Értékelni lehetne továbbá, hogy a kormánykoalíció törvényhozói azon ügyködnek, hogy a 26. életévét betöltő nemzetbiztonsági törvény mindenképp időszerű módosításával rendet vágjanak a szolgálat háza táján, kötelezve azt, hogy kizárólag a törvényi előírások, nem titkos és rejtett megegyezések alapján járjon el. Említett úriember egyúttal arra is emlékeztetett: a téma kapcsán tartott meghallgatások során kiderült, hogy a ’90-es évektől mostanig több mint ötszáz megállapodás köttetett az RHSZ és különféle intézmények között – a legtöbb 2004 és 2016 között, egyebek mellett az igazságügyi intézményekkel. És végül szintén pozitívumnak vélhetnénk, hogy Cucşa felelősségre vonást emleget azok kapcsán, akik közreműködtek az RHSZ és az ügyészségek közötti megállapodások létrejöttében, és ezzel hozzájárultak „románok milliói jogainak megsértéséhez”.

Noha az alelnök által ismertetett statisztika kétségkívül szemrevaló, de talán nem ártana várni az ünnepléssel. A felmondott megállapodásoktól a szolgálat tevékenységének a törvény szigora korlátai közé kényszerítéséig ugyanis hosszú út vezet, és egyelőre a párhuzamos állammal hadakozók még semmilyen garanciát nem képesek felmutatni arra nézve, hogy a mostani harminc százalék nem kerekedik újra vissza hetven vagy akár száz százalékra. Nagy kérdés ugyanis, hogy a nemzetbiztonsági törvényt hogyan lehet majd úgy átszabni, hogy a szolgálatok ne találják meg a kiskapukat, és például az államellenes cselekedetek (amibe akár kis erőfeszítéssel, de korrupciógyanús ügyletek is beilleszthetők) ernyője alatt újból felvirágoztassák a fülelés művészetét. Ne feledjük – mint a megállapodások körüli cirkusz során kiderült –, ez a legtitkosabbak egyik legjelentősebb tevékenységi területe, és nagy eséllyel nem vennék jó néven, ha valaki nagyrészt eltiltaná őket a kedvenc játékszerüktől. Ráadásul Cucşa alelnök úr arról még véletlenül sem beszél, hogy a törvényben mennyire szándékoznak majd minél egyértelműbben tisztázni például a nemzetbiztonsági kockázat fogalmát, hogy éppen minden kocsmai viccelődésre ne lehessen ráhúzni és ezáltal tálcán felkínálni a szolgálatoknak a lehetőséget, hogy újabb jogtiprásokat kövessenek el, különösebb következmények nélkül.

És ha már az alelnök felelősségre vonást emleget, nem ártana nem csak az ügyészségekkel kötött megállapodások elkövetőit emlegetni, mert így akaratlanul is a kormánykoalíciónak a korrupcióellenes hatósággal folytatott háborúja irányába torzul az egész nagy leleplező, rendcsináló törekvés. Ha lúd, legyen kövér, mondhatnánk, persze kérdéses, hogy egy ilyen folyamat hány, a hatalmi ágak valamelyikében jelenleg is magas beosztásban lévő személyt érintene, és egyáltalán mit tudnak majd kezdeni velük, mit is jelenthet a felelősségre vonás, valamint hogyan befolyásolja az elkövetkezendőkben az intézmények közötti együttműködéseket. Mert ilyenek továbbra is lesznek, csak kérdés, ki mennyire hajlandó esetleg a tilosba tévedni.

És végül: a kormányoldal minden kemény határozottsága ellenére sajnos, nagyon is fennáll annak a veszélye, hogy a síp- és dobszó közepette végzett nagytakarítás nem tart majd túl soká, és amint a helyzet úgy hozza – és ez Romániában nem ritka jelenség –, a szolgálat visszanyeri jól kiérdemelt kivételes szerepét, és tovább folytathatja „áldásos” árgusi feladatát, a látszat kedvéért „teljesen legálisan”.