Bukarestben – az állatvédők köreiben, a környezetvédelmi minisztériumban – pedig úgy tesznek, mintha semmi sem történne. Bizonyára arra kíváncsiak (talán fogadást is kötöttek), mikor és hol lesz az első emberi áldozat. Mikor és hol fogja a saját kapuján belül meggyilkolni a gazdát a medve. Háromszéken, Hargita megyében? Mert ezen a környéken a legnagyobb a baj, itt található a hazai medveállomány jelentős része.
Hogy mekkora is az ország tényleges medveállománya, arról fogalmuk sincs a hatóságoknak, a civil környezetvédőknek. Vagy inkább mondjuk úgy: ismerik a létszámot, de minimalizálni próbálják. Ha a nyilvános statisztikákban is megjelenne, hogy a terület eltartó képességéhez viszonyítva többszörös a medvék száma, kész katasztrófát jelentene számukra: elesnének azoktól a pénzektől, melyeket a medve védelme, állományóvása címén zsebelnek be. Nagy összegeket költhetnek, eurómilliókról beszélhetünk egy-egy program keretében.
Most éppen a következő műveletre készülnek, újból (hányadszor?) medveszámlálást akarnak tartani. Nem is akárhogy, a begyűjtött minták – ürülék, szőr – alapján, DNS szerint kívánnak azonosítani minden egyedet…
Közben fittyet hánynak a vadászok által begyűjtött adatokra. Pedig a zöldkalaposok tudják a legjobban, hol hány medve van területükön. Annyira, hogy sok esetben elnevezik a medvét, közeli ismerősként kezelik. Első pillantásra tudják, hogy ez az Örves, ez a Sánta, Barni vagy épp a Füles. Számukra is fontos, hogy legyen medve vadászterületükön – de az erdők, mezők eltartó képességének megfelelő arányban. A túl sok medve a vadászoknak sem jó, a fölös létszámú populációkban nem lehet növelni az állomány minőségét, nem lehet fenntartani az ökológiai egyensúlyt.
Azt pedig nem kell magyarázni, hogy a gazdák számára mit jelent a túlzottan elszaporodott medveállomány. A napi hírek mutatják: a klímaváltozás és a  munkaerőhiány mellett a medvék jelentik a legnagyobb csapást számukra. A szárazság okozta károkat lehet ellensúlyozni öntözéssel, a kézi munkaerő hiányát gépesítéssel. De a medve ellen mit lehet tenni? Semmit, mert a bukaresti döntéshozók szerint a medve az igazi érték, többet ér, mint a lakosság számára szükséges élelmet előállító gazda. Szőre-szála sem görbülhet a medvének, de gond nélkül pusztulhat a juh, tehén, disznó. És jelek szerint a fővárosi döntéshozók fütyülnek a lakosság biztonságára, az emberi élet értékére is. Hiszen az emberek védelmére nem lehet eurómilliókat „lehívni” és elkölteni, medvevédelemre viszont igen. Nagy biznisz ez a „szakosodott” környezetvédők számára, és ebben az üzletben az érintett hivatalosságok is érdekeltek. Amíg ez így van, Zágonban, Háromszéken, Székelyföldön a medve marad az érinthetetlen Nagyúr.