Giulianit megfizették

2018. augusztus 30., csütörtök, Belföld

Pénzért írta azt a levelet, amelyben a romániai korrupcióellenes harc túlkapásaira figyelmeztette Klaus Johannis államfőt, Viorica Dăncilă kormányfőt és a két házelnököt – ismerte be Rudolph Giuliani, Donald Trump jogászcsapatának vezetője a Politico.eu portálnak.

Az összeget nem nevezte meg, de az elmondta, hogy a pénzt az FBI egykori igazgatójának cégétől kapta, és a levelet is a Louis Freeh által készített jelentés alapján írta meg. Freeh 1993 és 2001 között vezette az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodáját, most azonban a Romániában korrupcióval gyanúsított és Nagy-Britanniában letartóztatott román üzletember, Alexander Adamescu ügyvédje, és pár napja a Forbes magazinnak adott interjúban szintén a jogállamiság alapelveink betartására figyelmeztette Romániát. Giuliani levelét Liviu Dragnea képviselőházi és Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök is lelkesen üdvözölte, még Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is azt nyilatkozta, hogy Trump ügyvédjének észrevételeit nem lehet minimalizálni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 823
szavazógép
2018-08-30: Belföld - :

Iohannis a kormányt vádolja (Sertéspestis)

Felkészületlenséggel és mulasztással vádolta tegnap Klaus Iohannis a kormányt az afrikai sertéspestis terjedése miatt, és sürgős intézkedéseket követelt.
2018-08-30: Belföld - :

Klemm–Dragnea találkozó

Több mint másfél órát töltött Liviu Dragnea SZDP-elnök képviselőházi irodájában tegnap Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete.