Sajtóértesülések szerint Judith Sargentini zöldpárti képviselő 2017 májusában jelentkezett a magyarországi jogállamiság helyzetéről szóló jelentés elkészítésére azért, hogy előkészítse az uniós alapszerződés 7-es cikkelye szerinti eljárást. Ez a folyamat többlépcsős szakaszban oda vezethet, hogy Magyarország szavazati jogát felfüggeszthetnék. Az unió szankcionálási rendszerében ez a legerősebb eszköz. Szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén minősített többséggel megszavazták a szovjet konstrukciós perekre emlékeztető jelentést, s így zöld lámpát kapott a megregulázás.

A virtuális megbüntetés folyamatát George Soros koordinálta, és fő eszközei a zöld képviselőnő, valamint a magyarországi civil szervezeteknek az ő anyagi támogatásáért lekötelezett része. A Sargentini vezette bizottság – a vádaskodó kartell – nem küldött Magyarországra hivatalos delegációt, a hölgy magánnyomozóként szimatolgatott ide-oda Budapesten, ellenzéki érdekbarátai társaságában. Elkotyogta, hogy ilyen eljárásnak formailag többé nem szabadna előfordulnia. Emlékeztetőül: már a rómaiak alkalmazták – audiatur et altera pars – a „csak mindkét fél meghallgatása után szabad ítélni” elvét. Azonban a strasbourgi parlament hovatovább egy civilizáció regressziójának színpada, ahol a képviselők gyakran a csínytevő kamaszok szintjén nyilvánítják ki érzelmeiket –  véleményük híján.

A történtekben azonban észre kell venni a kivételes felhajtóerőt, a reményt. A Magyarország és kormánya elleni zöldfülű vádaskodás szemnyitogató előjáték a jövő évi uniós parlamenti választásokhoz. Mi több: ez volt a nyitókampány. A Fidesz–KDNP népszerűsíthette Európában azt, amit az országgyűlési választásokon is sikerrel alkalmazott, nevezetesen, hogy az igazi választóvonal nem a bal és a jobb, hanem a bevándoroltatók, illetve az illegálisbevándorlás-ellenes, ébredező erők között húzódik. Az előbbiek hatalmas médiahengerrel és korlátlan pénzzel rendelkeznek, de a magyar kormány politikáját minden ország többsége támogatná, ha nem torzított képet kapna róla. Másrészt ez a véleménytöbbség – ismert okok miatt – Nyugaton nem tud országonként őt képviselő reprezentatív pártokat kigyöngyözni magából. Még az Európai Néppártban is – ahová Helmut Kohl kancellár hívta meg annak idején a Fideszt – többségben vannak a bevándorláspártiak. Az illegális migránsok és az őket szállító NGO-k érdekében megcsapolt, félrevezetett és némaságra ítélt európai „kisemberek”, a lecsúszott középosztály, azaz a „populisták” szavazataikkal a jövő évben ezt könnyen megváltoztathatják. A vagy-vagy hangulat terjedésére biztató jelek olvashatóak a nyugati ellenzéki sajtóból és hírportálokról. A Boulevard Voltaire például megtámadja a francia jobboldali pártot, a republikánusokat, illetve Laurent Wauquiez nevű elnökét, amiért nem voltak képesek kiállni a magyar miniszterelnök mellett, és ezzel jelesre vizsgáztak – kétszínűségből. Név szerint sorolja a három franciát, akik a jelentés ellen szavaztak, és azokat, akik tartózkodtak. (Érdekes módon Sarkozy kormányának három minisztere is köztük volt.) Pascal Célérier közíró Pró-Orbán-listáról beszél Macronnal szemben, és arról, hogy nem a Juncker § Co.-féle Európai Unió érdekeit kell védeni, hanem az európai civilizációt a mostani baloldaltól, liberálisoktól és a szédelgő jobboldaliaktól. Akik álszent érvekre hivatkozva importálnak munkaerőt – vagy amit annak vélnek – Afrika és a Közel-Kelet rovására.

A kulturális baloldal és a nagytőkés jobboldal számos kérdésben egyetért, ha a hagyományos társadalmat kell lebontani, ha a nemzetállamokat kell felszámolni vagy a tömeges bevándorlást kell támogatni. A kulturális baloldal médiáját a nagytőkés jobboldal finanszírozza (lásd Soros alapítványai), és ezek a „kultúrkommunisták” mindenkit ellenségnek néznek, aki nem osztja véleményüket, mert „a történelem rossz oldalán állnak”. Büntetni kell őket, ha felemelik szavukat, most éppen a strasbourgi heti hetessel.

A kultúrkommunista nézetekkel a lakosság túlnyomó része, amely megtapasztalója a korlátozatlanul kényeztetett migránsözönnek, nem ért egyet, de nem mernek beszélni, félnek a „szélsőjobboldali” bélyegtől, attól, hogy elveszíthetik állásaikat. Véleményterror.

Az Európai Unió – mostani alakzatában – opportunista mód másolja az Egyesült Államokat, amely dupla fenekű: van egy nemzetállami meg egy birodalmi tompora. És e szuperhatalomnak a világban betöltött szerepét a birodalmi határozza meg, az a láthatatlan hálózati szuperstruktúra, amely a saját nemzetállamára mint „fizikai talapzatra”, afféle „gazdaállatra” tekint. Ahogy a multimilliárdos Warren Buffet nyilatkozta a The New York Times 2006. november 26-i számában: ha van osztályharc, akkor mi nyertünk. Az Európai Unió is birodalommá szervezné magát, de most még megállítható ezen az úton egy koncentrált és egy irányba ható szavazással. Ha nem, az uniós választások után egy szocialista, liberális, illetve migránspárti jobboldal nagy koalíciója van kilátásban német minta alapján. Akkor egy másmilyen Európa veszi kezdetét, amelynek körvonalát a Sargentini-jelentés 64. cikkelyében véltem megtalálni. Idézem: „A hatóságok nem jártak el körültekintően, amikor anélkül rendelték el a kérelmező őrizetbe vételét, hogy figyelembe vették volna, hogy a kiszolgáltatott személyek, például a kérelmezőhöz hasonló LMBT-személyek mennyire vannak biztonságban a többi fogva tartott személy között…”

Ami a jelentés fabrikálóját illeti, valami nem hangzott el a magyar sajtóban, és ezt most csendesen a Háromszék pendítené meg. Sargentini tagja az Európai Parlament dél-afrikai kapcsolatokért felelős küldöttségének. Még Nelson Mandela idején több mint kétezer fehér farmert gyilkoltak meg a fekete bandák. Erről kussolt az addig apartheidet mantrázó atlanti média. Most meg a kormány a megmaradtak földjét akarja kisajátítani úgy, mint a kommunisták nemrég a nagyapáink birtokát. Trump elnök augusztus közepén felemelte szavát a fehér farmerek érdekében, de az unió ez ügyben anémiában és amnéziában szenved.

Miss Sargentini, sürget az idő! Mikor olvashatjuk dél-afrikai jelentését? Vagy előbb – miként rebesgetik – Románián a sor?