Töredékek a sepsiszentgyörgyi tímárcéh történetéből

2008. augusztus 5., kedd, Magazin

A tabló, Jókai Nyomda, Sepsiszentgyörgy, Gyulai Ferenc fényképész

A sepsiszentgyörgyi tímárcéh alakulásáról és működéséről nem maradt az utókor számára levéltári bizonyíték. Tevékenységükről csak a rokon szakmák céheiben írt jegyzőkönyvek tesznek említést. A csizmadiák céhe 1830. április 22-én megemlíti a tímárok céhének megalakulását, melyet: ,,A nemes Királyi Gubernium rendelése szerint meghirdetvén azon becsületes mester atyánk fiai, akik az új tímár céhben magukat beadván, bé állottak úgy mint Kis Sámuel, Vásárhelyi Péter, Szabó Dávid, Szabó József, kik is az előtt tanult csizmadia céhben magukat írták." A fenti jegyzőkönyvből világosan kitűnik, hogy a tímárok céhe 1830. április 22. előtt már megalakult. A tímárok és a csizmadiák közt támadt néha vitatkozás, főleg azért, mert a csizmadiák közül többen tértek át a tímármesterségre.

Ezekről a vitákról jegyzőkönyv is maradt: ,,1831. június 25-én tartott bizottmányi gyűlés főcéhmester Kis Mojzes elnökletével. Főcéhmester Kis Mojzes úr propunálván az oly tímárok dolgát, melyek a csizmadia céh szárnya alatt is vannak, nevezetesen Szabó József uramat is kinevezte, hogy őkeme is ottan volna még most is. Pedig megvizsgálván nemes céhünk a tímárok katalógusát, hogy az neve ottan volna-e, hát ottan vagyon az neve. Őkeme Szabó József azt mondta, hogy nem igaz. Mely hibás szavaiért, hogy szemtől szembe azt mondta, hogy nem igaz, büntettetett céhünk által 30 krajcárokra." A tímárok céhe az ipartestület 1926-os megalakulásáig működött. 1906. február 4-én emléktablót készíttetnek a tímárok, melyből egy példányt megőrzött Császár Gábor sepsiszentgyörgyi szűcsmester. A tabló felirata, mely a fent nevezett mesterember Csíki utcai műhelyében található, a következő: ,,A SEPSISZENTGYÖRGYI TÍMÁR IPARTÁRSULAT RENDES ÉS TISZTELET TAGJAI 1906. ÉVI FEB. 4 ÉN — kik elhatározták, hogy az 1829. évben az Erdélyi Kormányzóságtól nyert kiváltságaikról szóló céhlevelüket örök emlékezetre és megőrzésre a Székely Nemzeti Múzeumban helyezik el."

A képen látható mesteremberek névsora: felső sor a zászló mellett: Császár Lajos és Balogh Géza, következnek balról jobbra szintén a felső sorban: Köntés Ferenc, Farkas Ferenc, Ütő Sándor, Váncsa György, Bagoly Já­nos, Henter Dénes, Pál Sándor, Benkő László, Szilá­gyi János, Nagy József, Benedek Lajos (számvevő), Gyárfás Ferenc, középső sor: Uzoni Mihály, Tóth András, Gál József, Nagy Sándor, Baloga József, Balog György, dr. Kóréh Lajos (ügyvédi tiszti tag), Daragics György, Kovács Lajos, Kósa Jenő, Magyarosi Gyula (pénztárnok), Bodor Gyula. Alsó sor: Henter Dávid, Szabó Ignác, id. Sass József (főszámvevő), ifj. Gödri Ferenc (polgármester), ifj. Sass József (városi főjegyző), Szabó Já­nos (társasági elnök), Barabás József (jegyző), Bálint Károly (számvevő).

A tablón látható társulati zászlón ifj. Gödri Ferencné neve olvasható, aki mint zászló­anya, zászlókeresztanya szerepel. A tímármesterek száma huszonöt, elöljáróik száma kilenc, köztük a város polgármestere.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-08-05: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor

Székelyudvarhelyi ünnepi játékok
Székelyudvarhelyen holnap a Székely Támad Vár kiállítótermében 18 órakor megnyílik a Reneszánsz motívumok a népművészek munkáiban című kiállítás, valamint Ipó Emma virágkiállítása. A Siculus bárban 16 órától fórumra várják az érdeklődőket A Siculus Fesztivál múltja és jövője témával, 21 órától pedig a Siculus zenekar és a Búgó Csiga hangversenyezik.
2008-08-05: Magazin - x:

Az ideális nő tapintatosan okos

Az ideális nő tapintatosan okos, hogy még véletlenül se hozza zavarba a teremtés koronáit ― vélik az orosz férfiak.