Ez nagyjából igaz is lehet, éppen ezért óriási reményeket fűztünk a 2000-es évek végén nemzetközi nyomásra elindított korrupcióellenes harchoz. Alig hittünk a szemünknek, amikor addig érinthetetlennek hitt kiskirályokat, minisztereket, képviselőket, kormányfőt vertek bilincsbe, majd zártak rácsok mögé. Elkezdődött hát a megtisztulási folyamat, immár csak idő kérdése, és minden jóra fordul, megtisztul a politikai osztály, hozzáértő és tisztességes vezetők kerülnek az ország élére, végre tényleg a fejlődés, gyarapodás útjára léphet Románia – bizakodtunk. Hogy aztán ismét csalódjunk.

A korrupcióellenes harcról ugyanis csakhamar kiderült, hogy nemcsak a bűnözés visszaszorítására alkalmas, de egyébre is, például a politikai döntéshozók sakkban tartására, zsarolására, meghurcolására, és olyan nyilvánosan ki nem mondott államhatalmi célokat is szolgál, mint a román állam által a múlt rendszerben elkobzott vagyon visszaszolgáltatásának leállítása, a „magyarveszély” elhárítása a be nem hódoló magyar vezetők meghurcolása vagy éppen a kézdivásárhelyi fiatalokat célzó koncepciós per révén.

Most, hogy a titkosszolgálatok és az ügyészség, illetve más igazságszolgáltatási intézmények közötti titkos összefonódások kérdése téma lett a közbeszédben, parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozik az üggyel, megdöbbentő adatok kerülnek nyilvánosságra. Legutóbb például az, hogy 1990-től mostanáig 565 megállapodást kötött a Román Hírszerző Szolgálat különféle állami intézményekkel, ezek közül 337 ma is érvényben van, és 18-at igazságügyi intézményekkel kötöttek.

Mindezek alapján egyre inkább meglapozottnak tűnik az a vélekedés, hogy miként 28 évvel korábban a forradalmat, úgy a korrupcióellenes harcot is „eltérítették” a titkosszolgálatok, befolyásuk kiterjesztésére, hatalmuk megszilárdítására használva. Mindezt az igazságszolgáltatás különféle intézményeivel való, titkos paktumok által is bizonyított összefonódás révén tették, egyfajta ernyőként használva a korrupcióellenes harcot, amelynek társadalmi támogatottsága óriási, szükségességét senki nem kérdőjelezi meg. A politikai elitből kiábrándult romániai társadalom ma alighanem simán szemet hunyna a hírszerző szolgálatok túlkapásai, alapvető emberi jogok sérülése fölött csak azért, hogy egyes korrupt vagy annak kikiáltott politikusokat felelősségre vonjanak, elítéljenek, bezárjanak.

Kérdés azonban, hogy mennyire lehet hiteles az a korrupcióellenes harc, amelybe ennyire belefolyhat a titkosszolgálat, mennyire lehet független az az igazságszolgáltatás, amelynek mindegyik fontos intézménye, még a Legfelsőbb Bírói Tanács is titkos paktumot köt a Román Hírszerző Szolgálattal. Ezek után pedig jogos az a kérdés is: vajon nem inkább a titkosszolgálatok túlhatalma Románia legnagyobb rákfenéje?