Slam poetry, spoken word, rap, jazz etno, szókimondó és társadalomkritikus produkció – olvashattuk a Pion & The Unicorns magyarországi formáció pulzArt fesztiválra meghívott produkciójának ajánlójában, és valami olyanfajta zenei világlátást is emlegettek az alkotók, mely Magyarországon és Európában is csupán gyerekcipőben jár, de mindezt így is fogalmazhatták volna: felolvasott versek zenekísérettel, valamint énekelt és rappelt versek.
Pár évvel ezelőtt az irodalomkedvelők még enyhe fenntartásokkal fogadták a slam poetry műfaját, talán az ezekhez kötődő zenei örökség vagy a sok látványos külső elem, esetleg csupán a színpad miatt, ma már azonban ugyanolyan könnyedén emészthető az ilyenfajta alternatív versmondás is, mint az előadóművészet bármely más formája. Csupán az számít, hogy van-e mondanivalója az előadónak – itt pedig volt.
Friss, eleven, sokszínű és a mai tinik életérzésén túl a múlt biztonságos értékeiből összerakott kemény massza volt, ami elhangzott a sepsiszentgyörgyi Kamaraterem színpadán, és bár rengeteg játék volt benne a szavakkal, egy pillanatig sem éreztük, hogy mindez öncélú lenne. Néhol kimondottan jót tett a tolmácsolás, a hangsúlyozás-értelmezés az elhangzó gondolatoknak, máshol olyan sok információ szorult egy-egy mondatba, hogy inkább elolvastuk volna azt újra és újra, de így volt gazdag és minden pillanatban érdekfeszítő a produkció. A zene rengeteg új benyomást, érzetet adott hozzá a szövegből kibontakozó világhoz, olykor puha felhőként ölelve körül a szavakat, máskor többhengeres vad motorokon röpítve azokat a tudat mélyére és azon is túl.
Egy kis félszegség és lámpaláz, de semmi megjátszás, fölösleges manír: határozottan éreztük, hogy igazi művészek állnak előttünk vallomásaikkal. És meséltek többek között a tévémaciról, a Balatonról, a toalettről, szomorú unikornisokról vagy Zsóka igaz történetéről, melynek felvezető improvizációját kissé erőltetettnek éreztük. Ettől eltekintve szépen volt felépítve az előadás, külön ereje volt a csendeknek, időben vált hangsúlyossá a rap, az elalvás-játék is varázslatos volt...
Pion István és kétszemélyes zenekara először állt színpadra ezzel a produkcióval, és bízunk benne, hogy még sok hasonló fellépésük lesz.
A világ egyre inkább arról győz meg bennünket, hogy nem elég megírni, létrehozni valamit, fontosat, el(ő) is kell adni azt a közönségnek.
Spoken word – ízlelgetjük a szót, és valami nagyon trendi jelenség szemtanúinak érezzük magunkat, aztán eszünkbe jut, hogy költők bizony akkor is voltak, amikor még nem nyomtattak könyveket, hogy a világtól elvonult, szellemi fellegvárában magányosan alkotó költő képe viszonylag újkori találmány. De ma már ez is csak múlt, és minél kevésbé érdeklődik a világ a könyvek iránt, annál hangosabban és annál nagyobb színpadokon szólalnak meg a versek – és az ezekbe foglalt egyetemes emberi problémák. Talán eljön majd az idő, amikor a költészet újra szerves részét képezi a közösségi létezésnek. Pion István és az unikornisok ezen munkálkodnak minden bizonnyal.
