— Mi a baj ezzel a várossal, mit kell és főleg mit lehet most tenni képzőművész, látványtervező, belső építész szemével nézve?

— Sok mindent lehetne tenni, a ,,most" azért fontos, mert szerintem ez most olyan periódus, amikor lehet pénzt szerezni és véghezvinni terveket.

— Ez más helyzet, mint eddig?

— Úgy gondolom, más helyzet állt elő az egész országban, mert azáltal, hogy megmozdul a gazdaság, több pénz lesz mindenre, és az emberek jobban odafigyelnek olyasmire, amit eddig nem tartottak lényegesnek. Másrészt az új városvezetésnek biztos, más a koncepciója, ez úgymond egy új bajnokság kezdete, amikor el lehet kezdeni új dolgokat, vagy régieket lehet továbbvinni, befejezni. Nem szabad elmenni a lehetőség mellett, hogy most jó irányba fordítható a város arculata. Emellett a kilencvenes évek elején már úgy elmentünk, mint a mozdony, és felépült az a banknegyed, amely semmiképpen sem illeszkedik a városképhez. Van ez a felvetett, új terv a városmagról, az is fontos és nagyon izgalmas, mert tényleg egy olyan markáns rész lehetne abból, amely máshol nincs egy ilyen kisvárosban.

— Konkrétabban mit jelenthet az új városmag?

— A meglévő városmag, a polgármesteri hivatal, a színház épülete, a Mikó-kollégium, a Sugás vendéglő, a régi posta, azaz a Hungária Szálló és a tömbházak, ezeknek a belső udvarai, belső terei, gangjai megnyílhatnának, és ott kis utcák, átriumok, kávézók, üzletek lehetnének. Már van ott panzió, és meg lehetne nyitni a városházától a színház udvara felé. A színház udvaráról száműzni lehetne a műhelyeket, az a rész is köztérré válhatna. Ott van például a Tribel vendéglő alatt a pince, kitűnő kávézó lehetne, vagy akárminek használható. Pillanatnyilag a parkoló a polgármesteri hivatal udvarán parlagon levő terület. Van ott egy halom sufni, mindenféle lerobbant műhelyek, garázsok. Ezek nagy része a városé, ha e belső tereket meg lehetne nyitni, átjárhatóvá tenni, például úgy, hogy bemegyek a Bástya vendéglő vagy a polgármesteri hivatal mellett, és kijövök a Mikó mellett — ez egy izgalmas elképzelés.

— Megvalósítható ez az átjárás?

— Igen. Vannak magántulajdonban lévő házak, területek, de ezt meg lehet oldani, kezelhető, ha van rá akarat. De emellett meg kell oldani a Mihai Viteazul teret. Ezen most dolgozom, van egy érvényes szerződésem.

— Abból mi lesz?

— Tér lesz belőle. De úgy szeretném, hogy park legyen, ne egy kőrengeteg vagy felvonulási lépcső. Egy olyan park, amelyet pont úgy ki lehet használni, mint bármilyen parkot. A meglévő fákat belekomponálnám, sokkal több lenne ott a fű, és sokkal kevesebb a kő. Normális közlekedést biztosítanánk babakocsiknak, mozgássérülteknek. És azt is szeretném, ha be lehetne építeni egy bicikli-, illetve gördeszkapályát is, hiszen a fiatalok enélkül is odamennek. Oda kell adni a városnak ezt a részt, nem lehet a központban szabotálni egy teret, be kell lakni.

— A terveid alapján készül majd el?

— Igen. Lesz parkoló, az is fontos. Persze, van ilyen városrendezési legenda, hogy legyen ott föld alatti parkoló. Lehet, mindent lehet: ki kell ásni, fel kell építeni, le kell fedni, aztán rá kell tenni a parkot. Csak nem éri meg. Másrészt a sarkalatos parkolási problémák nem ott, hanem a központ másik oldalán, a bankok körül égetnek, ott kell megoldani. A másik ilyen legenda a Csíki utcából sétálóutcát című történet. Az, hogy mikor lesz kész a Csíki utca, az most más kérdés... De sétálóutcát nem lehet létrehozni csak úgy hirtelenjében, a világ összes sétálóutcája valahonnan vezet valahová. Ezeken tehát nem érdemes lovagolni, a megvalósítható dolgokat kell nézni. A városnak szüksége van — ez egyébként régi vesszőparipám — egy normális grafikai arculatra a feliratok szintjén. Vagyis hogy Szentgyörgyön a város szélétől olyan feliratok és táblák legyenek — persze, nem a közlekedési irányítókra gondolok —, hogy az következetes és elegáns legyen. Ha tehát valaki bejön autóval a városba, könnyen találja meg a múzeumot, a vártemplomot, a szupermarketet és a benzinkutat, mindent. Ugyanebbe a kommunikációs csomagba kellene belefoglalni az utcanévtáblákat, a házszámokat, mindent, ami szöveges információ, és az urbanizációhoz tartozik. Túl a táblákon ugyanennek az arculatnak kellene megjelennie a város honlapján, a Heti Est típusú újságokban, tehát teljes vizuális kommunikációs csomag kellene. Az lenne jó, ha olyan számítógépes terminálok lennének a városban, amelyeken egy ide látogató követheti, mikor mi történik Sepsiszentgyörgyön, milyen rendezvények, színházi előadások, kiállítások, koncertek vannak. A vizuális kommunikációs csomag, koherens grafikai arculattal nagyot tudna lendíteni a városképen. Látszólag lényegtelennek tűnik, hogy milyenek a betűk, de ha azt nézzük, hogy a multinacionális cégek iszonyúan sokat fizetnek grafikai arculatért, akkor valószínű, lényeges, hogy milyenek a betűk.

