Tarts szemkontaktust
Az odanézés nélkül, foghegyről odavetett utasításokról már kimondásukkor biztosra vehetjük, hogy nem találnak utat a gyermek fülébe.
A gyerekekkel foglalkozó szakemberek között többféle nézet létezik, mindenkinek más a véleménye arról, mi a legjobb, ha a gyerekhez beszélünk: lehajolni, ölbe venni, leguggolni… Egy dolog azonban vitán felül áll, ez pedig, hogy mindenképp tiszteljük meg azzal a kicsiket is, hogy a szemükbe nézünk, miközben hozzájuk szólunk.
Egyrészt nagy előnye, hogy a kicsi tekintetéből kiolvashatjuk, érti-e, amit mondtunk vagy kértünk. Másrészt nemcsak a beszédet magát tanítjuk, hanem a testbeszédet is, a kísérő kommunikációs elemeket – egyebek közt azt, hogy akihez beszélünk, annak a szemébe kell néznünk, mert így ildomos. A legjobb tanítómester pedig ebben az esetben (is) a követendő példa.
Azt mondd, mit szabad
Próbáld a NEM-eket IGEN-ekké változtatni. Ha egy kisgyermek örökké csak azt hallja, hogy ezt se csináljon, azt se csináljon, nem igazán fejlődik sem a belső kontrollja, sem az én-tudata. Nem is gondolnád, milyen sok gyermek hiszi, hogy az ő neve valójában „Nemszabad”. A tiltások halmozása helyett inkább próbálj arról beszélni, mit szabad és mit kell megtennie. Ebből fogja megtanulni, mik a kötelességei és a lehetőségei.
A „Ne dobáld szét a ruhákat!” helyett célravezetőbb, ha azt mondod: „Gyere, szedjük össze a ruhákat és tegyük a mosógépbe”. A „Ne csinálj rendetlenséget!” mondat kiváló helyettesítője lehet: „Pakold össze a játékaidat!” A lényeg, hogy azt add a gyermek tudtára, mit vársz tőle, ne pedig azt, ami tilos, a NE szóra ugyanis hamar immunisak lesznek. Tartogasd vészhelyzetekre ezt a kifejezést.
Taníts dönteni
A döntésképessé nevelést sokan félreértelmezik. Egy gyermek nem attól lesz kompetens felnőtt és fog helyes döntéseket hozni, ha kicsi korában engedjük szabadon választani mindenről. Mi vagyunk a felnőttek és a felelősek érte, ezt ne feledjük el.
Az általunk alkotott szabályrendszerben azonban felkínálhatunk lehetőségeket a választásra. A döntés szabadsága kisgyermekkorban nem azt jelenti, hogy nincs szabály – ehelyett annyit tesz, hogy maga választhatja meg, hogyan tartja be azt.
Szélsőséges a példa, de ha beszabadítjuk a gyereket a teljes ruhatárába azzal, hogy „Azt vehetsz fel, amit akarsz!”, nem segítjük önálló döntéseiben. A bőségtől zavarodottá válik, és szinte biztosan rosszul dönt. Amikor pedig a fürdőruhájával – lévén január – visszazavarjuk a szobájába, pont az ellenkező érzéseket váltjuk ki, mint amit eredetileg szerettünk volna. Ehelyett mondjuk inkább: „Hideg van ma, szeretném, ha eldöntenéd, melyik kabátodat veszed fel: A kéket vagy a zöldet?” Kisgyerekünk magabiztosan fog lépkedni mellettünk a hóban, azzal a tudattal, hogy ő választotta ki, mi legyen ma rajta, mégsem kockáztattunk sem tüdőgyulladást, sem veszekedést, vagy azt, hogy csemeténk letörten kullogjon vissza a szobájába.
A jó és rossz példákat reggelig sorolhatnánk: arról ne döntsön, vacsorázik-e meleg ételt, arról azonban igen, hogy mi legyen az. A fürdés, fogmosás, pelenkacsere ténye sem lehet alku tárgya – de az időpontról (ha felépült a torony, megebédelt a maci stb.) már tárgyalhatunk. Hiszen a gyermekkor lényege éppen az, hogy ellenőrzött, biztonságos körülmények között tehetünk meg mindent. Ne mulasszuk el megadni ezt a biztonságot az önálló döntéseknél sem.
Nincs egyetemes szótár a totyogókhoz és azt sem garantáljuk, hogy a fentiek betartásával varázslat történik, és minden gondotok megoldódik, mely a dackorszakot kíséri. De ezeket a tanácsokat követve egy keveset talán könnyíthetsz mindkettőtök helyzetén.
(Forrás: Teszáry Nikolett,
Családinet.hu)