Fekete Réka
Agyament ötlettel állt elő Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, aki azt állítja, hogy a jelenlegi egészségbiztosítási rendszer tisztességtelen, mert aki a nagyobb bére után több pénzt fizet egészségügyi hozzájárulásként, mint a kisebb jövedelműek, annak bővebb ellátási csomag járna.
A Dăncilă-kormány pénzügyére ezt minap egy orvosi konferencián jelentette be, és nemcsak a szakma, de párttársai is döbbenettel fogadták. A tárcavezető azonnal pontosított, de nem visszakozott. Szerinte arról van szó, hogy lehetőséget kellene adni a tehetősebbeknek, hogy kiegészítő szolgáltatásokat is „belefoglaljanak” az általuk befizetett egészségbiztosítási csomagba, de arról egy szó sem esik, hogy ezért a jelenleginél nagyobb arányban pengessenek. Ami azért nem mindegy, mert az alkotmány szavatolja, hogy az állampolgároknak joguk van egészségük védelméhez, az egészségbiztosítási törvény pedig a biztosítottak számára egységes alapcsomagot ír elő, és ezért az egyéni bruttó jövedelem 10 százalékát (korábban 5,5%) kell befizetniük a polgároknak. Ez a tételes nagyságrendtől függetlenül mindenki számára ugyanazt az ellátást jelenti.
A bökkenő nemcsak az, hogy ilyen ötlet születik meg egy pénzügyminiszter fejében, aki még arra is hivatkozik, hogy az egészségügyi alapok észszerű felhasználását is elősegítené az intézkedés – ugyan miként? –, ráadásul azt is állítja, hogy fölösleges kiadások terhelik a rendszert, mint például az inzulinfüggő cukorbeteg gyermeket felügyeli a szülője, ami semmit nem tesz hozzá állapota javulásához. Érthetetlen, miért beszél erről egy olyan államférfi, akinek fogalma sincs, mit jelent egy cukorbeteg kisgyermek a családban, de az érvényben lévő ellátás fogyatékosságait sem ismeri, mert ezek a családok szinte semmi segítséget nem kapnak az államtól.
Arról nem is szólva, hogy sok esetben jelenleg is az egyéni jövedelem nagysága a gyógyulás kulcsa, mert biztosítás ide vagy oda, szinte minden vizsgálatért fizetni kell, a gyógyszer sem olcsó, a bürokrácia, a betegek járatása oda vezet, hogy csak az jut hamar diagnózishoz és kezeléshez – jogalapon járó vagy legalább kedvezményes ellátáshoz –, akinek összeköttetései vannak és a zsebe sem üres.
A pénzügyminiszter ötmillió befizetőről és tizenhétmillió egészségügyi ellátottról beszél, és nem érti, mire megy el az országos egészségbiztosítási pénztár évi hét-nyolcmilliárd eurós költségvetése. Abban bízik, ha a gazdagok szélesebb körű ellátáshoz jutnak, a rend helyreáll. Csak azt nem teszi hozzá, hogy aki hosszabb takarót igényel, annak nem másokról kellene lehúznia a bőrt.
Mert lassan valóban ott tartunk, hogy egészségesnek maradni vagy meggyógyulni többe kerül, mint maga az élet.
