A két egyetem egybeolvasztása oly mértékű kisebbségbe sodorta a magyar oktatókat, diákokat, hogy beleszólásuk alig lehet immár a dolgok menetébe. Jól előkészített, alapos munka volt, mely ellenállásba is alig ütközött. Néhány erőtlen tiltakozásban, sóhajtozásban, panaszkodásban kimerült a szembeszegülés. Az RMDSZ évek óta szóvá sem tette az oly égető kérdést, nem volt alku tárgya, beletörődött, hogy az egyetemi autonómia szent és sérthetetlen, nincs mit tenni. Feladta ezt is, mint annyi fontos dolgot.

Siker: három héttel a tanévkezdés után érvénytelenítették az elemisták románoktatását szabályozó cikkelyt, sőt, a minisztert is lemondatták. Az RMDSZ bő héttel a tanügyi törvényt módosító jogszabály augusztus végi életbelépését követően ébredt fel, és persze közben az is kiderültforma, hogy az oly vitatott változtatáshoz magyar politikusoknak is köze van, legalább részben a Hargita megyei tanácselnök önjáró akciójának köszönhető, de a kommunikációs zavaron túllendülve próbálták menteni, ami menthető. Ultimátumok, fenyegetőzések és két hét kemény küzdelem után elérték, hogy ugyanott vagyunk, mint az inkriminált rendelet előtt. Lehet ünnepelni: nem romlott tovább helyzetünk. Hisz hány meg hány eset volt az elmúlt szűk két évben, mikor úgy tűnt, valamelyest bővíthetőek megkurtított jogaink, aztán ha nem a parlamentben, elbukott az államelnöki vagy alkotmánybírósági szűrőn. Ez történt az anyanyelvhasználattal a közigazgatásban, még az ugyancsak kompromisszumos változatot sem lehet életbe léptetni, de hiába született törvény arról, hogy jogunk van magyarul beszélni, tájékozódni az egészségügyi intézményekben, az alkalmazási normák hiányában senki nem veszi komolyan.

Így válnak még a sikerek is kudarccá, és parlamenti képviseletünk, politikai vezetőink mintha belefásultak volna e sorozatba. Elmondják újra és újra, hogy nincs más út, meg kell próbálni egyezkedni, alkudozni, fel sem merül bennünk „munkájuk” haszontalansága, értelmetlensége, hogy legtöbb, amit tehetnek, a tűzoltás, legnagyobb eredményük a korábbi, nem túl rózsás helyzet visszaállítása. Nem gondolkodnak határozottabb lépéseken, nem merik vállalni a kínos konfrontációt, tárgyalgatnak, zsarolgatnak, pedig jól látszik: e teljes védekezésbe szorulás sehová nem vezet, e békés belesimulás a nagy román zűrzavarba csak újabb jogok megnyirbálását hozza. Szépen lassan semmivé foszlik az is, amit sikerült elérni az elmúlt majd három évtized során.

Ideje lenne felébredni, bátorságot meríteni, és vállalni a radikálisabb utat, a folyamatos kérés, kunyerálás helyett követelni azt, ami jár. Amíg még van, miért, amíg még van, kiért. Ha nem ébrednek fel politikai vezetőink, ha nem ébredünk fel mi, magyarok mindannyian, csak a visszakozás, a kudarcok sorozata folytatódik, addig, míg már nem lesz hová hátrálni.