A nyár végi változó időjárás, a borús, esővel váltakozó nyárias meleg a szúnyogok elszaporodásának kedvező évszaka. Minap véletlenül nyitva felejtettem a védőháló nélküli konyhaablakot, hogy csak folyamatos ébrenlét és falra csapott, vérrel telt szúnyogok rohama után jöjjek rá feledékenységemre. Olvashattuk a Háromszékben az elmúlt napokban a megismételt szúnyogirtó permetezés hírét.
Persze, víz mentén minden évszakban rengeteg szúnyog lehet, mivel létük legfontosabb eleme a víz, illetve az állandó vagy időszakos vizes hely. Mivel az embert véréért támadó szúnyog a madaraknak sem hagy békét, az őszi madárköltözés megritkítja támadható áldozataikat.
Ismerjük meg közelebbről is a két legfontosabb fajt, hogy ezáltal is sikeresebb lehessen ellenük a védekezés. Két fajjal kell számolnunk, a dalos szúnyoggal (Culex pipiens) és a gyötrő szúnyoggal (C. molestus). Egyik-másik szakforrás a két fajt egynek tartja és alfajként jelöli (C. pipiens molestus), s valóban, megkülönböztetésük külső jegyeik alapján nem könnyű. Egyébként a „szúnyog” szó a magyar nyelvben ótörök eredetű. Igen régen csípnek-szúrnak tehát e kellemetlen és betegségterjesztő rovarok.
Mindenféle vizes helyre (faodvak, hordók, tócsák, árkok, eldobott konzervdobozok) a nőstények által lerakott peték egy nap alatt kikelnek és lárvává alakulnak. A szárazra jutott peték „megvárják” az esőzést vagy a más módon keletkezett vizet, havat. A lárvák vízben élnek, apró vízi lényekkel táplálkoznak (olykor egymást is felfalják), és a víz felszínén tartott légzőcsöveikkel a levegőből lélegeznek. Rövidebb-hosszabb idő (5–14 nap) után bábbá alakulnak, amely állapot 2–7 napig tart, majd a bábburok hosszanti felhasadása után jelenik meg a kifejlett szúnyog (imágó).
Az említett faj (alfaj) nősténye a vérszívó. Bár enélkül is lesznek termékeny petéi, a több pete a faj fennmaradásának az „érdeke”, amihez a madár, illetve az emlősök vére szükséges. A test melege és a kilélegzett szén-dioxid vezeti az éj sötétjében testünk vékonyabb bőrű helyeire a támadót. Siker esetén véralvadást gátló nyála jut először a sebbe, majd szívó szájszerve kezdi pumpálni a vért, mindaddig, amíg meg nem telik a gyomra. A pirosló seb helyén bőrgyulladás lép fel, viszketés kíséretében.
A mi vérszívó szúnyogjaink általában nem betegségokozók, de vannak olyan köztes gazdák – különösen trópusi szúnyogfajok –, amelyek a maláriát, a sárgalázt, a nyugat-nílusi lázat, a dengue-lázat, vírusos enkefalitiszt stb. terjesztik.
Nagy szaporaságuk és a kedvező környezeti feltételek nehézzé, szinte megoldhatatlanná teszik a ritkításukat, kipusztításukat. Lárváikkal táplálkozó halak, légi, vegyszert permetező megoldások mindaddig, míg például nálunk a beázott társasházi pincék valóságos „paradicsomai” a „szúnyogtenyészeteknek”, nem csökkenthetik látványosan jelenlétüket.