— Ez eddig miért nem születhetett meg?

— Fogalmam sincs. Nem úgy alakult a helyzet, nem volt rá igény. Meg kell érnie erre a helyzetnek, most szerintem eljutottunk ide.

— Mire van szükség más, hagyományosabb, városiasabb részek, például a Kút tér és a Kálvin tér közötti övezet, akár Ószemerja esetében? Amelyek valamelyest őrzik még Szentgyörgy jellegét.

— Nagyon fontos a készülő általános városrendezési terv is, lényegesek ezek az alaprajzon történő koncepciós tervek, de ezen túlmenően kellene ellenőrizni azt, hogy a különböző javításoknál, homlokzatfelújításoknál miként kerülhet összhangba a végeredmény, a látvány. Erre kellene megoldást találni; persze, a módszer az, amit Szebenben alkalmaztak: a város beszállt pénzzel, koncepcióval és művezetéssel. Mert ők tudták, hogy mit akarnak. Nyilván, Szeben nem lehet modell Szentgyörgy esetében, mert ott sajátos eset volt az Európa kulturális fővárosa státus. De hogy miként gondolták át az egészet, itt is példaértékű lehet. Itt azáltal válhat a város várossá, ha egységes lesz az arculat, ha például a járdák egységesen készülnek el. Ha jó a járda, jó a szegélykő, ha egyforma, ugyanolyan a tábla, ha minden a helyére kerül. Az, hogy a homlokzatok miként alakulnak, hogy a kapuk, a kerítések milyenek lesznek, attól is függ, hogy milyen gazdasági ereje van az ott lakó tulajdonosnak. De ha már van neki gazdasági ereje és akarata is a jobbításhoz, akkor egy kicsit kellene fogni a kezét, s megmondani neki, hogy inkább barnát, mint zöldet fessen, vagy fordítva.

— Kinek lenne ez a feladata?

— A városnak, mert végül is az önkormányzatnak kell kiadnia az építkezési engedélyt. És akár elutasítanak, akár jóváhagynak egy tervet, szükséges a koncepció, mert amíg az nincs, csak annyit lehet mondani, hogy ez nem jó. De ha megkérdik, akkor mi a jó, hát nem tudjuk, de tessék elmenni és megterveztetni... A követhető irányvonalat, a koncepciót kell megalkotni.

— Most mi lehet az? Az általános városrendezési terv nem biztos, hogy megoldja a problémát.

— Egy szükséges rész, de ezt az építészeti koncepciót kell megalkotni, hogy mit akarunk, merre fejlődjünk.

— Kinek kellene ezt kitalálnia?

— Erre szerintem össze kellene állítani egy szakmai csapatot, egy stábot, amely elkészít egy irányelvet, mert erre nem lehet egy átfogó tervvel előállni. Az mese, hogy megtervezel egy várost, s benne minden kaput, minden házat, mint egy filmdíszletet. Ezt nem lehet, mert ez számtalan ember munkája és még több megrendelő problémája. Viszont az irányelveket kellene tisztázni, hogy merre haladjon a város, milyen építészeti megoldásokat ajánlhat egy-egy problémára. Stílust kellene adni annak, ami történik.

— Ebben a folyamatban a képzőművészeknek van-e valamiféle felelősségük, feladatuk? Hozzászólni vagy kiabálni, ha baj van?

— Hát persze, hogy igen. A képzőművészek — de az építészek s a dizájnerek is — ütik az asztalt a kocsmában, ezt a megnyilvánulást kellene valahogy publikussá tenni, ezért kellene egy szakmai csapatot létrehozni, hogy aki úgy érzi, neki lehet álláspontja, beleszólhat, akkor tegye meg. Az sem jó megoldás, rohangálni egyik embertől a másikig, egyenként megkérdezni, na és akkor te mit szólsz ehhez? S ő nem szól semmit, de ha már megkérdezték, mond valamit... Olyan embereket kell ebbe bevonni, akiket érdekel ez a kérdés, akiknek fontos, hogy ez a város olyan legyen, amilyen; akik azért nem mentek el innen, mert itt akartak maradni, vagy azért jöttek haza, mert itt érzik jól magukat. Tehát akiket érdekel. Az sem megoldás, hogy megvalósítunk mindenféle ötletet, de az sem, hogy egy konzervatív tisztségviselő, egyesület vagy valami más hozzon döntést különböző problémákról, amelyek azon túl, hogy technikaiak vagy urbanisztikaiak, képzőművészeti témákat is felvetnek.

— Azt mondtad az előbb, hogy olyan legyen ez a város, amilyennek kell lennie. Milyennek kell lennie?

— Ha az ember elindul autóval vagy hátizsákkal keletről nyugat felé, egyre jobb és szebb városokkal találkozik, mert ilyen Európa. És akkor eljut Hollandiáig vagy Belgiumig, ott egy város egy ékszerdoboz. Az a mérce, és minél közelebb kell kerülni ahhoz... Szentgyörgynek élő városnak kell lennie, ez kell rajta látsszék, hogy él és fejlődik; nem daganatok nőnek rajta, hanem izmosodik.