tájegység néprajzi, település- és művelődéstörténeti, ipar- és agrárgazdasági, nyelvismereti bemutatását célozza, kitérve minden olyan jelenségre, tényezőre, történésre, amely meghatározó volt vagy lehetett volna a történelem során sokat megért és átélt tartomány számára. A szerző brassói születésű, Négyfaluban nevelkedett, így hát közelről ismerhette meg mindazt, ami a barcaságiakat az évszázadok során foglalkoztatta, sorsukat meghatározta. Ebbe belefér a boldog békeidő is, de még inkább a megmaradásért, fennmaradásért vívott szívós küzdelem, hisz „kapuőrként” sok ellenséges szándékkal érkező idegen néppel szemben kell védelmezniük lakóházukat, családjukat, szülőföldjüket. S hogy a történelem vihara nem kerülte el őket, bizonyság rá a létért való mai küzdelmük is.
A könyvet lapozva felkapjuk a fejünket, hogy milyen gazdag könyvészetre támaszkodhatott a szerző, mind a megelőző századokban, mind a rendszerváltás utáni negyedszázadban nagyon sok szakember számára jelentett kihívást a Barcaság felfedezése, a már vele foglalkozók újabb és újabb területeket próbáltak, próbálnak felmérni abból az évezredből, amennyire visszanyúlik a vizsgálódás.
Érdekes és értékes története, népességének kulturáltsága, a hagyományápolása, a többnemzetiségű lakosság körében a csángók makacs megkapaszkodása, ragaszkodása magyarságukhoz éltető erőt ad mindazoknak, akik hisznek és reménykednek a jövőjükben.
A szerző körültekintő és tiszta fogalmazása, az irodalmi jártasságából fakadó vonzó szövege mindenképp elősegíti, hogy az olvasó izgalommal, a felfedezés örömével mélyüljön el a műben feltárt világ megismerésében.
Hochbauer Gyula, Négyfalu magyar középiskolájának magyartanára maga is Barcaság-szerelmes. A tájegység kiváló ismerője méltán jegyzi meg az előszóban, hogy ez a könyv barcasági barangolásra szólít fel bennünket térben és időben, s a bemutatott látványok, tények, adatok, legendák, mondák, hiedelmek, hagyományok, hősök, közemberek, helynevek igazi „honismereti szöveggyűjteménnyé” emelik, olyan kalauzzá, amelynek segítségével mind magyarságunkban, mind önismeretünkben, mind szülőföldszeretetünkben növekedünk, emberségünkben erősebbé válunk.
Péter Sándor
