Annak idején, a Nyikó mentét elpusztító árvízkor Udvarhelyszék jelesre vizsgázott, a rokonság, a faluközösség, a nemzet maga is összefogott, s ha nem is pillanatok, de hetek alatt eltüntették az áradat nyomait. Nem maradtak magukra a kárvallott családok, jöttek a városra szakadt gyermekek, a szomszéd falu lakói, s kalákában, ahogyan szüleiktől, nagyszüleiktől tanulták, újjáépítették a víz pusztította gazdaságokat. Ezt akkor a helyszínre érkező Traian Băsescu is észrevételezte, el is mondta, mintegy pozitív példaként emlegetve az udvarhelyszéki székelyeket a déli megyék ugyancsak sorsverte lakóinak, mikor azt tapasztalta, hogy azok sült galambra várnak, vagy a kocsmában múlatják az időt, míg a hatósági emberek házaik maradványait bontották, az iszapot merték, vagy épp az eldugult árkokat takarították. S mit ad Isten, most Moldvában sincs nagyon másként, pedig Románia e keleti tartományának lakóit szorgalmas, munkabíró emberekként szokás emlegetni. Most mégis az látszik, a faluközösségek, de a családok belső kohéziója felbomlott, ki-ki magára maradt nyomorúságával. A városra vagy külföldre szakadt gyermekeiknek legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy hazamenjenek, s segítsenek szüleiken. Ez derült ki mind a miniszterelnök, mind az államfő többrendbeli látogatását követő sajtónyilatkozatokból vagy a tévék helyszíni közvetítéseiből.

És jó volt hallani hétfőn este a Realitateán, hogy Băsescu nem feledte a Nyikó mentén látottakat, s most a moldvaiaknak azt tanácsolta, az államtól kapott építőanyagokból a falvakban élő szakemberek segítségével maguk építsék fel az új házakat, vagy javítsák ki a megrongáltakat.

Kétségtelen, a Moldvára szakadt nyomorúság hatalmas, az állami támogatás, az országos gyűjtés sokat enyhíthet helyzetükön, a legtöbb erőt mégis a faluközösség, a család, a rokonság összefogásából meríthetnék.

A rendtartó, kalákázó székely falu példáját azonban sose kelljen semmilyen államelnöktől újratanulnunk.